Euro 2012: Rosicky sérülésével csökkent a kreativitás - Bílek

2012.06.12. 21:08
Címkék
Az oroszok elleni vereség (1–4) után Csehország a Görögország elleni 2–1-es győzelemmel javított az Európa-bajnokság A-csoportjának második fordulójában. Michal Bílek szerint voltak nehéz periódusaik a mérkőzésen, de megérdemelten nyertek.

„Az első félidőben jól játszottunk, uraltuk a mérkőzést. Sajnos, a második félidőre Rosicky megsérült, így vesztettünk a kreativitásunkból. Buta gólt kaptunk, és keményen kellett küzdenünk, mert nyomás alá kerültünk. De a görögök nem tudtak helyzeteket kialakítani, így az első mérkőzés veresége után megérdemelten javítani tudtunk, és nyertünk” – mondta az összecsapás után Michal Bílek, a csehek szövetségi kapitánya, aki ezzel egyben azt is elárulta: Tomás Rosickyt nem taktikai okokból cserélte le a szünetben. Michal Bílek, a csehek szövetségi kapitánya, aki ezzel egyben azt is elárulta: Tomás Rosickyt nem taktikai okokból cserélte le a szünetben.

Az Arsenal középpályása az Achilles-inával bajlódik, és csak a következő napokban derül ki, mennyit kell kihagynia.

Legfrissebb hírek

Willi Orbán kapta a legtöbb voksot – íme, olvasóink kezdőcsapata Kazahsztán ellen

Magyar válogatott
7 perce

Egykoron spanyolellenesnek írt himnusz is megszólal a spanyolok ellen – H-csoport

Foci vb 2026
9 perce

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
11 perce

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
14 perce

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
19 perce

Brazil játékvezető a vb nyitó mérkőzésén

Foci vb 2026
27 perce

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
40 perce

Pénteken rendezik a Mozgás Éjszakáját

Csupasport
45 perce
Ezek is érdekelhetik