Eb 2016: a belga kapitány elég érdekeset mondott rólunk

2016.06.24. 20:00
null
Mintha valami nem tetszene Marc Wilmotsnak… (Fotó: Reuters)
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap Belgiummal vívja a nyolcaddöntőt az Európa-bajnokságon, így különösen érdekes, amit Marc Wilmots, az ellenfél szakvezetője mondott a belga televíziónak adott interjújában.

 

„Kilenc-tíz, de lehet, hogy csak hét-nyolc éve történt, hogy a magyar szövetség akkori elnöke felkért, legyek a válogatottjuk szövetségi kapitánya, de ez végül nem jött össze – idézte fel a közelmúltat Marc Wilmots. – Akkoriban egy ideig követtem a magyarok meccseit, tanulmányoztam az utánpótlásukat, jól emlékszem például Némethre. Jól futballozott az a csapat, jó kis generáció volt.”

A belgák szövetségi kapitánya – aki a napokban már nyilatkozott a mieinkről – úgy véli: nehéz meccsnek néznek elébe.

„Nem lep meg, hogy a magyarok bejutottak a nyolcaddöntőbe. Fiatal és idősebb játékosok ideális elegyét alkotják, és minden fegyverük megvan a hatékony kontrajátékhoz. Nagyon oda kell majd figyelnünk. Gondosan fel kell építenünk a támadójátékunkat, és nem szabad minden energiánkat felélni, hiszen nagyon könnyen hosszabbításba torkollhat a meccs.”

Az interjúban szó esett az esetleges tizenegyesekről is, arról például, hogy az Eden Hazard, Kevin De Bruyne, Romelu Lukaku, Axel Witsel, Dries Mertens kvintettre esne-e a kapitány választása – annyi derült ki, hogy ez csak az elmélet, a mérkőzésen történtek mindent megváltoztathatnak.

Wilmots elmondta, őt nem viselik meg a belga sajtótól kapott súlyos kritikák, a családját azonban igen, az egyik fia például nyugtatókat szed emiatt. S hogy kitölti-e a 2018-ig érvényes kapitányi szerződését?

„Pontosan tudom, mit teszek az Európa-bajnokság után, de erre térjünk majd vissza akkor. Nem attól függ a jövőm, meddig jutunk a tornán.”

A Magyarország–Belgium Eb-nyolcaddöntőt vasárnap este 21 órától rendezik meg Toulouse-ban. A fogadóirodák szerint az esélyek a belgák mellett szólnak, azaz aki most fogad a magyar továbbjutásra és a tippje bejön, jól jár!

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.09. 14:49

Forradalmi indulók és a béke iránti vágy himnusza – ezeket éneklik majd a G-csoportban

Foci vb 2026
2026.06.08. 17:49

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08

Tökéletes belga vb-főpróba, De Bruyne és társai kiütötték Tunéziát

Foci vb 2026
2026.06.06. 17:00

Vb 2026: Irán és Új-Zéland nehezítené meg a belgák és az egyiptomiak dolgát – bemutatjuk a G-csoportot

Foci vb 2026
2026.06.06. 15:55

A Rossi-korszak nyitányát és a rossz emlékű Leekens-érát idézi a válogatottra váró finn, kazah páros

Magyar válogatott
2026.06.05. 13:24
Ezek is érdekelhetik