Bilic szerint nem a spanyolok a torna fő esélyesei

Vágólapra másolva!
2012.06.19. 10:58
null
Rakitic első felindulásában legszívesebben fenékbe rúgta volna Casillast (Fotó: Action Images)
Címkék
A spanyol válogatott nem nyújtott meggyőző teljesítményt a C-csoport záró meccsén Horvátország ellen, de így is első helyen lépett tovább a négyesből. Az ibériaiak is elismerték, hogy szenvedtek a találkozón, míg Slaven Bilic szerint egy csipetnyi szerencse hiányzott nekik.

Vicente del Bosque, Spanyolország szövetségi kapitánya elismerte, nem úgy játszottak, ahogy tőlük elvárható lenne:

„Nehéz és feszült mérkőzés volt azzal együtt, hogy jobbára nálunk volt a labda, és kézben tartottuk az eseményeket. Nem döntetlenre játszottunk, hanem győzelemre, és az újabb megtett lépésnek pluszerőt kell adnia a negyeddöntőre. Noha nem minden alakult a tervek szerint, a lényeg, hogy ott vagyunk a következő körben. A horvátok jól zárták le hátul a területet, nem nagyon maradt helyünk építkezni. Hogy miért hoztam be Fabregast? Mert a labdabirtoklás nem volt elegendő, szükségünk volt valakire, aki végre gólhelyzetet alakít ki.”

A hétfő esti mérkőzés legjobbjának megválasztott Andrés Iniesta és a gólszerző Jesús Navas is elismerően szólt a vereséggel kieső ellenfélről a lefújás után.

Nagyon nehéz meccs volt, hiszen nekik is megvoltak a helyzeteik. Nehéz olyan szituációban futballozni, amikor már majdnem továbbjutottál, de azért az utolsó pillanatig ott motoszkál benned a kétség. Szerencsére megszereztük a vezetést, és az megnyugtatta a csapatot. Nincsen preferenciám – Anglia és Franciaország is erős válogatott, de a legfontosabb, hogy mi ott leszünk a következő körben” – mondta Iniesta.

STATISZTIKÁK
A spanyol válogatott egy mérkőzésre van attól, hogy beállítsa az Európa-bajnokságok leghosszabb veretlenségi sorozatát. Ha Vicente del Bosque csapata a negyeddöntőben sem kap ki, immár tíz mérkőzésre nyúlik veretlenségi sorozata. Ez eddig Nyugat-Németországnak, Hollandiának és Olaszországnak sikerült.
A horvát válogatott mind a négy Eb-szereplése alkalmával (1996, 2004, 2008, 2012) négy gólt szerzett a csoportkörben.
Jesús Navas az első Sevilla-játékos, aki gólt szerzett világeseményen a spanyol válogatottban.
Fernando Torres és Iker Casillas egyaránt 11. Eb-meccsét játszotta. Ezzel élre álltak a spanyol örökranglistán.
Egyedül a holland Aaron Winter állt be többször csereként Eb-mérkőzésre, mint az ezúttal hatodik alkalommal becserélt Cesc Fabregas.

Nagyszerű ellenféllel találkoztunk, teljesen kiegyenlített meccs volt. Jól fogtak embert, rettenetesen nehéz volt feltörni a védekezésüket. De bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk megharcolni a győzelemért” – tette hozzá Navas.

Slaven Bilic, a horvátok szövetségi kapitánya szerint csapatának csupán egy kis szerencse hiányzott ahhoz, hogy az 1–0-s vereség helyett legyőzze és kiejtse Spanyolországot:

„Azzal a szándékkal jöttünk az Eb-re, hogy végigmegyünk az úton, és csupán csipetnyi szerencse hiányzott ahhoz, hogy most mi ünnepeljük a továbbjutást. Tudtuk, hogy lesz két-három gólhelyzetünk, és Rakiticnak megvolt az az egy is, amelyet nem lett volna szabad elhibázni. Nagyon nehéz csoportban voltunk, és úgy érzem, emelt fővel térhetünk haza. A spanyolok ellen nagyon nehéz játszani, hiszen taktikailag rendkívül fegyelmezettek, ráadásul folyamatosan élvezik a játékvezető jóindulatát. Hogy ők-e a torna első számú esélyesei? Szerintem nem, láttam lendületesebb, sikeréhesebb, rámenősebb csapatot is az Európa-bajnokságon.”

Ivan Rakiticet nagyon megviselte, hogy még gól nélküli állásnál szinte százszázalékos helyzetben hibázott Iker Casillasszal szemben.

„Rosszul találtam el, de Iker így is bravúrral védett, pedig a világ legboldogabb embere lettem volna, ha sikerül betalálni. Az első gondolatom az volt, hogy jól fenékbe rúgom, amiért kivédte a fejesemet, utána legszívesebben levonultam volna a pályáról…” – mondta csalódottan Rakitic.

EGY KIS ORSZÁG NAGY HŐSEINEK SZORÍTOTTAK –
VARASDI HANGULATJELENTÉS

BMX-banditák támadása (anno a '80-as évekből…), vagyis a Varasdon telt házas kiülők mellett csak úgy cikáztak biciklikkel a tizenéves gyerkőcök a Horvátország–Spanyolország labdarúgó Európa-bajnoki találkozó közben… Azért a mérkőzés hangulatáról ők sem maradtak le, hiszen a bömbölő tévék hangja bejárta az óváros utcáit.

Jön a horvát himnusz… – a csacsogó lány is szívére teszi kezét mosolyogva, ahogy barátnőjének a szűk kis utcában részletezi, végre nyári szünet, a kockás mezekbe öltözött, burkolózott tömeg pedig már a tévéképernyőkre szegezte tekintetét. Nincs mese, a spanyolok ellen kellene a továbbjutást kiharcolni.

Ennél azért könnyebb feladat is juthatott volna a kroátoknak, de alapvetően egy tilitolis mérkőzést kellett végigizgulniuk. Egészen az 59. percig! No, akkor Ivan Rakitic fejesénél azért finoman szólva is „bemozdultak” a kiszolgáló egységek teraszai, s roppant feltűnő volt, senki sem számolt, kalkulált, mi lehet, legyen az olasz–íren. Nyerni kell és kész! A kaproncai sörgyár nedűje persze fogyott rendesen, csak a felszolgálóknak kellett észnél lenni, mikor is bújnak a tömegbe, hogy ki ne takarjanak abban a tíz másodpercben egyetlen pillanatot is a képből…

Mintha a spanyolok nem erőltették volna meg túlzottan magukat, a horvátoknál viszont sorra érkeztek a támadók a pályára. Aztán az igazi ujjongás vastapssal elkövetkezett: a 81. percben jött Eduardo da Silva. Fénykora (pedig még 30 esztendős sincs) óta „születhettek” már más sztárolt csatárok a horvát nemzeti tizenegynél, de hogy a tisztelet ilyen magasságáig elérjenek Mandzukictól Perisicig az új garnitúra tagjai, bizony néhány gólt még illik elhelyezni az adott ellenfelek hálójába.

Ahogy tette azt a La Furia Roja, amely végül megnyerte a találkozót, s ezzel Horvátország kiesett.

A tény tudomásulvétele nem is okozott olyan nagy fejfájást a szomszédban, egy kis átkozódás, taps a kinti hősöknek, no meg a Varasdra érkező néhány magyar tiszteletére elhangzott azért a „Ria, Ria, Hungária!” is.

Köszönjük. Talán még Rióig is elhallatszott… (P. L.)

HORVÁTORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 0–1


(A Magyar Televízió felvétele)
EURO 2012
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ
HORVÁTORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 0–1 (0–0)
Gdansk, PGE Arena, 39 076 néző. Vezette: Stark (német)
HORVÁTORSZÁG: Pletikosa – Vida (Jelavic, 66.), Corluka, Schildenfeld, Strinic – Vukojevic (Eduardo, 81.), Rakitic – Srna, Modric, Pranjic (Perisic, 65.) – Mandzukic. Szövetségi kapitány: Slaven Bilic
Kispad: Kelava, Subasic (kapusok), Simunic, Buljat, Vrsaljko, Badelj, Dujmovic, Kranjcar, Kalinic

SPANYOLORSZÁG: Casillas – Arbeloa, Ramos, Piqué, Jordi Alba – Xavi (Negredo, 89.), Busquets, Xabi Alonso – Silva (Fabregas, 73.), Torres (Jesús Navas, 61.), Iniesta. Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque

Kispad: Víctor Valdés, Reina (kapusok), Albiol, J. Martínez, Juanfran, Cazorla, Mata, Pedro, F. Llorente
Gólszerző: Jesús Navas (88.)
A VÉGEREDMÉNY
1. Spanyolország 3 2 1 6–1 +5 7
2. Olaszország 3 1 2 4–2 +2 5
3. Horvátország 3 1 1 1 4–3 +1 4
4. Írország 3 3 1–9 –8 0
Legfrissebb hírek

Népsport: a Stasi tíz bajnoki címet nyert az NDK-ban

Népsport
4 perce

Eto’o négymeccses eltiltást kapott az ANK-n történtek miatt

Egyéb egyéni
4 perce

Sebastian Hessels szerint a magyar válogatott a végső sikerre is esélyes a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
7 perce

Feröer lakosságának több mint 10 százaléka ott lesz Oslóban a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
18 perce

Fábián Bettina lett az év legjobb nyílt vízi úszónője az európai szövetségnél

Úszás
29 perce

Ledecky minden idők második legjobb idejét úszta 1500 gyorson

Úszás
58 perce

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
1 órája

A sérülése után visszatért Tóth Balázs: „Lelkileg megviselt az elmúlt időszak”

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik