Rooney jött, látott, és csoportelsővé tette Angliát

Vágólapra másolva!
2012.06.19. 20:39
null
A szurkolók között nem volt ellentét (Fotó: Action Images)
Címkék
Anglia csoportelsőként jutott tovább a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságon, miután 1–0-ra legyőzte Ukrajnát az utolsó körben. A „háromoroszlánosok” győztes találatát Wayne Rooney szerezte. Az angolok így az olaszokkal csapnak össze a legjobb nyolc között.

A MECCS ELŐTT

A történet egyszerű, miután a lengyelek kikaptak a csehektől, már elbúcsúztak a kieséses szakasztól, és ha Blohin együttese nem győzi le az angolokat, követi a társrendezőt. Az ukrán kapitány szerint azonban nem lehetetlen a küldetés.

„Senki sem várja tőlünk, hogy a Holdra repüljünk, ne merüljünk el a fantázia birodalmában – mondta a játékosként 1975-ben Aranylabdát nyerő Blohin. – Az angolok az Eb esélyesei közé tartoznak, úgyhogy a nyomás rajtuk lesz.”


Steven Gerrardék ugyanakkor jobb helyzetben vannak a franciákkal játszott döntetlen, valamint a svédek elleni győzelem után, mint az első fellépésükön a svédek ellen nyerő ukránok, akik ezt követően kikaptak Karim Benzemáéktól, hiszen nekik elég a döntetlen is a továbbjutáshoz, sőt, adott esetben még vereséggel is továbbléphetnek.

„Mi sokkal nyugodtabban készülünk a mérkőzésre. Ha nem is győzünk, az utolsó pillanatig harcolunk a pályán, az nem rossz számunkra. Új csapatot építünk, fiatal együttest. Úgy gondolom, az angolok nagyon idegesek lesznek” – tette hozzá Blohin.

Az angolok számára további jó hír, hogy a kétmérkőzéses eltiltását letöltő Wayne Rooney visszatért az együtteshez, míg a svédek elleni találkozó szupercseréje, a gólt és gólpasszt jegyző Theo Walcott kisebb sérülése a múlté, így ő is bevethető az ukránok ellen. A svédek ellen ráadásul Walcott mellett Andy Carroll és Danny Welbeck is eredményes volt, így csatárposzton kellemes gondjai vannak Roy Hodgson szövetségi kapitánynak.

„Minden edző örülne, ha ilyen problémák miatt fájna a feje” – utalt a kialakuló kedvező támadóhelyzetre Hodgson.


Az angolok eddig egyetlen egyszer úszták meg vereség nélkül a csoportkört, még az 1996-os hazai rendezésű kontinensviadalon, míg az ukránok követhetik az oroszokat, a dánokat és a horvátokat a tekintetben, hogy az első fordulóban aratott győzelmük után kiesnek.


A MECCS

Az ukránoknak mindenképpen nyerni kellett tehát, és ennek szellemében már a találkozó elején igyekeztek nyomást helyezni az angolokra, még az ellenfél térfelén letámadták a háromoroszlánosokat, igazán nagy helyzet azonban nem adódott előttük, csak egy távoli és fölé szálló Denisz Harmas-lövés.

Az angolok Ashley Cole bal, majd Glen Johnson jobb oldali beadásával veszélyeztettek, közte a hazaiak Marko Devics átlövésével próbálkoztak, de John Terry blokkolta a kísérletet.

Oleh Blohin (jobbra) néha igen vehemensen magyarázott
Oleh Blohin (jobbra) néha igen vehemensen magyarázott

Az első negyedórához közeledve állandósult a hazai offenzíva, de a távoli löketek sorozatának egyike sem talált kaput, így továbbra is 0–0 volt az állás.

A 22. perc hozta az első igazán veszélyes hazai helyzetet, Oleh Huszjev 18 méteres lökete után azonban a labda kevéssel a bal felső sarok felett szállt el, majd a túloldalon Steven Gerrard beívelt szabadrúgását ügyetlenkedte szögletre Andrij Pjatov.


FÉLIDEI STATISZTIKA
Labdabirtoklás: 43 százalék, ill. 57 százalék
Kapura lövések: 4, ill. 9
Kaput eltaláló lövések: 1, ill. 3
Sárga lapok: –, ill. –
Piros lapok: –, ill. –
Lesek: –, ill. –
Szabálytalanságok: 4, ill. 6

Ashley Cole 21. Eb-, illetve vb-mérkőzésén lépett pályára, ezzel megelőzte Peter Shiltont és David Beckhamet a vonatkozó rangsorban. És még egy rekord: ő a legtöbb válogatott meccsen játszó angol mezőnyjátékos, aki a nemzeti csapatban nem szerzett gólt – 97. összecsapásán vesz részt.

Az első fél óra végéhez érve felpörögtek az események, előbb a visszatérő Wayne Rooney fejelt ziccerből a kapu mellé, majd Andrij Jarmolenko 10 méteres lövését kellett Joe Hartnak védenie.

Az ukránok ezt követően kissé magukra húzták az angolokat, ők azonban nem kapkodnak, érezhetően nem bánkódnak a döntetlen miatt. A félidő hátralévő részében még egy Jarmolenko-szólót jegyezhettünk fel, majd Kassai hosszabbítás nélkül véget vetett az első játékrésznek.

Csere nélkül folytatódik a mérkőzés.

Rooney megszerezte a vezetést Angliának
Rooney megszerezte a vezetést Angliának

És mindjárt itt is a gól! A második félidő elejét megnyomták az angolok, egy szöglet után nem tudtak tisztázni a védők, Gerrard belőtt labdáját Pjatov nem tudta kiütni, így Rooney egy lépésről az üres kapuba fejelt. Óriási kapushiba volt! 1–0

Az ukránok egy fokozatot feljebb kapcsoltak, de így is Rooney előtt adódott újabb nagy helyzet, végül a passza után James Milner lövését blokkolták a védők. A másik mérkőzésen Ibrahimovic góljával vezetnek a svédek, így az angolok most három pont előnnyel vezetnek.

A 61. percben Artem Milevszkij fejelt lesről közelről kevéssel a léc fölé egy bal oldali beadását követően, ám ha bemegy, megadta volna Kassai, mivel az asszisztens nem jelzett.

Sajnos egy perccel később sem volt a helyzet magaslatán a magyar bírói team. Nem messze a felezővonaltól, már az angol térfélen kapott hosszú labdát Artem Milevszkij (a visszajátszások alapján lesen volt az ukrán), majd a tizenhatos előterében finom passzal Marko Devicset hozta helyzetbe, aki 11 méterről jobbal lőtt, a labda felpattant a kapujából kirontó Joe Harton, és a gólvonal felé szállt, a becsúszva mentő John Terry pedig kikanalazta a labdát – gyanúsan a gólvonal mögül.

A gólbíró, Vad II István nem jelzett, így Kassai Viktor nem adta meg a gólt – a visszajátszásokból és a kimerevített képeken sajnos egyértelműen látszik, hogy a labda teljes terjedelmével bent volt.

AZ ESETRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

A meg nem adott gól – meg kellett volna adni...
A meg nem adott gól – meg kellett volna adni...
MELYIK JUT TOVÁBB?
1. perc: Franciaország és Anglia
15. perc: Franciaország és Anglia
30. perc: Franciaország és Anglia
45. perc: Franciaország és Anglia
48. perc: Anglia és Franciaország
60. perc: Anglia és Franciaország
75. perc: Anglia és Franciaország
90. perc: Anglia és Franciaország

Nem sokkal később a túloldalon Wayne Rooney 23 méteres szabadrúgása kötött ki az oldalhálóban, a hazaiaknál pedig érkezett a legenda, Andrij Sevcsenko.

De még ez utóbbi előtt Pjatov mentett előbb Rooney elől, majd Ashley Cole ismétlésénél és a szögletnél is – próbálja helyre hozni bakiját.

A vendégeknél jött a svédek ellen parádézó Theo Walcott Milner helyére.

A 73. percben Jevhen Konopljanka távoli bombája viccelte meg kis híján Hartot, majd Joleon Lescottnak kellett tisztáznia, a másik kapu előtt pedig Rooney elől mentettek a védők.

A 78. percben Oleh Blohin kihasználta harmadik cseréjét is, Szerhij Nazarenko mindjárt egy távoli lövéssel jelentkezett, 25-ről azonban jócskán fölé ágyúzott.

Az utolsó percekben a meddő mezőnyfölényt kialakító ukránok Jarmolenko 18 méteres tekerésével voltak legközelebb a gólszerzéshez, miközben a svédek bebiztosították franciák elleni sikerüket.

Az angolok 1996 után ismét veretlenül lehozták a csoportkört, ezzel és a franciák kétgólos vereségével megnyerték a D-csoportot, így az olaszok ellen vívják a negyeddöntőt, míg Laurent Blanc együttese Spanyolország ellen küzd meg.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

ROONEY GÓLJA ÉS A HIBA

(a Magyar Televízió felvétele)


EURO 2012
D-CSOPORT, 3. FORDULÓ

ANGLIA–UKRAJNA 1–0 (0–0)

Doneck, Donbasz Arena, 48 700 néző. Vezette: Kassai (magyar)

ANGLIA: Hart – G. Johnson, Terry, Lescott, A. Cole – Milner (Walcott, 70.), Gerrard, Parker, A. Young – Rooney (Oxlade-Chamberlain, 87.) – Welbeck (Carroll, 82). Szövetségi kapitány: Roy Hodgson
Kispad: Green, Butland (kapusok), M. Kelly, Baines, Ph. Jones, Jagielka, Downing, Defoe, Henderson
UKRAJNA: Pjatov – Huszjev, Hacseridi, Rakickij, Szelin – Timoscsuk – Jarmolenko, Harmas (Nazarenko, 78.), Konopljanka – Milevszkij (Butko, 77.), Devics (Sevcsenko, 70.). Szövetségi kapitány: Oleh Blohin

Kispad: Koval, Horjajinov (kapusok), Kucser, Sevcsuk, Mihalik, Alijev, Rotany, Szeleznyov, Voronyin

Gólszerző: Rooney (48.)
A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
M Gy D V L–K Gk P
1. Anglia 3 2 1 5–3 +2 7
2. Franciaország 3 1 1 1 3–3 0 4
3. Ukrajna 3 1 2 2–4 –2 3
4. Svédország 3 1 2 5–5 0 3
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Csehország–Portugália
Németország–Görögország
Spanyolország–Franciaország
Anglia–Olaszország

A további programot itt találja meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik