Vad II István: A segítség halvány jelét sem látom

Vágólapra másolva!
2012.06.22. 09:22
null
Vad II István nem jelzett gólt az angol–ukrán meccsen
Címkék
Hiába várta tévések, rádiósok, újságírók, online-osok, fotósok hada csütörtökön az Európa-bajnokságról hazatérő magyar játékvezetői csapatot, Kassaiékat valósággal kimenekítették a Ferihegyi repülőtérről. Kassai Viktor ugyan azóta már több helyen nyilatkozott az ominózus esetről, de az UEFA rendelkezésének megfelelően a saját ítéletét nem kommentálhatta. Kollégánk közben meglátogatta Vad II Istvánt is, ám sokat belőle sem sikerült kiszedni.  

Egyetlen pillanat ezúttal (is) megváltoztatta az ember életét. Kassai Viktor az UEFA egyik legmegbízhatóbb játékvezetője volt, ám kedd este nem adta meg az ukránok egyenlítő gólját az angol válogatott ellen. Anglia 1–0-ra győzött, Ukrajna búcsúzott, a sportvilág pedig azóta a játékvezetőn, illetve segítőin, az érvénytelen találatot megelőző lest nem jelző Erős Gábor asszisztensen és a labdát elnéző Vad II István gólbírón élcelődik. A magyar bírók az Európa-bajnokságon nem vezethetnek többet, csütörtökön hazajöttek – csakhogy éppen a hazatérés formája váltott ki megütközést.

A média képviselői már reggeltől kezdve a repülőtéren várták Kassaiék hazatérését, de mindhiába. Információink szerint az egyik, korábban Ferihegyen dolgozó játékvezető segített nekik abban, hogy ne a vakufényben fürdő kijáraton kelljen kiaraszolniuk, elkerülve így az újságírókat és a kérdéseiket. Közben késő délután Kassai Viktor nyilatkozata megjelent az MLSZ honlapján, míg kollégánk ezután a repülőtértől nem messze lakó Vad II Istvánt látogatta meg.

Jól tudtuk, hogy a betoppanásunkkal nem leszünk népszerűek. Vad II István – miután munkatársunk bemutatkozott, és elmondta, mi járatban van – megjegyezte: ha tudja, hogy a sajtótól vagyunk, ki sem jön.

Pedig más lehetőség nem nagyon maradt arra, hogy beszélhessünk vele, kérdezhessük őt és a kollégáit, hiszen a reptéren nem sikerült találkozni, ráadásul a hivatalos sajtóbeszélgetésen ő nem lesz jelen a tervezet szerint, ezért csengettünk be, hátha...

Az ifjú bíró válaszában – érthetően – benne volt az elmúlt néhány nap feszültsége.

„Azt látom, hogy segíteni próbál a sajtó – néz ránk keserűen Vad II István. – Az eset óta mindenki támad! És mindenki okoskodik! A segítség halvány jelét sem látom..."

Már fordulna is vissza, de egy rövid és szomorúan csengő megjegyzést azért tesz még: ő a pályán hozott egy döntést, és... A mondatot azonban elharapja.

A TÉMÁRÓL KÉTOLDALAS ÖSSZEÁLLÍTÁST OLVASHATNAK A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN!

Anglia-Ukrajna 1–0
KASSAI: TERMÉSZETES VOLT, HOGY HAZA KELLETT JÖNNÜNK

Kassai Viktor tisztában volt azzal, hogy a csoportkört követően már nem vezethet több mérkőzést. A magyar játékvezető szerint az ukrán–angol mérkőzésen elkövetett hiba nagysága miatt nem volt rá reális esély, hogy maradjon az Európa-bajnokságon. A hiba után azonban fel kell állni.

„Az ember nehezen szembesül a saját hibáival, főleg egy ilyen világversenyen, amelyet több száz millióan figyelik. De fel kell vállalnunk, amit tettünk" – válaszolt a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában Kassai Viktor.

„Évek óta csapatként működnek a játékvezetők, így a mi csapatunk is. Tavaly ilyenkor voltunk a Wembleyben a BL-döntőn, azt is együtt értük el, és ezt is. Az elmúlt években hozzászoktunk, hogy kritizálnak. Profik vagyunk, úgyhogy tudjuk kezelni ezeket a szituációkat. Rengeteg játékos is szenved vereséget, de lehet, hogy a következő tornán ők emelik fel a serleget. Természetes volt, hogy haza kellett jönnünk, a hiba nagysága jelezte, hogy ez lesz belőle."

A játékvezető szerint az a legfontosabb, hogy át tudjon lendülni a nehézségeken a sikeres folytatás érdekében.

„Volt rá példa, hogy a nagy hiba után valaki könnyebben felállt, de van, aki kevésbé jól viseli a kudarcokat. Most kell egy kis pihenő a hosszú szezont követően. Az mutatja meg az ember nagyságát, ha egy hiba után fel tud állni" – tette hozzá Kassai.

„Az elmúlt években sok helyen bizonyítottunk, a mi teljesítményünket hosszú távon kell megítélni. Igyekszünk, hogy legközelebb ne negatív hírekkel kerüljünk előtérbe. A döntést ott és akkor kellett meghozni, s amit döntöttünk, az nem volt jó."

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
4 perce

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
14 perce

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
20 perce

Megkezdődött a Grosics 100 emlékév

Magyar válogatott
41 perce

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
1 órája

Női kosárlabda, vb-selejtező: Völgyi Péter húszfős keretet hirdetett

Kosárlabda
1 órája

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Jégkorong
1 órája

Kézilabda: Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik