Vb 2018: „Szélesebb a skála, mint a Bajnokok Ligájában”

ILKU MIKLÓSILKU MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2018.07.13. 18:27
null
Guardiolának nagy hatása volt vb-n részt vevő játékosokra és edzőkre (Fotó: AFP)
Nemcsak a válogatottak és a média elemzik az oroszországi világbajnokság mérkőzéseit, hanem maga a nemzetközi szövetség is. A FIFA egy külön munkacsoportot (TSG) hozott létre erre a célra, amely – élén Carlos Alberto Parreira korábbi brazil szövetségi kapitánnyal – csütörtökön beszámolt az eddigi tapasztalatairól.

Természetesen amire a legtöbben kíváncsiak, az a videobíró (VAR) működésének értékelése, így nem is kezdődhetett mással a beszámoló. „Segíti a játék fejlődését. A bírók is emberek, ők is követhetnek el hibákat – kezdte a technológiával kapcsolatban Carlos Alberto Parreira. – Emlékszem az 1974-es világbajnokság döntőjére. Már a második percben büntetőt ítélt a játékvezető, de ha lett volna videobíró, valószínűleg nem úgy történik. Mindenki elfogadja a bevezetését, tudják az emberek, hogy szükség van rá.”

A FIFA technikai bizottságának tagja, Andy Roxburgh már a hetedik világbajnokságán dolgozik a munkacsoportban, amelyet egyébként olyan korábbi kiváló futballisták és edzők alkotnak idén, mint Marco van Basten, Bora Milutinovics vagy Emmanuel Amunike. A korábbi skót szövetségi kapitány Roxburgh szerint az oroszországi tornán minden válogatottnak megvolt a saját stílusa.

„Ha megnézik a Bajnokok Ligája legutóbbi kiírását, három különböző futballiskola volt az elitben, három filozófia. Itt a világbajnokságon sokkal szélesebb a skála, mind a harminckét csapatnak megvolt a maga elképzelése, játékfelfogása – így Andy Roxburgh. – Persze az európai klubfutballnak nagy hatása van a játékosokra, ám az egyes országok megőrizték identitásukat, stratégiájukat.”

A taktikai megközelítésnél az angolok elleni szombati bronzmérkőzésre készülő belga válogatottat emelte ki a munkacsoport a beszámolójában.

„Fantasztikusan alkalmazkodnak a körülményekhez, elég megnézni a Brazília ellen aratott győzelmüket. Régebben talán jobban ragaszkodtak a csapatok a saját elképzelésükhöz, a flexibilitás azonban korunk futballjában kulcs a sikerhez” – folytatta a korábbi skót szövetségi kapitány, aki hozzátette: a Manchester Cityt irányító Pep Guardiolának nagy hatása volt a világbajnokságon részt vevő játékosokra és edzőkre egyaránt. A labdabirtoklást és rövid passzos játékot preferáló spanyol tréner gárdájából érkezett a legtöbb futballista (16) Oroszországba, de a Real Madrid (15) és a Barcelona (14) sem panaszkodhat.

Roxburgh zárásként elmondta, a rögzített játékhelyzetek egyre aprólékosabban ki vannak dolgozva, precízebbek a befejezések, amiért az edzőket lehet dicsérni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik