Huntelaar beállította Cruyff rekordját - és ennyi

Vágólapra másolva!
2011.10.07. 22:42
null
Klaas-Jan Huntelaar 11 gólnál tart ebben az Eb-sorozatban (Fotó: Reuters)
Címkék
Hollandia válogatottja Klaas-Jan Huntelaar góljával 1–0-ra legyőzte Moldovát a labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének E-csoportjában, ezzel biztossá vált, hogy az első helyen jut ki a „magyar csoportból" a jövő évi Eb-döntőre.

 

Noha az eredményből másra is következtethetnénk, a holland válogatott végig kézben tartotta az irányítást. Jellemző az első félidő labdabirtoklási mutatója: 80 százalékban a hollandok járatták a labdát, a maradék időben a moldovaiak.

Klaas-Jan Huntelaar már a 3. percben a kapuba talált, de azt a gólt a játékvezető még nem adta meg – Rafael van der Vaart lesen tartózkodott. A hollandok folyamatosan támadtak, Dirk Kuyt és Robin van Persie rendszeres helycserékkel igyekezett zavart kelteni a vendégek védelmében, ám minden hiába, legkésőbb Stanislav Namasco kapuson elakadtak a rohamok.

Moldova már a hollandok elleni első mérkőzésen (0–1) is szervezett futballal rukkolt ki, akkor a 37. percig kihúzta gól nélkül – ez mellesleg rekord ebben a sorozatban az oranje ellen. Sőt mi több, most a csúcsjavítás is összejött, hiszen Van Bommel, Kuyt összjáték végén Huntelaar csak a 40. percben szerezte meg a vezetést.

De megszerezte, és mint kiderült, ezzel a találattal a hollandok meg is nyerték a mérkőzést. A meglehetősen unalmasra sikeredett folytatásban a moldovaiak is át-átruccantak a túlsó térfélre – soraikban kezdett a Kaposvár támadója, Serghei Alexeev –, de gólt nem tudtak szerezni. Az oranje jórészt labdatartással múlatta az időt.

Huntelaar teljesítménye megér egy bekezdést. A Schalke támadója ebben az Eb-sorozatban a 11. gólját szerezte, karrierje összes Eb-selejtezőbeli góljainak száma immár 12 – ez utóbbival beállította legendás honfitársa, Johan Cruyff holland rekordját.

Mint arról korábban beszámoltunk, a csoport másik pénteki találkozóján Svédország idegenben 2–1-re legyőzte Finnországot, és ezzel biztossá tette: megszerzi a második helyet.

EURO 2012, SELEJTEZŐ
E-CSOPORT
HOLLANDIA–MOLDOVA 1–0 (1–0)
Rotterdam, De Kuip. Vezette: Jug (szlovén)
Hollandia: Vorm – Van der Wiel, Bruma, Mathijsen, Pieters – Van Bommel, Strootman – Van Persie, Van der Vaart (Elia, 78.), Kuyt – Huntelaar. Szövetségi kapitány: Bert van Marwijk
Moldova: Namasco – Armas, Golovatenco, Racu, Epureanu, Bulgaru – Cebotaru, Ivanov, Suvorov (Zmeu, 58.) – Alexeev (Bugaev, 69.), Cheptine (Ovseannicov, 84.). Szövetségi kapitány: Gavril Balint
Gólszerző: Huntelaar (40.)
AZ ÁLLÁS
1. Hollandia 9 9 35–5 30 27
2. Svédország 9 7 2 28–9 19 21
3. MAGYARORSZÁG 9 6 3 22–14 8 18
4. Finnország 9 3 6 16–16 0 9
5. Moldova 9 2 7 8–16 –8 6
6. San Marino 9 9 0–49 –49 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik