Euro 2012: Del Bosque máris amiatt aggódik, hogy sok sérültje lesz az Eb-n

2011.10.12. 00:01
Az Európa-bajnoki selejtező sorozatuk utolsó összecsapásán a címvédő spanyol labdarúgó-válogatott otthon gyűrte le Skóciát. Hibátlan teljesítménnyel zártak így a spanyolok a csoportkörben, az első helyen, magabiztosan jutottak tovább.

„Úgy érzem, hasznos a csoport számára, hogy mindenkit elvertünk, kialakult így egyfajta egyensúly a többiek számára is – filozofált a találkozó után a spanyolok szövetségi kapitánya, Vicente del Bosque. – Sok idő van még az Eb-ig, remélem, minden játékosom egészséges lesz majd a tornán. Igaz, kiváló helyettesei vannak alapembereimnek is. Nehéz mindig a csúcson lenni, de mi mindig mindenki ellen győzelmi vággyal lépünk pályára. Pedro és Villa jól játszott ma együtt, de mindegyik játékosom ügyesen együttműködött a többivel. A skótok fegyelmezetten, zártan játszottak, alig hagytak nekünk teret, hatalmas energiákat kellett megmozgatnunk ahhoz, hogy helyzeteket alakítsunk ki ellenük. Sokat fejlődtek az odavágó óta. Csapatom remek formában van egyébként, bárhová is megyek az országban, mindenhol azt hallom, hogy mi vagyunk a favoritok.″Vicente del Bosque. – Sok idő van még az Eb-ig, remélem, minden játékosom egészséges lesz majd a tornán. Igaz, kiváló helyettesei vannak alapembereimnek is. Nehéz mindig a csúcson lenni, de mi mindig mindenki ellen győzelmi vággyal lépünk pályára. Pedro és Villa jól játszott ma együtt, de mindegyik játékosom ügyesen együttműködött a többivel. A skótok fegyelmezetten, zártan játszottak, alig hagytak nekünk teret, hatalmas energiákat kellett megmozgatnunk ahhoz, hogy helyzeteket alakítsunk ki ellenük. Sokat fejlődtek az odavágó óta. Csapatom remek formában van egyébként, bárhová is megyek az országban, mindenhol azt hallom, hogy mi vagyunk a favoritok.″

„Nagyon boldog vagyok kiváló teljesítményem miatt – nyilatkozott a korábban a kevés játéklehetőség miatt sokszor elégedetlenkedő David Silva. – Remélem, ugyanígy folytatom. Az én dolgom az, hogy játsszak, mégpedig úgy, ahogyan ma. Jól sikerült ez a selejtezőkör számunkra, minden mérkőzésünket megnyertük.″

„Szerencsét hozott számomra Andrés Iniesta hatos meze – viccelődött a lefújás után a viszonylag zöldfülű Jordi Alba. – Szerintem kényelmes is, hazaviszem majd, és kiteszem a falra. Hatalmas élmény egy ilyen csapatban szerepelni.″

Legfrissebb hírek

Az argentin pályaedző személyesen akar bocsánatot kérni Dani Olmótól

Foci vb 2026
10 órája

Ferran Torres sapkája a Fehér Ház figyelmét is felkeltette

Spanyol labdarúgás
20 órája

Rodri: Valaki biztosan segített nekem odafentről

Foci vb 2026
22 órája

Ferran Torres: Egyáltalán nem érdekelt a futball, nem volt kedvem edzeni, végül elmentem egy mentálhigiénés szakemberhez

Spanyol labdarúgás
2026.07.21. 09:29

„Bebizonyítottuk, a futball csapatjáték” – Spanyolország az újságíró szemével

Foci vb 2026
2026.07.21. 06:44

Fieszta, tánc és viccelődések – csaknem kétmillióan ünnepelték a vb-győztes spanyolokat Madridban

Foci vb 2026
2026.07.20. 23:27

Százezrek a főtéren, csaknem kétmillióan Madridban – képeken a spanyol válogatott ünneplése

Foci vb 2026
2026.07.20. 22:36

Hiába az Eb- és vb-győzelem, Yamal még mindig gyerek és ezt ez a videó mutatja meg legjobban

Foci vb 2026
2026.07.20. 22:30