C. Ronaldo hiányzott, volt viszont Rúben Micael

2011.03.30. 00:11
null
Rúben Micael válogatottbeli debütálása ennél jobban nem igazán sikerülhetett volna (Fotó: abola.pt)
Címkék
A portugál labdarúgó-válogatott a sérült Cristiano Ronaldo nélkül is nagy fölényben játszott, és a felnőtt nemzeti csapatban most debütáló Rúben Micael két góljával 2–0-ra nyert a mieinkkel egy Eb-selejtezőcsoportban szereplő Finnország ellen felkészülési mérkőzésen.

A portugáloktól sérülés miatt hiányzott Cristiano Ronaldo, ám ott volt soraikban Rúben Micael, aki annak ellenére debütálhatott a válogatottban, hogy a Portóban a mostani bajnokságban mindössze háromszor volt kezdő, és csak egy mérkőzést játszott végig.

A portugálok az északi csapatok (Svédország, Norvégia, Finnország) ellen lejátszott legutóbbi öt mérkőzésükön egyetlen gólt tudtak csak lőni, most viszont kitömhették volna ellenfelüket.

Hogy ez nem történt meg, az a számos helyzetet eltékozló hazai játékosoknak, no meg a finn kaput védő Otto Fredriksonnak tudható be.

Paulo Bento nyolc helyen változtatott a Chile elleni mérkőzésen pályára lépő kezdő tizenegyéhez képest, a legnagyobb figyelmet pedig a válogatottban most debütáló Rúben Micael kapta.

Ha volt is lámpaláza, a 10. percben valószínűleg elmúlt, ugyanis Ricardo Quaresma lecsúszott lövése (vagy nagyszerű passza?) után becsúszva megszerezte övéinek a vezetést.

A portugál nyomás legközelebb a 71. percben érett góllá, Micael ekkor Danny átadását követően talált közelről a kapuba, kialakítva ezzel a 2–0-s végeredményt.

Portugália tehát jó főpróbát tartott a norvégok elleni június 4-i selejtezője előtt, ott ráadásul – hacsak nem sérül meg ismét – már játszhat Ronaldo is.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PORTUGÁLIA–FINNORSZÁG 2–0
Aveiro, 13737 néző. Vezette: Studer (svájci)
PORTUGÁLIA: Eduardo – Nélson, Bruno Alves, Pepe (Ricardo Carvalho, 79.), Fabio Coentrao (Silvio 61.) – Carlos Martins (Joao Moutinho, a szünetben), Raúl Meireles (Paulo Machado, 63.), Rúben Micael (André Santos , 76.)– Danny, Hugo Almeida, Ricardo Quaresma (Nani, 69.)
FINNORSZÁG: Fredrikson – Pasanen, Heikkinen, Arkivuo, Raitala – Sjölund (Porokara, a szünetben.), R. Eremenko (Toivio, 87.) – Hetemaj (Mannström, 63.) Väyrynen (Sparv, 74.), A. Eremenko (Riski, 87.)– Sadik (Forssell, 74.)
G: Rúben Micael (10. és 71.)
Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
1 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
2 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
2 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
2 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
2 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
3 órája