Euro 2012: az ukrajnai szálláshelyek 87 százaléka már biztosított

MTI MTIMTI MTI
2012.01.31. 19:00
Címkék
Immár több mint 52 200 szoba áll a labdarúgó Európa-bajnokságra érkező szurkolók rendelkezésére a négy ukrán fogadó városban, ami az európai szövetség által elvárt mennyiség 87 százaléka – jelentette be kedden sajtótájékoztatón az Euro 2012 előkészületeiért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes.

„Amikor elérjük a hatvanezer szobát, elmondhatjuk, hogy betartottuk az UEFA ajánlásait” – mondta Borisz Kolesznyikov, hozzátéve, hogy áprilisban és májusban több szálloda nyílik meg.Borisz Kolesznyikov, hozzátéve, hogy áprilisban és májusban több szálloda nyílik meg.

Ukrajna korábban közölte, hogy üdülőket és egyetemi kollégiumokat is átalakít a szálláshiány csökkentésére.

Kolesznyikov óvta az ukrán szállodásokat az áremeléstől, nehogy elriasszák az ügyfeleket. Példaként a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságot említette, amelyen a "spekulatív" magas árak miatt a foglalások 20 százalékát mondták le.

Ukrajnába és Lengyelországba az UEFA becslése szerint csaknem 1,4 millió szurkolót érkezik a június 8. és július 1. között rendezendő Eb-re. Ukrajnában Kijevben, Donyeckben, Lembergben és Harkivben, Lengyelországban pedig Varsóban, Poznanban, Wroclawban és Gdanskban rendeznek majd mérkőzéseket.

Legfrissebb hírek

Mitykó Veronika 26. lett a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
1 perce

NB III: az Ózd és a Cigánd sem tudott nyerni idegenben

Labdarúgó NB II
5 perce

Férfi kosár NB I: az újonc Fót megszerezte negyedik győzelmét is

Kosárlabda
11 perce

Nehezen nyert a Ferencváros, de vezeti a női labdarúgó NB I tabelláját

Labdarúgó NB I
17 perce

NB I: hamar vezetést szerzett a Kispest az MTK otthonában.

Labdarúgó NB I
23 perce

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
23 perce

NB II: Videoton FC Fehérvár–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
25 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
28 perce