Portugália leiskolázta a világbajnok spanyolokat

2010.11.18. 00:03
null
Cristiano Ronaldo (jobbra) többször is megbolondította a spanyolokat (Fotó: Action Images)
Címkék
A portugál válogatott remek mérkőzésen, szebbnél szebb gólokat lőve 4–0-ra győzött a világbajnok spanyolok ellen Lisszabonban.

Hatalmas iram, szebbnél szebb akciók, kiváló egyéni teljesítmények, portugál fölény – röviden így foglalhatjuk össze a Lisszabonban megrendezett Portugália–Spanyolország mérkőzés első félidejét, amely után Carlos Martin góljával 1–0-ra vezettek a hazaiak.

A remek mérkőzés alaphangját Nani távoli lövése adta meg a második percben: Iker Casillas hatalmas bravúrral tolta az alapvonalon túlra a bal alsó sarokra tartó labdát. Nem sokat kellett várni a válaszra sem, a 11. percben Andrés Iniesta bombázott a hazai kapu mellé.

A Barcelona középpályásán kívül David Silvának volt még egy helyzete – a Manchester City futballistája hat méterről tiszta helyzetből fejelt mellé a 31. percben.

Ezt követően viszont már az történt a pályán, amit a portugálok akartak. A luzitánok a világbajnokság nyolcaddöntőjében éppen Spanyolországtól kaptak ki 1–0-ra, és talán ez is motiválta a hatalmas elánnal rohamozó hazaiakat.

A 37. perc történésein alighanem még sokáig vitatkoznak majd azok, akik látták a meccset, bár később kiderült, nem sok minden múlott Cristiano Ronaldo szabályosnak tűnő, meg nem adott gólján.

A Real Madrid támadója előbb egy szépségdíjas csellel elfektette Gerard Piquét, majd éles szögből hat méterről kapura emelt, ám az amúgy is kapuba hulló labdába belefejelt Nani, ezért les miatt nem adta meg a találatot a francia játékvezető, Antony Gautier. A bíró a visszajátszások alapján azonban több szempontból is rosszul döntött: először is úgy tűnt, hogy Nani már a gólvonalon túl ért bele a labdába, másrészt valószínűleg nem is volt les, ugyanis a Ronaldo cselénél elfekvő Piqué az emelés pillanatában közelebb volt az alapvonalhoz, mint Nani.

A portugálok ezt követően még az első félidőben két nagy helyzetet alakítottak ki: Carlos Martin első kísérletét még kifejelte a gólvonal előtt álló Piqué, de a 45. percben már betalált a Benfica középpályása, aki az Iker Casillasról kipattanó labdát lőtte közelről a spanyolok kapujába. A gól egyébként Cristiano Ronaldót dicséri, aki a bal szélen ezúttal Sergio Busquets-et csapta be látványos csellel, majd kapura is tudott lőni, így kerülhetett a labda Martin elé.

Paulo Bento csapata a második félidőben sem vett vissza a lendületből. Hélder Postiga a 49. percben Moutinho beadásából sarokkal továbbította a labdát Casillas kapujába.

Ezt követően már kevesebbet támadtak a hazaiak, de így is ők szereztek újabb gólt: a szünetben Cristiano Ronaldo helyére csereként beálló Danny szólója után Moutinhóhoz került a labda, aki ismét Postigát játszotta meg, és a Sporting csatára ezúttal sem hibázott, a 68. percben  tíz méterről megszerezte a harmadik hazai gólt.

A 4–0-s végeredményt Hugo Almeida állította be a hosszabbítás perceiben egy kontra végén.

 

PORTUGÁLIA–SPANYOLORSZÁG 4–0
 
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PORTUGÁLIA–SPANYOLORSZÁG 4–0
Lisszabon. Vezette: Gautier (francia)
PORTUGÁLIA: Eduardo (Patrício, a szünetben) – J. Pereira, Bosingwa, R. Carvalho (Pepe, a szünetben), B. Alves – R. Meireles, C. Martins (Fernandes, 63.), J. Moutinho – Nani (Machado, 88.), H. Postiga (H. Almeida, 76.), C. Ronaldo (Danny, a szünetben). Szövetségi kapitány: Paulo Bento
SPANYOLORSZÁG: Casillas – Sergio Ramos, Puyol (Arbeola, 73.), Piqué, Capdevila – Busquets, Xavi (Fabregas, a szünetben), Xabi Alonso (Llorente, 58.) – Iniesta (Cazorla, 58.), David Villa (Torres, a szünetben), David Silva. Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
Gólszerző: C. Martins (45.), H. Postiga (49., 68.), H. Almeida (95.)
Sárga lap: C. Ronaldo (9.), ill. Busquets (8.)

 

 

Legfrissebb hírek

Egy új szerzemény gólt lőtt, de a ZTE kikapott az Ajkától

Labdarúgó NB I
9 perce

Kanada és Anglia a legveszélyesebb a szögletek után

Foci vb 2026
24 perce

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
43 perce

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
50 perce

Vajon látunk-e élesben is ilyen pontos összjátékot a belgáktól?

Foci vb 2026
52 perce

Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti

Foci vb 2026
53 perce

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
1 órája

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik