Magyarország Európa kalapkirályai között

A mérkőzések eredménye alapján kialakuló tabellánál nincs fontosabb, következésképp le is cövekelhetnénk az alábbiak megállapításánál: a csoportelsők (a legjobb csoportmásodikkal, Svédországgal kiegészülve) továbbjutottak, nyolc második helyezett pótselejtezőt vívhat, míg a nagy többség – köztük Magyarország – csak nézője lesz a 2012-es kontinensbajnokságnak. Ennyi, folytatás nyáron.

Csakhogy. A résztvevők eltérő játékereje, az ezen alapuló kiemelési rendszer, a megszületett 240 eredmény, valamint a játékszenvedély lehetőséget kínál további gondolkodásra. Ahogyan a korábbi dupla játéknapok után, úgy most, a selejtezők végén is megnéztük: mennyire voltak „a helyükön" az egyes válogatottak a kiemelési rendszerben? Szereplésükkel mennyiben igazolták a kiindulási erőfelmérés helyességét, másképp fogalmazva: a kiemelés bázisát jelentő közelmúltbeli selejtezősorozatokhoz képest sikerült-e előrelépniük, vagy esetleg hátrább csúsztak?

Az alábbiakban az erősebb kalapba rangsorolt válogatottak ellen megszerzett, szigorúan véve „előre nem kalkulálhatónak" minősíthető pontokat vetettük össze az alacsonyabban jegyzett csapatok ellen „váratlanul elszórt" pontokkal, és egyenleget vontunk (az előbbiekből kivonva az utóbbiakat). A számok persze nem magyaráznak meg mindent – pl. az egy kalapból húzott csapatok már a kiinduláskor sem voltak tökéletesen egyformán erősnek tekinthetők –, de alátámaszthatják a szakmai értékeléseket.

MI VAN A MAGYAR CSAPAT IRÁNTI SZIMPÁTIA MÖGÖTT?

Kezdjük Magyarországgal, amely szokás szerint nem jutott tovább – sorozatban a 13. vb-ről/Eb-ről maradunk le –, ám vélhetően sem ez, sem a keddi mérkőzés csalódást keltő eredménye nem kezdi ki a szimpátiát, amely ez elmúlt hónapokban a szurkolók szívében ébredt a válogatott iránt. A „szerethető csapat" minősítés lassacskán közhellyé kopik, de mielőtt ez megtörténik, érdemes jelezni: e médiakreálmányt nemzetközi összehasonlításban is versenyképes számok dúcolják alá.

Magyarország futballmúltjához méltatlan helyről, a 4. kalapból vágott neki a küzdelmeknek, ott azonban – mondhatjuk persze: a nagy elődök becsületének védelmében ez kötelessége is volt – a legjobb egyenleggel zárt. A gyengébb kalapokból minden megszerezhető pontot begyűjtött, ehhez hozzákapart hetet „fentről".

A kalapnyertesek közössége: Németország és Spanyolország (holtversenyben), Dánia, Norvégia, Magyarország, Montenegró, Azerbajdzsán. Ide tartozni semmiképpen sem szégyen.

Aztán. Magyarország ama hét válogatott között található, amelyik nem veszített pontot gyengébb kalapból érkező ellenféllel szemben. A társak névsora itt sem lebecsülendő: Spanyolország, Németország, Norvégia, Írország (valamint Örményország és Moldova). Ez még akkor is figyelemre méltó, ha tudjuk: alattunk csupán két polc volt, azaz például a spanyolokhoz és a németekhez képest jóval kevesebb kelepcét rejtegetett a mi ösvényünk. E fenntartással együtt is érdemes végigfutni az alábbi táblázatokat, kik és mennyivel maradtak ki ebből a buliból (iránymutató a második számoszlop).

Az előbb leírtakból és a csoportban elért helyezésből logikusan következik, hogy Magyarország az „előre nem kalkulálható” pontok gyűjtésében az élbolyban végzett az 51 tagú mezőnyben. Csupán a pótselejtezőt elérő Montenegró (12) és Észtország (13), valamint a keddig hasonlóban reménykedő Örményország (11) előzte meg a 7 ilyen pontot begyűjtő magyarokat (és azerieket).

Azon most nem kívánunk polemizálni, hogy Finnország erősebb a mi csapatunknál vagy sem: kalapszemlénkben a tőle megszerzett négy pont ugyanúgy „előre nem kalkulálhatónak” minősül, mint a svédektől elorzott három.

Fontos persze megjegyezni, hogy az „előre nem kalkulálható” pontok begyűjtésének matematikai valószínűsége a kalaprendszerben lefelé haladva nő – az első kalapos válogatottak eleve végig kötelező pontgyűjtésre vannak ítélve –, a váratlan ponthullajtásoké csökken. Azaz az utóbbi bő egy év eredményei úgy is értelmezhetők, hogy nem történt más, mint hogy profitáltunk a régi dicsőséget alkalmanként meggyalázó közelmúltbeli Eb- és vb-sorozatokból.

De akkor is: hibázásra, az adódó meglepetésszerzési lehetőségek elpackázására éppen elég alkalom nyílt volna így is. Úgy érezzük tehát, hogy ezúttal bocsánatos bűn az ordas közhellyel operálni: a mögöttünk hagyott sorozatra „lehet építeni”.

A továbbiakat meghagyjuk fórumozóinknak, de mielőtt munkához látnának, javasoljuk, nézzük meg együtt, mi történt a többi kalapban!

A világbajnok Spanyolország és a vb-bronzérmes Németország hibátlanul masírozott végig a mezőnyön, valami azt súgja, „számolni kell” velük a jövő évi tornán. Hollandia és Olaszország vesztesége is elhanyagolható, Angliáé, Oroszországé, sőt a tavalyi súlyos vb-kudarc után jelentős újjáépítésbe fogó Franciaországé sem bizonyult végzetesnek. Portugália és Horvátország ellenben bajba került – hogy mekkorába, néhány hét múlva elválik.

Dánia, Görögország és Svédország egyértelműen az első kalaposok terhére megszerzett – és váratlan pontvesztéseket, például a svédek esetében a budapestit ellensúlyozó – pontoknak köszönheti az Eb-részvételt. A Litvániától odahaza vereséget szenvedő Csehország és az Azerbajdzsánban alulmaradó Törökország még javíthat, a többiek ellenben nem – különösen Szerbia és Románia gyengélkedése szemet szúró, de persze Szlovákia sem örülhet felhőtlenül a rajton Moszkvában aratott nagyszerű győzelemnek: északi szomszédunk volt a leggálánsabb a gyengébb besorolású ellenfelek iránt a teljes mezőnyben.

Norvégia egyenlege a legjobb, csakhogy az északiak pechjükre belefutottak a 2. kalap legjobbjába, Dániába, és bár a gyengélkedő első kiemeltet, Portugáliát mindketten legyőzték, megelőzésükre csak egyikük számára volt hely – ezek a dánok lettek. Írország és Bosznia-Hercegovina csoportjában ellenben többen is gyengélkedtek, a körbeverések következtében számukra még reményt nyújt a pótselejtező. Figyelemre méltó az írek sikerreceptje: egyetlen előrébb rangsorolt csapatot sem győztek le, ellenben megdolgoztak ellenük (Szlovákia, Oroszország) három döntetlenért – s nem mellesleg a „kicsiket" könyörtelenül legyalulták.

Egervári Sándor válogatottjáról a korábbiakban részletesen értekeztünk, így itt most csak annyit jegyzünk meg: a kalap minden szereplője képes volt kisebb-nagyobb kellemes meglepetésre – Fehéroroszország például nyert Franciaországban, Ciprus 4–4-et játszott Portugáliában –, viszont az alacsonyabb besorolású csapatokkal szemben csak a mieink (Moldova, San Marino) maradtak hibátlanok.

A jelek szerint az ebbe a kalapba sorolt válogatottakat vették a legkevésbé komolyan az erősebbek: csak Kazahsztán egyenlege negatív. Montenegró külön elbírálást igényel, hiszen alacsony besorolása részben annak köszönhető, hogy csupán a közelmúltban lett önálló tagja az Európai Labdarúgó-szövetségnek (UEFA), kevés volt a sorsolásnál figyelembe vehető eredménye. A mezőny legjobb egyenlege és a pótselejtezős befutója természetesen éppúgy kalaplengetést ért, mint a Belgrádban, Ljubljanában és Belfastban egyaránt nyerő Észtország, valamint a szlovákokat oda-vissza oktató Örményország nyílt sisakos, eredményes futballja.

A leggyengébb válogatottak közösségében ritka kincs a győzelem: mindössze négyre bukkantunk. A fent már emlegetett Azerbajdzsán járt az élen, amely a Kazahsztán elleni kötelezőnek mondható győzelem mellé megszerezte a török testvérek skalpját is. Észtország nyári legyőzésekor Feröer legjobbjai már sejthették, mekkora halat fogtak, és Luxemburgban sem mindennapi esemény Albánia legyűrése.