Vb 2018: „Ria, Ria, Hungária” a román–lengyelen – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.12. 09:04
null
A lengyel szurkolók többször is a magyarokat éltették a Románia elleni mérkőzésen (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, botrány volt a péntek esti Románia–Lengyelország (0–3) labdarúgó-mérkőzésen az európai vb-selejtezők E-csoportjában. A hazai szurkolók a lengyelekkel is összecsaptak, akik azzal is hergelték a románokat, hogy többször a magyarokat éltették.

A román média beszámolóiból kiderül, hogy az összecsapáson a lengyel drukkerek többször is a „Ria, Ria, Hungária” rigmust énekelték, emellett cigányoztak.

A hazai szurkolók már az első félidőben pirotechnikai eszközöket lövöldöztek a lengyel drukkerek közé, a második játékrészben egy ilyen eszköz a pályán landolt, majd Robert Lewandowski mellett felrobbant. A Bayern klasszisának szerencsére nem esett baja, folytatni tudta a játékot.

Noha az összecsapás előtt olyan hírek láttak napvilágot, hogy magyar szurkolók is kiutaztak a bukaresti mérkőzésre, arról nem érkeztek jelentések, hogy magyarok is részt vettek volna a rendbontásban. Mint az az alábbi videókon jól látszik, a meccsen végig parázs hangulat uralkodott, több szektorban is fellobbantak pirotechnikai eszközök, emellett a nézőtéren is verekedés volt a két tábor között.



A találkozóra egyébként a románok egy óriási élőképpel készültek, amelyen az „Impreuna”, azaz Együtt kifejezést formázták meg.

A románok egyébként azzal számolnak, hogy legalább a márciusi, dánok elleni hazai meccsüket zárt kapuk mögött kell lejátszaniuk, de lehet, hogy még súlyosabb büntetést is kapnak a balhéért.

A meccs összefoglalója

VB 2018, SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA, 4. FORDULÓ

E-CSOPORT
Románia–Lengyelország 0–3 (Grosicki 11., Lewandowski 82., 91. – a másodikat 11-esből)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lengyelország4 31–10– 5+510
2. Montenegró4 211 9– 4+5 7
3. Dánia4 2–2 7– 5+2 6
4. Románia4 121 6– 4+2 5
5. Örményország4 1–3 4–10–6 3
6. Kazahsztán4 –22 3–11–8 2
Legfrissebb hírek

NS-infó: több tízmillió forinttal tartozik a Csíkszereda – a Kecskeméti TE fizetési felszólítást küldött

Légiósok
2026.10.13. 16:04

Gyökeres „Bane” Bukarestben is betalált, pofozógép lett a B-ligában Romániából

Minden más foci
2026.10.05. 23:09

Legutóbb négy éve nyert hazai NL-meccset a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.10.02. 12:17

Öt svéd játékos is kidőlt a sorból megfázás miatt

Minden más foci
2026.10.01. 13:38

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
2026.09.25. 12:08

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Férfi röplabda Eb: a címvédő lengyelek jutottak elsőként nyolc közé

Röplabda
2026.09.19. 17:08