Vb 2018: kijuttatta a csapatot, távozik a kapitány

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.22. 10:42
Lemondott posztjáról Ange Postecoglou, az ausztrál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember egy héttel azt követően jelentette be döntését, hogy csapatával kijutott a jövő évi, oroszországi világbajnokságra.

„Igazából már a mérkőzés után meghoztam a döntésemet” – utalt a Honduras elleni interkontinentális pótselejtező múlt szerdai, hazai visszavágójára az 52 éves tréner. Hozzátette: a 3–1-es győzelem, valamint a vb-re való kijutás után egy órával az ausztrál szövetség vezetője, David Gallop még meggyőzte őt döntése megváltoztatásáról, valamint a folytatásról.„Igazából már a mérkőzés után meghoztam a döntésemet” – utalt a Honduras elleni interkontinentális pótselejtező múlt szerdai, hazai visszavágójára az 52 éves tréner. Hozzátette: a 3–1-es győzelem, valamint a vb-re való kijutás után egy órával az ausztrál szövetség vezetője, David Gallop még meggyőzte őt döntése megváltoztatásáról, valamint a folytatásról.

„Aztán eltelt egy újabb óra, és én megint távozni akartam. Aztán öt sörrel később már azt sem tudtam, hogy hol vagyok” – mondta a görög származású szakember, aki 2013-ban került az ausztrál válogatott élére.

Postecoglou nem részletezte távozásának okait, de utalt arra, hogy családi okok miatt hozta meg ezt a döntést.

Ausztrália 22 mérkőzést vívott a selejtezőben és sorozatban a negyedik világbajnokságra jutott ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik