Vb 2018: megtört a 16 éves holland sorozat; a franciák megszenvedtek Luxemburgban

Vágólapra másolva!
2017.03.25. 22:41
null
Spas Delev volt Bulgária nyerőembere a hollandok ellen (Fotó: AFP)
Bulgária Szpasz Delev duplájával 2–0-ra legyőzte Hollandiát a 2018-as labdarúgó-világbajnokság selejtezőjének ötödik fordulójában. Az A-csoport másik szombat esti mérkőzésén Franciaország 3–1-re nyert Luxemburgban.

 

BULGÁRIA–HOLLANDIA

Stefan de Vrij, Virgil van Dijk és Jeffrey Bruma sérülése miatt a mindössze 17 esztendős Matthijs de Ligt debütált a holland válogatottban – 1931 óta ő a legfiatalabb játékos, aki bemutatkozhatott az oranjéban.

A fiatal védő már az 5. percben a figyelem középpontjába került, bár nem valószínű, hogy így tervezte az Ajax védője. Egy hosszú hazai indításnál addig szerencsétlenkedett a holland bekk, amíg Szpasz Delev megszerezte a labdát, átküzdötte magát a kimozduló kapuson, majd közelről a kapuba továbbította a labdát (1–0).

Negyedórával később ismét Gyurcsó Ádám csapattársa, a Pogon Szczecin támadója villant: Delev ezúttal is De Ligtról fordult le, majd 18 méterről szépen kilőtte a bal alsó sarkot (2–0). A holland válogatott 17. mérkőzésén a 25. gólját kapta Danny Blind irányításával…

A Sporting CP-ben 23 bajnokin 24 gólt szerző Bas Dost révén ugyan közvetlenül a szünet előtt szépíthetett volna a vendég csapat, a támadó azonban nagy helyzetben a kapu mellé lőtt.

A szünetben kettőt is cserélt Danny Blind szövetségi kapitány, aki lehozta De Ligtot és Wijnaldumot, a helyükre beküldte Hoedt-t és Sneijdert. Segíteni ők sem tudtak, a bolgárok jól tartották előnyüket a második félidőben, győzelmükkel megelőzték riválisukat, és előreléptek a csoport harmadik helyére. A holland válogatott 2001 után, 17 veretlen idegenbeli vb-selejtezőt (14 győzelem, 3 döntetlen) követően szenvedett ismét vereséget.

LUXEMBURG–FRANCIAORSZÁG

Az A-csoport másik szombat esti mérkőzésén papíron nem várt nehéz feladat a franciákra Luxemburg vendégeként. Didier Deschamps együttese a 28. percben törte fel először a hazai védelmet, Olivier Giroud közelről lőtt a kapuba (0–1). Néhány perccel később saját tizenhatosán belül is „megcsillant” az Arsenal támadója, ezt azonban a vendégek bánták, ugyanis büntetőhöz jutott Luxemburg. Aurélien Joachim nem hibázott, magabiztosan lőtt a jobb alsóba (1–1).

Nem sokáig örülhettek a hazaiak, a 37. minutumban Franciaország is tizenegyest végezhetett el. Bár Antoine Griezmann lövésébe beleért a csereként beállt Ralph Schon (az első számú kapus, Anthony Moris megsérült), hárítani nem tudott (1–2).

A második félidőben is fegyelmezetten zárt a luxemburgi védelem, ennek ellenére Giroud fejese a hajrában utat talált a kapuba, amivel a francia támadó beállította a végeredményt (1–3). A franciák visszavették a vezetést a fehéroroszokat legyőző svédektől, Luxemburg maradt az utolsó helyen.

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
A-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Bulgária–Hollandia
2–0 (Delev 5., 20.)
Luxemburg–Franciaország
1–3 (Joachim 34. – 11-esből, ill. Giroud 28., 77., Griezmann 37. – 11-esből)
KORÁBBAN
Svédország–Fehéroroszország 4–0 (Forsberg 19., 49. – az elsőt 11-esből, Berg 57., Kiese Thelin 78.)

Az A-csoport állása
1. Franciaország 5 4 1 10– 3 +7 13
2. Svédország 5 3 1 1 10– 3 +7 10
3. Bulgária 5 3 2 8–10 –2 9
4. Hollandia 5 2 1 2 8– 6 +2 7
5. Fehéroroszország 5 2 3 2–10 –8 2
6. Luxemburg 5 1 4 6–12 –6 1
Legfrissebb hírek

Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot

Vízilabda
2026.01.29. 22:10

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

A spanyolok fölényes győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.22. 22:19

Döntetlennel kezdődött meg a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Eb

Minden más foci
2026.01.21. 17:59

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47

A szerbek simán megverték a franciákat a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 21:58
Ezek is érdekelhetik