Vb 2022: Suárez nem kér bocsánatot Ghánától a kezezése miatt

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.01. 17:07
null
Luis Suárez kezezése 2010-ben (Fotó: Getty Iamges)
A 2010-es labdarúgó-világbajnokságon az Uruguay–Ghána meccsen Luis Suárez kezezése emlékezetes pillanat volt. Mivel a két csapat az idei vb-n ismét összecsap a csoportkörben, többen kérdezték Suárezt az esetről, aki nem bánta meg, amit tett, és nem is hajlandó bocsánatot kérni érte.

 

A világbajnokságok történelmének egyik legtöbbet vitatott pillanata volt, amikor a 2010-es negyeddöntőben Suárez a gólvonalon úgy védte ki a ghánaiak fejesét kézzel, mintha rutinos kapus lenne, s ezzel góltól mentette meg csapatát. A játékvezető észrevette az esetet, kiállította az uruguayit piros lappal, és a szándékos kezezésért természetesen tizenegyest ítélt. Viszont ez sem volt elég, ugyanis Asamoah Gyan a lécet találta el a büntető elvégzésekor.

Ezt követően a találkozó egészen tizenegyespárbajig húzódott, amelyben Uruguay győzedelmeskedett, így Ghána nem írt történelmet, és nem jutott be a legjobb négy közé az első afrikai csapatként.

Tizenkét évvel később a két gárda ismét összemérheti az erejét a csoportkör utolsó mérkőzésén, ahol a portugálok továbbjutása miatt a csapatok ki-ki meccset játszanak egymással.

A találkozó előtti sajtótájékoztatón megemlítették Suáreznek, hogy a ghánai sajtó úgy hivatkozik rá, mint „az ördög maga”, és várják már a visszavonulását. Az uruguayi így reagált ezekre a kijelentésekre:

„Lehet, hogy kezeztem, de a ghánai játékos hagyta ki a büntetőt, ami nem az én felelősségem. Akkor talán bocsánatot kérnék, ha egy szerelésről lenne szó, ami miatt megsérül egy játékost, de ebben a helyzetben nem vagyok hibás” – fogalmazott Suárez a Sky Sports cikkében.

A sajtótájékoztatón a ghánaiak kifejtették, nem bosszúként tekintenek a találkozóra, de nem felejtették el az esetet.

„Biztos vagyok benne, hogy ott lesz ez a játékosok fejében a mérkőzés folyamán, mert ez nemcsak Ghánának, hanem egész Afrikának döntő fontosságú meccs volt” – mondta Otto Addo, Ghána szövetségi kapitánya.

A ghánaiak 12 évvel ezelőtti csapatkapitánya, Stephen Appiah az al-Dzsazirának azt nyilatkozta: „Libabőrös leszek, ha 2010-re gondolok. Biztos vagyok benne, hogy életem végéig kísérteni fog.”

H-CSOPORT
November 24., 14.00
Al-Rajján,
Education City Stadion
Uruguay–Dél-Korea 0–0
November 24., 17.00
Doha,
974 Stadion
Portugália–Ghána 3–2
November 28., 14.00
Al-Rajján,
Education City Stadion
Dél-Korea–Ghána 2–3
November 28., 20.00
Loszaíl,
Lusail Iconic Stadion
Portugália–Uruguay 2–0
December 2., 16.00
Al-Rajján,
Education City Stadion
Dél-Korea–Portugália x–x
December 2., 16.00
Al-Vakra,
al-Dzsanúb Stadion
Ghána–Uruguay x–x

 

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Portugália 2 2 5–2 +3 6
2. Ghána 2 1 1 5–5 0 3
3. Dél-Korea 2 1 1 2–3 –1 1
4. Uruguay 2 1 1 0–2 –2 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik