Eb 2016: fél év alatt nagyot fordult a világ az FTC-játékossal

Vágólapra másolva!
2015.09.08. 08:56
null
Nagy Ádám (pirosban) nem illetődött meg debütáló mérkőzésén (Fotó: AFP)
Nagy Ádámmal nagyot fordult a világ. Egy éve még a futsal NB II-ben, fél éve a Ferencváros U21-es csapatában futballozott, aztán a Fradi kezdőjátékosa lett, és hétfőn a felnőttválogatottban is bemutatkozott. A középpályás úgy érzi, megnyert mérkőzést adtak ki a kezükből az északírek ellen (1–1).

„Nem szeretnék nagy közhelyekkel jönni, de aki ezt a mérkőzést nézte, láthatta, megnyert mérkőzést adtunk ki a kezünkből – értékelt Nagy Ádám. – A meccs első periódusában kicsit kapkodtunk, utána igyekeztünk irányítani a mérkőzést, többet próbáltunk egymáshoz passzolni. A vezető gól után azonban kicsit visszaálltunk, az északír csapat kihasználta, ami erőssége, felívelgette a labdát, nekünk pedig nem sikerült koncentrálnunk az utolsó sípszóig.”

„Hogy segített-e nekem Gera jelenléte? A Ferencvárosnál is együtt futballozunk, így ez természetesen nagyban megkönnyítette a helyzetemet. Amikor Telkiben voltunk, nem voltam lámpalázas, de egy kicsit meg voltam illetődve, most viszont nagyon örülök, hogy ezen a mérkőzésen szerepet kaphattam.”

„Nemzetközi mérkőzés volt, ennek megfelelően természetesen az iram is nagyobb volt, mint egy NB I-es bajnokin. Fizikailag, a fejjátékok megnyerésében még van hová fejlődnöm. Fél év alatt hatalmasat fordult velem a világ, akkor még a Ferencváros U21-es csapatában szerepeltem, most azonban már a felnőttválogatottban jutottam szóhoz.”

EB 2016, SELEJTEZŐ, CSOPORTKÖR
F-CSOPORT, 8. FORDULÓ

ÉSZAK-ÍRORSZÁGMAGYARORSZÁG 1–1 (0–0)
Belfast,
Windsor Park, 10 500 néző. Vezette: Cakir (Duran, Eyisoy – törökök)
ÉSZAK-ÍRORSZÁG: McGovern – Baird, J. Evans, McAuley, McLaughlin – C. Evans (McGinn, 56.), Norwood (Magennis, 75.), Dallas (S. Ferguson, 84.) – Brunt, S. Davis – Lafferty. Szövetségi kapitány: Michael O’Neill
MAGYARORSZÁG:
Király – Fiola, Guzmics, Kádár, Leandro – Elek Á. (Nagy Á., 23.), Kalmár – Dzsudzsák, Gera, Németh K. (Vanczák, 89.) – Szalai (Priskin, 68.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck
Gólszerző: Lafferty (93.), ill. Guzmics (74.)
Kiállítva: Baird (83.)

A csoport másik két mérkőzésén:Románia–Görögország 0–0, Finnország–Feröer 1–0

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Észak-Írország 8 5 2 1 12–6 +6 17
2. Románia 8 4 4 7–1 +6 16
3. MAGYARORSZÁG 8 3 4 1 6–4 +2 13
4. Finnország 8 3 1 4 7–8 –1 10
5. Feröer 8 2 6 5–12 –7 6
6. Görögország 8 3 5 2–8 –6 3

MINDEN, AMI A MECCS ELŐTT ÉS ALATT ÉRDEKES LEHET! EGÉSZ NAPOS ÉLŐ HÍRFOLYAMUNKAT ITT OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik