Mario a hollandokat is elvarázsolta

Vágólapra másolva!
2012.06.13. 20:34
null
Elkélt a hollandoknak a biztatás a németek ellen (Fotó: Action Images)
A Hollandia–Németország rangadóval zárult a B-csoport második köre a labdarúgó Európa-bajnokságon. Az első játékrészben a németek Mario Gomez duplájával kétgólos előnybe kerültek, majd a beleerősítő hollandok a hajrára fordulva szépíteni tudtak – de egyenlíteni már nem. A Nationalelf így fél lábbal a negyeddöntőben érezheti magát, az oranje pedig roppant kellemetlen helyzetben, hiszen két forduló után nulla ponttal áll a csoportbéli táblázaton. Ugyanakkor bármi megeshet még a kvartettben: a németek akár kieshetnek, a hollandok meg akár továbbjuthatnak.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉHEZ KATTINTSON IDE!

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

Az egy nappal korábban lezajlott lengyel–orosz találkozóhoz hasonlóan a Hollandia–Németország rangadó sem nélkülözi a feszült történelmi tablót, hiszen a németek tettek már néhány korántsem barátságos jellegű portyát „mélyföldön", és bizony egyszer sem invitálták, és nem is marasztalták őket.

A futballhistóriája sem hétköznapi a két nemzeti csapatnak, emlékezetes Eb- és világbajnoki csaták fűződnek párosukhoz, és ez a találkozó sem nélkülözte a tétet: a portugálokat legyűrő Nationalelf újabb három ponttal fél lábbal már a negyeddöntőben érezheti magát, a dánoktól kikapó hollandoknak pedig az egy pont is kevés lehet erről a találkozóról.

„Természetesen feszült a légkör" – ismerte el Bert van Marwijk, a hollandok szövetségi kapitánya, aki ismét Robin van Persie-t állította a csatársor élére, és védelemébe visszatért annak vezére, Joris Mathijsen. A németek mestere, Joachim Löw nem bányászott elő semmi meglepőt, mármint taktikai repertoárjából és humán erőforrásaiból, és ugyanazt a tizenegyet dobta harcba, mint a nyitó mérkőzésükön.

A MÉRKŐZÉS

Kattintson a képre, és tekintse meg a mérkőzés folyamatosan frissülő galériáját! (Fotók: Reuters)
Kattintson a képre, és tekintse meg a mérkőzés folyamatosan frissülő galériáját! (Fotók: Reuters)

A kezdő sípszó után a holland Arjen Robben, a Bayern München légiósa rögtön beállította az angol Trevor Steven különös Eb-rekordját, hiszen ő is hét aktuális klubtársával nézett farkasszemet.

A mérkőzést a hollandok kezdték támadóbb szellemben, a németek nem igazán tudtak kibontakozni, és az első helyzet is az orenjéé volt: Mark van Bommel adott hatalmas labdát Van Persie-nek, aki estében 11 méterről Manuel Neuer ölébe lőtt. A gyors ellencsapást Mesut Özil postázta, Maarten Stekelenburg már verve volt a 22 méterről érkező lövésnél, ám helyette a bal oldali kapufa hárított, aztán Van Persie jelezte egy újabb helyzet „eldajicolásával", hogy borzalmas formában kezdte a kontinenstornát.

Ezt követően inkább a mezőnyharc dominált, hogy újra ezzel a csontig koptatott kifejezéssel éljünk, és a hollandok összjátékán az sem segített, hogy pár percig ápolták vérző fejét az oldalvonalon kívül, miután összebólintott Holger Badstuberrel.

Kimaradt holland helyzetek vezették fel a találkozót
Kimaradt holland helyzetek vezették fel a találkozót

A 24. percben ért véget az általános altatás: Bastian Schweinsteiger adott pazar labdát Mario Gomeznek, aki kilépett a két középső védő közül (nem volt nehéz dolga, mert csak szemmel verték), majd a 11-espont környékéről a jobb alsóba helyezett. 0–1

Megzökkent az amúgy sem atomóra-pontosságú holland gépezet a kapott gól után, Robben azért próbálkozott rendületlenül, ezúttal közép távoli lövésekkel.


A félidő hajrájához közeledvén Badstuber juttathatta volna megnyugtató előnyhöz a németeket, de egy jobb oldali beadást három lépésről sem tudott elfejelni a villámkezű Stekelenburg mellett.

Mario Gomez duplázni tudott az első félidőben
Mario Gomez duplázni tudott az első félidőben

Aki Gomez újabb lövésénél már tehetetlen volt: ismét Schweinsteiger ugratta ki klubtársát, akiről Mathijsen ismét lemaradt, a remek formában lévő támadó pedig az ötös jobb sarka elől a túlsó felső sarokba bombázott. 0–2

Most már értjük, miért kispados a selejtezők során alig kilenc gólt szerző Miroslav Klose. De mi van a 12 kvalifikációs találatig jutó Klaas-Jan Huntelaarral?

A félidő zárásaként Robben fejelt kis híján szép gólt – de Stekelenburg (!) védte próbálkozását..


A szünetben Maarwijk kettős cserére szánta el magát, lehozta Van Bommelt és az egyértelmű melléfogás Ibrahim Afellaytis, bejött a sokak által a kezdőbe követelt Rafael van der Vaart, Klaas-Jan Huntelaar kettős.

Mi pedig elmerenghettünk a statisztikákon, hiszen a németek mindig nyertek az Eb-ken, ha két góllal vezettek a félidőben, sőt a kontinenstornákon és a vb-ken egyetlen csapat sem fordított kétgólos hátrányból rendes játékidőben, ha annyival vonult szünetre – a hollandok pedig sohasem zártak még a fenti tornákon kétgólos mínusszal egyetlen első félidőt sem. Maradjunk annyiban, hogy a számok kevés jót ígértek a mérkőzés 46. percében a narancssárgáknak.

ILLUSZTRIS
Gerd Müller (1972 , 4), Dieter Müller (1976, 4), Klaus Allofs (1980, 3), Karl-Heinz Riedle (1992, 3), Jürgen Klinsmann (1996, 3) és Lukas Podolski (2008, 3) után Mario Gomez a hetedik (nyugat)német, aki egy Eb-n legalább 3 gólt ért el.

Mint tudjuk, a matematika a tudományok királynője, az első kör védőkirálya pedig Mats Hummels volt, aki még mélyebben fejébe nyomhatta volna koronáját, ha két másodpercen belül nem védi ki két ziccerét is Stekelenburg.

A hollandok ismét átlövésekkel próbálkoztak, de Neuerrel továbbra sem bírtak, Jerome Boateng pedig önfeláldozóan mentett Wesley Sneijder közelebbi bombájánál.

A 73. percben szépített Robin van Persie, akit senki sem támadt meg, miközben a 16-os előteréig vezette a labdát, ahonnan irtózatos erővel kilőtte a bal alsót. 1–2

Ez volt a 16. olyan passz ezen az Eb-n Sneijdertől, amelyet társai kapura lőttek, és ez volt az első, amelyikből gól is lett...

Felpörögtek a hollandok a szépítéstől, izgalmasabb, vérbőbb lett a mérkőzés. A legvégén Stekelenburg még kis híján gólt rúgatott a csereként beálló Miroslav Klosével, de a kapus és csapata is megúszta labdakezelési hibáját.

Nem hagyták kiénekelni a szájukból a sajtot a végén a németek, akik ezzel a diadallal nagy lépést tettek a negyeddöntő felé. Nem estek még ki a hollandok, de sorsuk már nem csak saját kezükben van, és nem kevés szerencsére van szükségük a továbblépéshez. Ha továbbjutnának, ők lennének az elsők az Eb történetében, akik egy győzelemmel és két vereséggel tennék ezt!

Hiába szépítettek a hollandok, egyenlíteni már nem tudtak
Hiába szépítettek a hollandok, egyenlíteni már nem tudtak
HOLLANDIA–NÉMETORSZÁG 1–2

(A Magyar Televízió felvétele)

EURO 2012
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
HOLLANDIA–NÉMETORSZÁG 1–2 (0–2)
Harkiv, Metaliszt Stadion, 37 750 néző. Vezette: Eriksson (svéd)
HOLLANDIA: Stekelenburg – Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Willems – N. de Jong, Van Bommel (Van der Vaart, a szünetben) – Robben (Kuyt, 83.), Sneijder, Afellay (Huntelaar, a szünetben) – Van Persie. Szövetségi kapitány: Bert van Marwijk
Kispad: Krul, Vorm (kapusok), Bouma, Vlaar, Schaars, Strootman, L. de Jong, Narsingh, Boulahrouz
NÉMETORSZÁG: Neuer – Boateng, Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Müller (L. Bender, 92.), Özil (Kroos, 81.), Podolski – Gomez (Klose, 72.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Kispad: Wiese, Zieler (kapusok), Gündogan, Schmelzer, Höwedes, Schürrle, Mertesacker, Götze, Reus
Gólszerző: Van Persie (73.), ill. Gomez (24., 38.)
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 2 2 3–1 +2 6
2. Portugália 2 1 1 3–3 0 3
2. Dánia 2 1 1 3–3 0 3
4. Hollandia 2 2 1–3 –2 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik