Soldado mesterhármassal jelezte részvételi szándékát az Eb-n

2012.02.29. 23:34
null
Öt gólig meg sem állt a spanyol válogatott (Fotó: Reuters)
Címkék
A spanyol labdarúgó-válogatott hazai pályán 5–0-ra nyert Venezuela ellen felkészülési mérkőzésen. Roberto Soldado mesterhármast szerzett.

Bár a spanyolok javában készülnek a júniusban startoló Európa-bajnokságra, februári felkészülési ellenfélnek inkább egy dél-amerikai válogatottat választottak: Venezuelát. A világ- és Európa-bajnok gárdának nem túl jó a mérlege e kontinens csapatai ellen (talán ezen akartak javítani Vicente del Bosquéék), legutóbbi tizenöt, dél-amerikai ellenfél elleni mérkőzéséből ugyanis csak négyet nyert meg a selección.

A tavaly nyári Copa Américán negyedik helyen záró Venezuela ugyan bátran kezdett a Málagában rendezett találkozón, a spanyolok az elejétől kezdve nyomasztó fölényben futballoztak. A David Villa sérülése és Fernando Torres formahanyatlása miatt egyre több lehetőséget kapó Fernando Llorente a meccs elején többször is zavart okozott Daniel Hernández kapuja előtt, míg Sergio Ramos a lécre fejelte a labdát Andrés Iniesta beadása után. A barcelonai irányító mellett David Silva volt Del Bosque gépezetének fő mozgatórugója.

Az óriási nyomást a 37. percig bírták a venezuelaiak, ekkor Cesc Fabregas passzolt jobb külsővel középre klubtársához, Iniestához, aki tizenöt méterről higgadtan passzolt a kapuba (1–0). Három perccel később a Manchester City karmesterén volt a sor, David Silva némi igazítás után a tizenhatos vonaláról ballal lőtte ki a jobb alsót (2–0). Érdekesség, hogy Silva gólja előtt 38-at passzolt a spanyol válogatott, mezőnyjátékosai közül egyedül Llorente, az Athletic Bilbao támadója nem ért labdához az akció során.

A szünetben Del Bosque pályára küldte a Valencia gólvágóját, Roberto Soldadót, aki nem sokat várt, hogy meghálálja a belé vetett bizalmat. A 49. percben látványos összjáték után az abszolút „hazai pálya" előnyét élvező Santi Cazorla szolgálta ki a madridi nevelésű támadót, majd újabb négy perccel később Álvaro Arbeloa passzolt jobbról laposan középre, ahol ezúttal is csak Roberto Soldado érkezett teljesen zavartalanul (4–0).

Soldado nyolc perc alatt éppen annyi gólt szerzett, mint Fernando Torres összesen a spanyol nemzeti mezben lejátszott legutóbbi 385 percében.

Felrakhatta volna az i-re a pontot a spanyol támadó a 65. percben, amikor egy kiugratás után Fernando Amorebieta lerántotta őt a tizenhatoson belül. A Bilbao védőjét kiállították, Soldado pedig tizenegyest rúghatott, balszerencséjére azonban borzalmasan találta el a labdát, amit így Hernández kapus könnyedén hárított.

Venezuelának emberhátrányban sem volt több kedve (és esélye) támadni – érthető módon –, a spanyolok pedig folyamatosan kapujukhoz szögezték ellenfelüket. A 85. percben csak összejött Soldadónak a mesterhármas: valenciai csapattársa, Jordi Alba passzolt balról a kapu elé, a 26 esztendős csatárnak ezúttal sem volt nehéz dolga egy méterről az üres kapuba passzolni. A spanyol nemzeti együttesben egyébként legutóbb Fernando Torres tudott mesterhármast szerezni...

A végeredmény 5–0 lett, Venezuela nem okozott gondot a jó formában lévő spanyol válogatottnak, amelyben egyébként bemutatkozott az ígéretes tehetség, Iker Muniain.

SPANYOLORSZÁG–VENEZUELA 5–0
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SPANYOLORSZÁG–VENEZUELA 5–0 (2–0)
Spanyolország: Casillas – Arbeloa, Piqué, Sergio Ramos (Puyol, 61.), Alba – Xabi Alonso (Xavi, 60.), Busquets, Fabregas (Muniain, 75.) – David Silva (Jesús Navas, 61.), F. Llorente (Soldado, a szünetben), Iniesta (Cazorla, a szünetben). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
Venezuela: D. Hernández – Rosales, Vizcarrondo, Amorebieta, Quijada (Feltscher, 72.) – Julio Álvarez (Rivero, 60.), Rincón, Vitali (Flores, 81.) – Miku (Túnez, 66.), S. Rondón (M. Rondón, 78.), Arango (Pérez Greco). Szövetségi kapitány: César Farías
Gólszerző: Iniesta (36.), D. Silva (39.), Soldado (50., 53., 85.)
Legfrissebb hírek

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
19 perce

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
39 perce

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
1 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
1 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
2 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
2 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
3 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik