Euro 2012: az ukrán rendőrbűnözés veszélyt jelent a futballturistákra

2012.04.30. 18:32
Címkék
Az ukrán kormánynak sürgős rendőrségi reformokat kell kezdeményeznie még a nyári labdarúgó Európa-bajnokság előtt, különben az ukrajnai mérkőzésekre látogató szurkolók is veszélybe kerülnek „az ellenőrzés alól kicsúszott" ukrán rendőri erők részéről – áll az Amnesty International (AI) hétfőn Londonban kiadott állásfoglalásában.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezete több esettanulmányt ismertet hétoldalas jelentésében, közölve: a bemutatott incidensek – amelyek végletesen brutális rendőri fellépések különböző eseteit dokumentálják – példázzák, hogy a jelenlegi rendszer milyen mértékben teszi lehetővé a gyakorlatilag akadálytalan rendőri bűnözést Ukrajnában.

Az AI által vázolt egyik legutóbbi incidens során, két héttel ezelőtt, a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városának egyik bárjában hat rendőr összevert és kirabolt két fiatalt, akik vitába keveredtek az ivó személyzetével. A két sértettet utána 12 órán át fogva tartották egy rendőrőrsön jogi és orvosi segítség nélkül, majd elengedték őket, ám a két személy a rendőri bántalmazástól olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy járni sem tudott, és végül mentőt kellett hívni hozzájuk.

Az Amnesty International szerint az ukrán nagyvárosokba érkező futballszurkolók „meglepődnének, ha tudnák, hogy e városok lakossága milyen mértékben ki van téve kínzásnak és egyéb jogsértéseknek a helyi rendőrség részéről".

Mindazokat, akik kapcsolatba kerülnek a rendőrséggel Ukrajnában, emberi jogsértések egész sora fenyegeti, a rasszista megnyilvánulásoktól a kínzásig. Mindezt a vezetői szintekig hatoló korrupció és szerkezeti hiányosságok súlyosbítják, és e tényezők „a hivatalosság büntethetetlenségének kultúráját" honosítják meg.

Ráadásul a rendőrségi bűnözés kivizsgálására hivatott ügyészek szoros személyes kapcsolatokat ápolnak magukkal a rendőrökkel. Ennek eredménye az, hogy az incidenseket egyáltalán semmilyen, vagy csak felületes ügyészi vizsgálatok követik – áll az AI hétfői londoni felhívásában.

Az Amnesty International néhány hónapon belül másodszor tett közzé hasonló állásfoglalást.

Az emberi jogi szervezet már decemberben is a rendőrség „sürgős", még a labdarúgó Európa-bajnokság előtt végrehajtandó reformjára szólította fel Ukrajnát, közölve, hogy aggódik „a hírhedten korrupt ukrán rendőrséggel kapcsolatba kerülő" szurkolók biztonságáért.

Az AI akkori felhívása szerint mivel külföldi szurkolók ezrei érkeznek az Európa-bajnokság ukrajnai mérkőzéseire, fennáll annak a veszélye, hogy őket is sérelem érheti az ukrán rendőrség részéről, amelynek „elképzelése sincs a közszolgálat és az elszámoltathatóság mibenlétéről".

Legfrissebb hírek

17 ezer rendőr, példátlan biztonsági előkészületek a mexikói–angol vb-nyolcaddöntő előtt

Foci vb 2026
20 perce

Molnár Martin második lett a brit Formula–3 második futamán a Hungaroringen

Egyéb autó-motor
29 perce

Ibrahimovic: Én négy piros lapot kaptam volna Paraguay ellen!

Foci vb 2026
40 perce

Grúzia sem okozott gondot, férfi pólósaink hibátlanok maradtak az OTP-kupán

Vízilabda
1 órája

A francia U-válogatott támadó vezette győzelemre a ZTE-t

Labdarúgó NB I
1 órája

„Haaland Gabriel és Marquinhos személyében emberére talál” – véli a volt fradista

Foci vb 2026
1 órája

Isael: A brazil csapat erősebb, túl kell jutnia a norvégokon

Foci vb 2026
1 órája

Válogatott kapusok is ellátogattak a Fülöp Márton kapustáborba

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik