Franciaország egy pontot szerzett Romániában

Vágólapra másolva!
2011.09.06. 23:15
null
Ribéry és a francia válogatott szenvedett Romániában (Fotó: Reuters)
Címkék
A francia labdarúgó-válogatott 0–0-s döntetlent játszott Románia elleni Eb-selejtezőjén idegenben. A kissé paprikás hangulatú mérkőzésen a csapatoknak nemcsak egymással, de a pocsék minőségű talajjal is meg kellett küzdeniük. Luxemburg hazai pályán 2–1-re legyőzte Albániát, ezzel megszerezte első győzelmét az Eb-selejtezők során. Bosznia-Hercegovina kettős emberelőnyben győzte le 1–0-ra Fehéroroszországot hazai környezetben.

 

Az újonnan megépített román Nemzeti Stadiont felavató mérkőzés tapogatózással és nem éppen közönségszórakoztató futballal indult. Az első két lehetőség a nyáron a francia élvonalbeli St.-Étienne-hez szerződő Banel Nicolita előtt adódott: a román válogatott középpályás kétszer is szabadrúgásból veszélyeztetett, Hugo Lloris azonban hárított.

Laurent Blanc, a francia válogatott szövetségi kapitánya öt helyen változtatott a pénteken Albániát legyőző kezdőcsapathoz képest, ám a 45 éves szakember húzásai nem jöttek be.

A vendégek ugyan irányították a játékot, és náluk volt többet a labda, az utolsó húzások rendre nem sikerültek, így nem tudtak nagy helyzetet kialakítani. Az első említésre méltó francia helyzet Karim Benzema távoli fejese, amely nem sokkal kerülte el a román kaput.

A fordulás után Yohan Cabaye előtt adódott nagy helyzet, a francia játékos lecsapott egy eladott labdára a románok tizenhatosánál, s egy csel után kapura lőtt, kísérlete épphogy fölé szállt.

A 66. percben Franck Ribéry kapott labdát a tizenhatos jobb oldalánál, majd szenzációsan fordult be két román védő között, végül kiszorított helyzetből lőtt, mellé.

Minél több időt töltöttek a csapatok a pályán, annál nagyobb mértékben romlott a talaj minősége.

Végül alacsony színvonalú mérkőzésen született gól nélküli döntetlen, amelynek igazán egyik csapat sem örülhet. A franciák előnye a csoport élén egy pontra olvadt a második Bosznia-Hercegovina előtt, míg a harmadik Románia hátránya immáron négy pont a második bosnyákokkal szemben két fordulóval a csoportkör vége előtt.

EURO 2012, SELEJTEZŐ
D-CSOPORT
ROMÁNIA–FRANCIAORSZÁG 0–0 (0–0)
Bukarest, Nemzeti Stadion. V: Webb (angol)
Románia: Tatarusanu – Goian, Rat, Chiriches, Bourceanu – Lazar (Stancu, 44.), Nicolita, Cocis, Tanase – Marica, Surdu. Szövetségi kapitány: Victor Piturca
Franciaország: Lloris – Sagna, Rami, Abidal, Evra – Cabaye (Nasri, 75.), M'Vila, Martin – Valbuena (Rémy, 71.), Benzema, Ribéry. Szövetségi kapitány: Laurent Blanc
BOSZNIA-HERCEGOVINA–FEHÉROROSZORSZÁG 1–0 (0–0)
Zenica, Bilino Polje. V: Atkinson (angol)
Bosznia-Hercegovina: Begovic – Pandza (Misimovic, 45+4.), Papac, Mujdza – Rahimic, Medunjanin, Salihovic (Stilic, 19.), Lulic, Ibricic, Zahirovic – Dzeko. Szövetségi kapitány: Safet Susic
Fehéroroszország: Zsevnov – Trubila, Sitov, Verhovcov, Martinovics – Kulcsiy, Pucila, Sitko, Kalacsev, Kisliak – Kornilemko. Szövetségi kapitány: Bernd Stange
K: Kalacsev (34.), Martinovics (85.)
G: Misimovic (87.)
LUXEMBURG–ALBÁNIA 2–1 (1–0)
Luxembourg, Josy Barthel Stadion. V: Kari (finn)
Luxemburg: Joubert – Schnell, Bukvic, Blaise – Mutsch, Gerson, C. Leweck (Joachim, 68.), Payal (Pedro, 88.), Jänisch, Bettmer – Da Mota (Bensi, 70.). Szövetségi kapitány: Luc Holtz
Albánia: Ujkani – Vangjeli, Teli, Veliu (Bulku, 62.) – Lala, Skela, Agolli, Duro (Bakaj, a szünetben) – Bogdani, Salihi, Kapllani (Muzaka, a szünetben). Szövetségi kapitány: Josip Kuze
K: Agolli (54.), Bogdani (85.)
G: Bettmer (27.), Joachim (78.), ill. Bogdani (64.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 8 5 2 1 11–3 +8 17
2. Bosznia-Hercegovina 8 5 1 2 11–7 +4 16
3. Románia 8 3 3 2 10–6 +4 12
4. Fehéroroszország 9 3 3 3 6–5 +1 12
5. Albánia 8 2 2 4 6–10 –4 8
6. Luxemburg 9 1 1 7 3–16 –13 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik