Keresztszüleikre várnak az Euro 2012 bemutatott kabalafigurái

2010.11.16. 22:44
null
Nevük csak december negyedikén lesz az ikreknek (Fotó: Reuters)
Címkék
A varsói Lengyel Színházban kedden bemutatták a 2012-es, lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság két kabalafiguráját. Akiknek, kissé rendhagyó módon, egyelőre nincs nevük.

Ehhez ugyanis az internet segítségét hívták segítségül a szervezők, így próbálnak meg keresztszülőket „találni" a figuráknak. Persze, három lehetőséget megjelöltek, így a sportág iránt elkötelezettek ezek között választhatnak, szimpátia alapján.

A három lehetőség: Szlavek és Szlavko, továbbá Sziemko és Sztrimko, valamint Klemek és Ladko.

Az ikerpáros nem tölti tétlenül az idejét, hiszen az elkövetkezendő két és fél hétben felkeresi azt a nyolc helyszínt, ahol Eb-meccseket rendeznek majd 2012-ben. Utolsó fellépésükre december negyedikén kerül sor, ahol ünnepélyes keretek között, az internetes szavazást lezárva és kiértékelve végül megkeresztelik őket.

A mai esemény rangját személyes jelenlétével emelte Grzegorz Lato, valamint Grigorij Szurkisz, a lengyel, valamint az ukrán szövetség elnöke, akik úgy fogalmaztak: az ikrek a két társrendező egységét hivatottak szimbolizálni. Mint tette azt Trix és Flix 2008-ban, amikor Svájc és Ausztria közösen rendezte meg a spanyol győzelemmel záródó kontinensbajnokságot.

Kedden olyan futballnagyságok emelték az est fényét, mint Andrij Sevcsenko és Oleg Blohin ukrán, illetve Andrzej Szarmach és Zbigniew Boniek lengyel részről. Blohin és Boniek az Eb két nagykövete, Sevcsenkónak és Szarmachnak pedig az a megtisztelő feladat jutott, hogy a szerdai válogatott mérkőzésen előtt mutassa be a publikumnak a maszkokat. Az ukránok Genfben játszanak Svájccal felkészülési mérkőzést, míg a lengyelek Poznanban fogadják Elefántcsontpartot.

ÍME, A KÉT KABALAFIGURA
 
   

 

Legfrissebb hírek

Az ETO ellen 35 gólig jutva nyitott a bajnokságban a címvédő Veszprém

Kézilabda
44 perce

Egy félideig tartotta a Ferencváros tempóját a Budaörs

Kézilabda
47 perce

US Open: Medvegyev simán jutott a 3. fordulóba, honfitárs búcsúztatta Nakashimát

Tenisz
48 perce

Román Kupa: Czékus-gólpasszal és Eppel-góllal nyert a Csíkszereda

Minden más foci
58 perce

Egy helyen változott az ökölvívó Eb-re utazó magyar keret

Ökölvívás
1 órája

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
1 órája

Női röplabda Eb: a szerbek az elődöntőben

Röplabda
2 órája

Vuelta: nagyszerű előkészítés után újabb Brennan-diadal

Kerékpár
2 órája