Fel vörösök, veteránok! - csapatportré

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2012.05.29. 19:12
null
Zsirkovéknak a görögöket is el kell söpörniük a továbbjutásért (Fotók: Reuters)
A 2008-as Európa-bajnokságon a holland Guus Hiddink irányításával az orosz válogatott az elődöntőig menetelt, majd lemaradt a 2010-es világbajnokságról. Most egy másik holland szakember, Dick Advocaat vezérletével készül a lengyel-ukrán közös rendezésű kontinenstornára, amelyen a négy évvel ezelőtt látott gárda szerepel – minimális változtatásokkal, kicsit idősebben.

 

HOL VAN MÁR a 2008-AS LENDÜLET?

Amikor a holland szövetségi kapitány, Guus Hiddink vezette orosz válogatott a 2008-as kontinenstornán kiütötte a hollandokat a negyeddöntőben, egycsapásra sokak kedvence lett a „szbornaja". Az orosz klubfutball akkoriban élte reneszánszát, a CSZKA Moszkva és a Zenit az UEFA-kupa elhódítása után már a Bajnokok Ligája-sikerekkel kacérkodott, Andrij Arsavin révén akadt egy világklasszis-jelöltjük is – és az sem szegte igazán kedvüket, hogy az elődöntőben a későbbi győztes spanyolok megmutatták nekik, hogy van még hová fejlődniük.

„A csapat most ugyan nem tudott bejutni a döntőbe, de visszaadta az embereknek az orosz labdarúgás jövőjébe vetett hitét" – lelkendezett a torna után a Szovjetszkij Sport nevű újság, míg a Tvoj Gyenyben ezt olvashattuk: „Nem kell szégyenkeznünk a fiúk miatt. Több okot is szolgáltattak az Európa-bajnokság során, hogy büszkék legyünk rájuk. Szeretnénk hinni abban, hogy két év múlva, a világbajnokságon senki sem tud majd megállítani minket. Készek vagyunk várni, Guus!".

Advocaat az Eb után a PSV edzője lesz
Advocaat az Eb után a PSV edzője lesz

Nos, a vébé-sikerekre még várniuk kell egy darabkát a sorálláshoz amúgy is hozzáedződő oroszoknak, mert a 2010-es nagy tornára nem jutottak ki; de az új kapitány, a szintén holland, és a Zenittel szép sikereket elérő Dick Advocaat vezetésével a kontinenstornát már nem passzolták el. Igaz, a „mindig rohamozó Vörös Hadsereg" a múlté, most a védekezésre fekteti a hangsúlyt a „szbornaja": a selejtezők alatt tíz mérkőzésen csak négyszer kapitulált, 17 lőtt gól mellett (és ebből nyolcat Andorrának vágott).

Ha belegondolunk, hogy a 2008-as Eb-n az Akinfejev – Anjukov, Ignasevics, V. Berezuckij, Zsirkov – Szemak – Szajenko (Szicsov, 56.), Zirjanov, Szemsov (Biljaletgyinov, 56.) – Arsavin, Pavljucsenko féle csapat elődöntőzött, most pedig az Akinfejev – Anjukov, Ignasevics, A. Berezuckij, Zsirkov – Gyenyiszov – Arsavin, Zirjanov, Sirokov, Dzagojev – Pavljucsenko kezdőt várjuk a tornára, akkor látjuk: egy összeszokott, de a korábbinál éppen négy évvel idősebb csapatra számíthatunk az oroszoktól. Sőt, ha hozzátesszük, hogy Alekszej Berezuckij csak testvére, Vaszilij sérülése miatt lehet kezdő, a zenites Igor Gyenyiszov akkor nem kívánt részt venni az Eb-n, amelyen ott volt Roman Sirokov, sőt, egyszer pályára is lépett, akkor rájövünk: bizony csak Alan Dzagojev épült be a „vörösök" közé 2008 óta...

KELLEMES ÉS KELLEMETLEN GONDOK HÁTUL

A kétcsatáros felállás
A kétcsatáros felállás

Az oroszoknak két kiváló, rutinos és megbízható kapus áll rendelkezésükre Igor Akinfejev és Vjacseszlav Malafejev személyében. Közülük előbbi a tehetségesebb és jobb, de a CSZKA Moszkva futballistája térdsérülése miatt több mint egy fél évet kihagyott, és csak tavasszal tért vissza. Addig is a zenites Malafejev megfelelően helyettesítette, sőt, legutóbb ő lett odahaza az év kapusa is. A kispadról Sunyin néz majd, a tartalék rájuk, hiszen a harmadik számú kapus a fiatal Anton Sunyin (Dinamo Moszkva).

V. Berezuckij kieséséről már szóltunk, de hogy ne maradjunk az ő monolitikus arcéle nélkül, arról ikertestvére, A. Berezuckij gondoskodik. A védelem feje a szintén CSZKA-s veterán, Szergej Ignasevics, aki nemsokára már 33 éves, de elmond valamit tekintélyéről, hogy legutóbb 11. alkalommal került be odahaza az év csapatába... A jobb oldal már régóta a zenites Alekszandr Anjukov felségterülete, aki a támadások segítésében is jeleskedik, a másik oldalon pedig Jurij Zsirkov tevékenykedik (ha éppen nem a középpályán szerepel). Utóbbi védő létére a támadásvezetésben is kulcsember, kérdés, mennyire tett jót neki, hogy a Chelsea-től az Anzsihoz igazolt.

Ha kiesik egy alapember, nagy bajban lesz Advocaat, hiszen a keretben lévő Roman Saronov (Rubin Kazany), Vlagyimir Granat (Dinamo Moszkva), Kirill Nababkin (CSZKA Moszkva) trióból utóbbi kettő egyenesen újoncként került az Eb-csapatba.

TRI MASINI, DVA DUSI

Azaz három gép és két lélek található a végtelen orosz középpályán. A hátsó szűrő az egykori zenites csodagyerek, Igor Gyenyiszov, aki kicsit elszürkült ugyan 2008-hoz képest, de nemzetközileg elismert vízhordó. Egy sorral előrébb két középső középpályás szerepel, alapesetben Roman Sirokov a jobb oldalon, mellette pedig Konsztantyin Zirjanov. Nos, nem ők az új Olekszandr Zavarov, Alekszej Mihajlicsenko kettős, de azt el kell ismerni, hogy a Zenitben és a nemzeti csapatban már régóta együtt „tengelyeznek", és ismerik egymás minden gondolatát. A karmester a bal oldalon az az Andrej Arsavin, akit aligha kell bemutatnunk bárkinek is, és most buzog benne a bizonyítási vágy, hogy feledtesse övéivel arsenalos szenvedéseit; no és eleve azzal a céllal tért vissza egykori csapatához, a Zenithez kölcsönbe, hogy ott készüljön fel a kontinenstornára. Ha tőle nem látunk váratlan húzásokat, ütempasszokat, betöréseket, akkor nagy bajban lesznek az oroszok...

Még úgy is, hogy a jobb szélen a közelmúlt legnagyobb orosz felfedezettje, a sokoldalú támadó, Alan Dzagojev muzsikál, bár ő nincs éppen topformában. Azzal a tudattal lép pályára, hogy egy jó teljesítménnyel eladhatja magát egy nagy nyugati klubnak. Rajtuk kívül csak a kispados támadó középpályástól, a Sporting újra felfedezett Marat Izmajlovától és a Lokomotiv Moszkva Gyenyisz Glusakovától várhatunk kreativitást, bár a szpartakos balszélső, Dmitrij Kombarov lendülete, valamint a dinamós Igor Szemsov rutinja és munkabírása is sokat érhet.

KI LESZ AZ ÚJ CSAPÁJEV?

Ha csak egy csatár kezd, így állhat fel a szbornaja
Ha csak egy csatár kezd, így állhat fel a szbornaja

Az idősebb generáció a filmekből, a fiatalabb a viccekből ismerheti Csapájev elvtársat, a hős szovjet honvédőt, aki képes volt több részen át is tüzelni (mármint a puskájából) anélkül, hogy egyszer is tárat cserélt volna. Nos, elkelne most is egy minden helyzetből célba találó harcos a „vörösöknek", hiszen Roman Pavljucsenko kiegyensúlyozatlanul termel, nem véletlenül tért haza a Tottenhamtől a Lokomotivhoz (de ott sem táltosodott meg éppen). Szóba jöhet még a Fulhamben remekül kezdő Pavel Pogrebnyak és a Zenitben gólerősen futballozó Alekszandr Kerzsakov, mostanában utóbbi kettő váltogatja egymást ezen a poszton. Aligha kap szerepet a tornán a dinamós Alekszandr Kokorin, akitől a kerettagság maga is nagy eredmény.

MIRE SZÁMÍTHATUNK AZ OROSZOKTÓL?

Arsavin a Zenitben közel járt régi jó formájához
Arsavin a Zenitben közel járt régi jó formájához

„Ha vécére megyek, viszem magammal a jegyzettömbömet, és rajzolgatom, ki hogyan áll fel a pályán" – mondta egyszer magáról a szövetségi kapitány, és csapata ennek megfelelően igencsak statikusan futballozik. A mezőnyben megfelelően teljesítenek, de sokszor látványosan nem tudnak mit kezdeni a megszerzett labdával, különösen egy betömörülő védelem ellen. A „szbornaja" nem fog fej nélkül támadni, de az „apróságok", ha lendületbe jönnek, mindenkinek feladják a leckét. Kell is bizonyítaniuk, hiszen félig-meddig hazai pályán játszanak, rengeteg szurkoló támogatja majd őket a stadionokban és azokon kívül is. A 4–1–2–2–1-es, avagy 4–1–4–1-es felállást hátrányban felválthatja a 4–4–2, ilyenkor vagy Arsavin lép fel csatárnak, vagy Kerzsakov és Pogrebnyak közül száll be az egyik.

ÉRDEMES FIGYELNI RÁ

Andrej Arsavin, naná. A bal oldalról indulva ér oda majd reményei szerint a kapuhoz, szórva a gólpasszokat. Az Eb-selejtezők során nem remekelt, de a Zenitben meg-megvillant és fontos gólokat szerzett. Nyáron is ezt várják tőle.

MOST BEFUTHAT

A szakértők szerint Alan Dzagojev ezen a tornán robbanthat és futhat be végleg. Az orosz bajnokságban már bizonyított, a nem éppen acélos csoportellenfelekkel szemben a nagyvilágnak is megmutathatja szebbik orcáját.

NAGY HIÁNYZÓK

Az összes Eb-selejtezőn szereplő Vaszilij Berezuckijról már szóltunk fentebb, de a szpartakos balszélső, Dinijar Biljaletgyinov is az utolsó pillanatokban maradt ki a keretből. Kollégája, a lokomotivos Dmitrij Torbinszkij is bízott az Eb-szereplésben, de az ő hiánya miatt sem dőlnek éppen kardjukba az orosz fanok. A nem túl bő listából is észrevehetjük, olyan az orosz válogatott manapság, mint anno a szovjet népbolt: igencsak szűkös a választék…

AZ OROSZOK CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
2012.06.08., 20:45 Wroclaw, Városi Stadion
Oroszország–Csehország
2012.06.12., 20:45 Varsó, Nemzeti Stadion Lengyelország–Oroszország
2012.06.16., 20:45 Varsó, Nemzeti Stadion Görögország–Oroszország
AZ EB-RE UTAZÓ 23 FŐS OROSZ KERET
Kapusok: Igor Akinfejev (CSZKA Moszkva), Vjacseszlav Malafejev (Zenit), Anton Sunyin (Dinamo Moszkva)
Védők: Alekszandr Anjukov (Zenit), Alekszej Berezuckij (CSZKA Moszkva), Szergej Ignasevics (CSZKA Moszkva), Roman Saronov (Rubin Kazany), Vlagyimir Granat (Dinamo Moszkva), Kirill Nababkin (CSZKA Moszkva)
Középpályások: Igor Gyenyiszov (Zenit), Roman Sirokov (Zenit), Konsztantyin Zirjanov (Zenit), Jurij Zsirkov (Anzsi Mahacskala), Alan Dzagojev (CSZKA Moszkva), Igor Szemsov (Dinamo Moszkva), Gyenyisz Glusakov (Lokomotiv Moszkva), Marat Izmajlov (Sporting CP), Dmitrij Kombarov (Szpartak Moszkva)
Támadók: Andrej Arsavin (Zenit), Alekszandr Kerzsakov (Zenit), Roman Pavljucsenko (Lokomotiv Moszkva), Alekszandr Kokorin (Dinamo Moszkva), Pavel Pogrebnyak (Fulham).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik