A BL-döntőn fújó portugál kapta az Eb-finálét is

Vágólapra másolva!
2012.06.29. 11:08
null
Proenca fújja a sípot az Eb-döntőn (Fotó: Action Images)
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyilvánosságra hozta a kontinenstorna döntőjének játékvezetőjét: az idén a Bajnokok Ligája fináléjában is bíráskodó portugál Pedro Proenca dirigál majd a spanyol–olasz találkozón, amely vasárnap este 20.45-kor kezdődik a kijevi Olimpiai Stadionban.

Az UEFA döntésének értelmében Pedro Proenca kapta meg a lehetőséget, hogy az Eb-döntőn bíráskodhasson. A portugál sípmester korábban a spanyol–ír (4–0) és a svéd–francia (2–0) csoportmeccset, valamint az angol–olasz (0–0, 11-esekkel 2–4) negyeddöntőt vezette a tornán, így a döntő mindkét résztvevője pozitív emlékeket őrizhet róla. A portugálok már korábban sejtették, hogy Proenca kaphatja a döntőt, ugyanis Howard Webbet nem tartották esélyesnek, valamint azzal, hogy az olaszok bekerültek a fináléba, értelemszerűen Nicola Rizzoli is kiesett a sorból.

Csaknem másfél évtizedes élvonalbeli rutin áll Proenca mögött, aki ugyan már 2003 óta FIFA-kerettag is, de csak az utóbbi két év hozta meg neki a nagy áttörést. Proenca gyakorlatilag 40 éves koráig amolyan második számú játékvezető volt a nála sokkal ismertebb Olegário Benquerenca mögött. Az egy évvel idősebb Benquerenca hiába tudott le egy sikeresnek mondható vb-t, Dél-Afrika után erőteljesen háttérbe szorult, Proencát pedig elkezdték „nyomni” az UEFA illetékesei.

Egyelőre az mondható el, hogy Proenca élt is a lehetőséggel, 2011-ben Bajnokok Ligája-elődöntőt fújhatott, az idén pedig övé volt a finálé, most pedig az Eb döntőjében bizonyíthat.

 

ELSŐ ALKALOMMAL FÚJJA PORTUGÁL AZ EB-DÖNTŐT
1960: Arthur Ellis (angol)
1964: Arthur Holland (angol)
1968: Gottfried Dienst (svájci), megismételt mérkőzés: José Maria Ortiz de Mendibil (spanyol)
1972: Ferdinand Marschall (osztrák)
1976: Sergio Gonella (olasz)
1980: Nicolae Rainea (román)
1984: Vojtech Christov (szlovák)
1988: Michel Vautrot (francia)
1992: Bruno Galler (svájci)
1996: Pierluigi Pairetto (olasz)
2000: Anders Frisk (svéd)
2004: Markus Merk (német)
2008: Roberto Rosetti (olasz)
2012: Pedro Proenca (portugál)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik