Euro 2012: Deschamps nem kér a francia kapitányi posztból

Vágólapra másolva!
2012.07.02. 19:02
A várakozásokkal ellentétben nem Didier Deschamps lesz a francia labdarúgó-válogatott következő szövetségi kapitánya – ez lesz a kedden a standokra kerülő francia szaklap, a France Football egyik húzóhíre.

A France Football információi szerint Noël Le Graët, a francia szövetség elnöke a hétvégén telefonon felajánlotta a posztot Deschamps-nak, ő azonban szinte gondolkodás nélkül nemet mondott.

Az Olympique Marseille kispadjáról távozó Deschamps nemcsak azért hárította el a számára amúgy megtisztelő ajánlatot, mert jó barátja a leköszönő Laurent Blanc-nak, és így a felkérés emberileg rossz pillanatban érkezett – írja az FF –, hanem azért is, mert nem kívánja szakmai hitelét feláldozni olyan szituációkban, amelyekbe például a válogatott nehezen kezelhető labdarúgóinak viselkedése sodorhatja.

Mint ismert, Laurent Blanc-nal nem hosszabbított szerződést a szövetség, és eredetileg úgy volt, hogy kedden bejelentik, ki lesz az új kapitány. Deschamps korábban többször sejteni engedte, hogy egyszer szívesen lenne hazája válogatottjának szövetségi kapitánya, de a jelek szerint az álom beteljesülésére még várni kell.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik