Eb 2016: az örmény elnök állítja, elbundázták az albánok elleni meccset

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.11.27. 07:38
null
Az örmény szövetség elnöke szerint nem volt tiszta az Albánia elleni Eb-selejtező
Ruben Hajrapetjan, az Örmény Labdarúgó-szövetség elnöke azt állítja, a válogatott játékosai eladták az Albánia elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést.

Korábban szerb sajtóértesülések már beszámoltak róla, hogy négy örmény futballista fejenként 500 ezer eurót kapott azért, hogy Albánia győzzön Örményországban. A találkozót 3–0-ra megnyerte a vendégcsapat, a hazaiak két öngólt is szereztek – igaz az egyik találatot az UEFA végül nem az albán játékosnak adta.

„A válogatottunk egyszerűen nem akart futballozni – mondta Hajrapetjan az Arka hírügynökségnek. – Az Albánia elleni mérkőzésen csalás történt. Bármilyen kiváló edző ült volna a padon, a végeredmény akkor is ugyanaz lett volna.”

Hajrapetjan hozzátette, a legfontosabb célja most, hogy túljussanak a krízisen, rendet teremtsen, és megtalálja a vétkeseket.

Az albánok érintettségét az ügyben természetesen ez önmagában még nem bizonyítja, független vizsgálat pedig még nem indult. Arról, hogy a mérkőzés bunda lehetett, az opozita.com albán honlap hírét átvéve szerb lapok számoltak be eredetileg. Sem az Albán Labdarúgó-szövetség, sem az Európai Labdarúgó-szövetség nem reagált még hivatalosan a sztorira.

Ha a bunda (és az, hogy az albánok vették meg a meccset) bizonyítást nyer, akkor az ügy kedvezményezettje a csoportharmadik dán válogatott lehet.

„Ez az információ újdonság számunkra. Korábban már hallottunk pletykákat, ám bizonyíték nincs. Minket nem kerestek meg az üggyel kapcsolatban, és nem látjuk bizonyítottnak, hogy bundázás történt. Az UEFA-n múlik, hogy értékelje az ügyet, és eldöntse, szükséges-e egy vizsgálat lefolytatása” – nyilatkozta az Ekstrabladetnek a dán szövetség (DBU) kommunikációs munkatársa, Jakob Höyer.

A dán lap megkérdezte az országban működő legnagyobb fogadóirodákat, tapasztaltak-e rendellenességeket az örmény–albán mérkőzéssel kapcsolatban – a válasz egyértelmű nem volt minden fél részéről. Dánia csoportharmadikként pótselejtezőt játszhatott, amelyet viszont elveszített Svédországgal szemben.

AZ I-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Portugália 8 7 1 11– 5 +6 21
2. Albánia 8 4 2 2 10– 5 +5 14
3. Dánia 8 3 3 2 8– 5 +3 12
4. Szerbia 8 2 1 5 8–13 –5 4
5. Örményország 8 2 6 5–14 –9 2
*Szerbiától 3 pont levonva

EB 2016
SELEJTEZŐ
CSOPORTKÖR, 10. (UTOLSÓ) FORDULÓ
I-CSOPORT

ÖRMÉNYORSZÁG–ALBÁNIA 0–3
Jereván,
Vazgen Szargszjan Republican Stadium.Vezette: Szymon Marciniak (lengyel)
ÖRMÉNYORSZÁG: Kaszparov – K. Hovhanniszjan, Arzumanjan, Harojan, Andonian – Mhitarjan, Juszbasjan (Özbiliz, a szünetben), Pizzelli, Mkrtcsjan, Gazarjan (Pogoszjan, 83.) – Movsziszjan (Szarkiszov, 59.). Szövetségi kapitány: Szargisz Hovszepjan
ALBÁNIA: Berisha – Aliji, Cana, Djimshiti, Hysaj – Basha (Abrashi, 87.), Xhaka, Memushaj (Kukeli, 72.) – Roshi, Cikalleshi (Sadiku, 58.), Gashi. Szövetségi kapitány: Giovanni De Biasi
Gólszerző: Hovhanniszjan (9. – öngól), Djimshiti (24.), Sadiku (76.)


Armenia vs Albania 0-3 All Goals & Highlights... by Q_Tv

Legfrissebb hírek

Női kézi: Fazekas Virág pillanatok alatt megszerette a dán mentalitást

Kézilabda
2026.03.17. 10:15

Klujber Katrin: Ez nem mehet így tovább!

Kézilabda
2026.03.08. 19:13

Ez most sima volt: kilenc góllal kikaptunk Dániától a női kézilabda Eurokupában

Kézilabda
2026.03.08. 17:32

Női kézilabda: sérülés miatt változott a dán válogatott mieink elleni kerete

Kézilabda
2026.02.26. 10:50

Gyász: elhunyt a dán válogatott legendás szövetségi kapitánya

Minden más foci
2026.02.19. 15:19

Téli olimpia: Csehország izgalmas meccsen győzte le a dánokat a férfi hokitornán

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 19:18

Férfi kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
2026.02.06. 12:11

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
2026.02.03. 11:12
Ezek is érdekelhetik