Euro 2012: Torres és Fabregas is kezdhet a franciák ellen

Vágólapra másolva!
2012.06.22. 22:06
Címkék
A spanyol labdarúgó-válogatott mai edzésén kétkapus játék is szerepelt, amelynek érdekessége az volt, hogy Vicente del Bosque szövetségi kapitány egy csapatban szerepeltette Fernando Torrest és Cesc Fabregast.

A szakember nem a „kezdőket” engedte rá a „cserékre”, hanem megkeverte a sorokat. Méghozzá úgy, hogy a támadások kivitelezésével elsősorban megbízott „kezdők” azokkal a védőkkel találkozzanak, akik hozzájuk hasonlóan ugyancsak az első perctől a pályán vannak.

Amennyiben Torres és Fabregas együtt kezdene, már csak az a kérdés vár megválaszolásra, hogy ki marad ki a spanyolok alapcsapatából?

Fernando Torres és Fabregas csapatában ott volt még David Silva, Xavi, Iniesta, Xabi Alonso a kezdők, illetve Juanfran, Pedro, Martínez, Albiol a cserék közül. Az ellenfélnél a megszokott Arbeola, Ramos, Piqué, Jordi Alba védőnégyes előtt Busquets szűrt, míg Navas, Mata, Cazorla, Llorente és Negredo egészítette ki az együttest.

A spanyolok a holnapi negyeddöntőben a franciákkal találkoznak.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: véget ért az Újpest korábbi válogatott csatárának idénye

Jégkorong
24 perce

Női röpi: kivásárolta a Benfica a Kaposvár feladó átlóját

Röplabda
40 perce

Megvan Nikolics Nemanja első igazolása Székesfehérváron

Labdarúgó NB II
1 órája

Hatalmas ünneplésben részesült Fazekas László az Antwerp kupameccsén

Magyar válogatott
1 órája

Király-kupa: tizenegy hiányzó – Mbappé, Bellingham és Rodrygo sincs ott a Real Madrid keretében

Spanyol labdarúgás
1 órája

A sportág krémje a legmagasabb színvonalon – a férfi kézi Európa-bajnokságok története

Képes Sport
2 órája

Kós Hubert harmadik az Év úszója-szavazáson, Popovici lett Európa legjobbja

Úszás
2 órája

Szerződést hosszabbítottak Schäfer Andrásék edzőjével

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik