Váltás a finn válogatottnál, Baxter a magyarok elleni meccsel búcsúzott

2010.11.09. 16:15
null
Baxternek Dzsudzsák gólja volt az utolsó élménye finn kapitányként (Fotó: Action Images)
A Finn Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján bejelentette: nem kínál új kontraktust a lejáró szerződésű szövetségi kapitánynak, Stuart Baxternek, és a San Marino elleni Eb-selejtezőn már megbízottként Olli Huttunen irányítja a válogatottat. Baxter utolsó mérkőzése a Magyarország elleni vesztes (1–2) Eb-selejtező volt.

A sajtó és a szurkolók által is rendszeresen támadott, az Eb-selejtezőket vereségsorozattal kezdő Baxter „fölfelé bukik", a jövőben a finn nemzeti csapat konzultánsa lesz. Huttunen megbízatása egyelőre csak a San Marino elleni selejtezőre (november 17.) szól, a 2011-es mérkőzéseken a szövetség tervei szerint már új kapitány irányítja a még pont nélkül álló finneket.

„Ez nem lemondás, nem is rúgtak ki, a legmegfelelőbb megoldásnak ez tűnt, és mindenki elfogadta. Kész vagyok tanácsadóként segíteni a válogatottat. Amennyiben az új kapitány segítséget kér, természetesen mindenben segítem a munkáját" – nyilatkozta Baxter.

„Sajnálom a váltást, mert a stáb nevében mondhatom, hogy szerettünk Baxterrel együtt dolgozni és képzett, motivált edzőt ismertünk meg benne. Az eredmények rosszak voltak, és ezért közös a felelősségünk. Baxter már csak elköszönni jön az edzőtáborba, de a napi munkába nem folyik bele" – mondta Huttunen, aki eddig a skót edző segítője volt.

Baxter 2008-ban állt munkába a finn válogatottnál, Roy Hodgsont követte a kispadon. Harmincegy mérkőzésen irányította a nemzeti együttest, mérlege 8–6–17 volt – a legrosszabb válogatott mérleg Tommy Lindholm (1993–1994) kapitánysága óta.

AZ  E-CSOPORT ÁLLÁSA
    M Gy D V L-K Gk  P 
1. Hollandia 4 4 – – 12–2 +10  12
2. MAGYARORSZÁG 4 3 – 1 12–4 +8  9
3. Svédország 3 2 – 1 9–4 +5  6
4. Moldova 4 2 – 2 5–3 +2  6
5. Finnország 3 – – 3 2–6 –4  0
6. San Marino 4 – – 4 0–21 –21  0

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Kocsis Gergő a játékot és a sarki fény látványát is élvezi

Légiósok
2026.10.15. 11:36

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Idegenben gáláztak a szlovákok, hatalmas góllal nyertek Budapesten a fehéroroszok a C-ligában

Minden más foci
2026.10.06. 22:54

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56