Eb 2016: a hétfői meccsek eredményei és jegyzőkönyvei

Vágólapra másolva!
2015.09.07. 23:00
Nyolc mérkőzéssel folytatódott ma a 2016-os Eb-selejtezősorozat nyolcadik fordulója. A mieink közel álltak ahhoz, hogy legyőzzék idegenben Észak-Írországot, ám be kellett érniük egy ponttal, miközben a románok és a görögök ikszeltek, Finnország pedig odahaza legyőzte Feröert. Lengyelország csúnyán elbánt Gibraltárral, a skótok pedig kétszer is egyenlítettek a németek ellen, mégis kikaptak Glasgow-ban. Dánia sorozatban másodszor nem tudott gólt lőni, Portugália pedig a 92. percben szerzett győztes gólt az albánok vendégeként.  

EB 2016
SELEJTEZŐ, CSOPORTKÖR
8. FORDULÓ

D-csoport
Lengyelország–Gibraltár 8–1 (4–0)
Varsó, Nemzeti Stadion. V: Gediminas Mazeika (litván)
LENGYELORSZÁG: Fabianski – Olkowski (Mila, 87.), Szukala, Glik, Rybus – Krychowiak, Maczynski – Blaszczykowski (Kapustka, 62.), Grosicki – Lewandowski (Zielinski, 66.), Milik. Szövetségi kapitány: Adam Nawalka
GIBRALTÁR: J. Perez – Barnett, R. Chipolina, J. Chipolina – Garcia, L. Casciaro (Lopez, 79.), Gosling – Bardon, Walker – J. Coombes (K. Casciaro, a szünetben), J.P. Duarte (Bosio, 68.). Szövetségi kapitány: Jeff Wood
G: Grosicki (8., 15.), Lewandowski (19., 29.), Milik (56., 72.), Blaszczykowski (59. – tizenegyesből), Kapustka (74.), ill. Gosling (87.)

Írország–Grúzia 1–0 (0–0)
Dublin, Aviva Stadion. V: Vad II István
ÍRORSZÁG: Given – Coleman, O'Shea, Clark, Brady – Hendrick, Whelan, McCarthy – Hoolahan (McClean, 75.) – Walters, R. Keane (Long, a szünetben). Szövetségi kapitány: Martin O'Neill
GRÚZIA: Revisvili – Lobzsanidze, Kverkvelia, Amiszulasvili, Navalovszki – Okriasvili, Kasia (Cincadze, 76.), Hizanisvili (Kenia, 81.) – Kazaisvili (Papunasvili, 64.), Mcsedlidze, Kankava. Szövetségi kapitány: Kahaber Chadadze
G: Walters (69.)

Skócia–Németország 2–3 (2–2)
Glasgow, Hampden Park. V: Björn Kuipers (holland)
SKÓCIA: Marshall – Hutton, R. Martin, Hanley, Mulgrew – McArthur, S. Brown (Martin, 81.) – Maloney (Anya, 60.), J. Morrison, Forrest (Ritchie, 81.) – S. Fletcher. Szövetségi kapitány: Gordon Strachan
NÉMETORSZÁG: Neuer – Can, J. Boateng, Hummels, Hector – Schweinsteiger, T. Kroos – Th. Müller, Gündogan, Özil (Kramer, 92.) – M. Götze (Schürrle, 86.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
G: Hummels (28. – öngól), McArthur (43.), ill. Th. Müller (18., 34.), Gündogan (54.)EB 2016

G: Hummels (28. – öngól), McArthur (43.), ill. Th. Müller (18., 34.), Gündogan (54.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
M Gy D V L-K Gk P
1. Németország 8 6 1 1 22–7 +15 19
2. Lengyelország 8 5 2 1 29–7 +22 17
3. Írország 8 4 3 1 17–5 +12 15
4. Skócia 8 3 2 3 14–10 +4 11
5. Grúzia 8 2 6 5–14 –9 6
6. Gibraltár 8 8 2–46 –44 0

F-csoport
Észak-Írország–MAGYARORSZÁG 1–1 (0–0)
Belfast, Windsor Park. Vezeti: Cüneyt Cakir (Duran, Eyisoy – törökök)
ÉSZAK-ÍRORSZÁG: McGovern – Baird, J. Evans (McGinn, 56.), McAuley, McLaughlin – C. Evans, Norwood (Magennis, 75.), Dallas (Ferguson, 84.) – Brunt, S. Davis – Lafferty. Szövetségi kapitány: Michael O’Neill
MAGYARORSZÁG:
Király – Fiola, Guzmics, Kádár, Leandro – Elek Á. (Nagy Á., 22.) Kalmár – Dzsudzsák, Gera, Németh K. (Vanczák, 89.) – Szalai (Priskin, 68.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck
G: Lafferty (93.), ill. Guzmics (74.)
Kiállítva: Baird (83.)

Finnország–Feröer 1–0 (1–0)
Helsinki, Olimpiai Stadion. V: Marcin Borski (lengyel)
FINNORSZÁG: Hradecky – Arkivuo, Halsti, Arajuuri, Uronen – Lam (Mattila, 84.), Sparv – Ring, Riski (Väyrynen, 74.), P. Hetemaj – Pohjanpalo (Hämäläinen, 93.). Szövetségi kapitány: Markku Kanerva
FERÖER: Nielsen – Naes, Nattestad, A. Gregersen, Sörensen – S. Vatnhamar, Hendriksson, Benjaminsen (Baldvinsson, 84.), Hansson, Holst (Bartalsstovu, 57.) – K. Olsen (F. Justinussen, 75.). Szövetségi kapitány: Lars Olsen
G: Pohjanpalo (23.)

Románia–Görögország 0–0
Bukarest, Nemzeti Aréna. V: Alekszej Kulbakov (fehérorosz)
ROMÁNIA: Tatarusanu – Papp, Chiriches, Grigore, Rat – Hoban (Andone, 80.), Pintilii – Torje, Budescu (Sanmartean, 64.), Maxim (Popa, 64.) – Keserü. Szövetségi kapitány: Anghel Iordanescu
GÖRÖGORSZÁG: Karnezisz – Holebasz, Papasztathopulosz, Manolasz, Kiciu – Aravidisz, Ciolisz – Szamarisz, Fortunisz (Kone, 54.), Fetfacidisz (Vintra, a szünetben) – Mitroglu (Karenisz, 87.). Szövetségi kapitány: Kosztasz Canasz

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Észak-Írország 8 5 2 1 12–6 +6 17
2. Románia 8 4 4 7–1 +6 16
3. MAGYARORSZÁG 8 3 4 1 6–4 +2 13
4. Finnország 8 3 1 4 7–8 –1 10
5. Feröer 8 2 6 5–12 –7 6
6. Görögország 8 3 5 2–8 –6 3

I-csoport
Örményország–Dánia 0–0
Jereván. V: Svein Oddvar Moen (norvég)
ÖRMÉNYORSZÁG: Kaszparov – Mkojan, Arzumanjan, Harojan, Andonian – Mkhitarjan, Mkrtcsjan – K. Hovhanniszjan (Szimonjan, 87.), Pizzelli (Korjan, 62.), Ghazarjan – Movsziszjan (Özbiliz, 83.). Szövetségi kapitány: Szargisz Hovszepjan
DÁNIA: Schmeichel – Jacobsen, Kjaer (Sviatchenko, 80.), Agger, Durmisi – Höjbjerg, Krohn-Dehli (Delaney, 56.), J. Poulsen – Y. Poulsen, Bendtner, N. Jörgensen (Braithwaite, 64.). Szövetségi kapitány: Morten Olsen

Albánia–Portugália 0–1 (0–0)
Elbasan, Elbasan Aréna. V: Jonas Eriksson (svéd)
ALBÁNIA: Berisha – Djimsiti, Cana, Arlind Ajeti, Agolli – Kukeli – Xhaka, Cikalleshi (Balaj, 86.), Abrashi (Basha, 54.) – Gashi (Roshi, 71.), Lenjani. Szövetségi kapitány: Giovanni de Biasi
PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Vieirinha (Cédric, 54.), Pepe, R. Carvalho, Eliseu – Nani, Danilo, Miguel Veloso – Danny (Éder, 76.), C. Ronaldo, Bernardo Silva (Quaresma, 65.). Szövetségi kapitány: Fernando Santos
G: Miguel Veloso (92.)

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Portugália 6
5
1 8–4 +4
15
2. Dánia 7 3 3 1 8–4 +4 12
3. Albánia 6
3 2 1
7–3 +4
11
4. Örményország 7 2 5 5–11 –6 2
5. Szerbia 6 1 1 4 5–11 –6 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik