Vb 2018: Izland az utolsó percben nyert a horvátok ellen

Vágólapra másolva!
2017.06.11. 22:40
null
Az izlandi-horvát csoportrangadó a 90. percben dőlt el (Fotó: AFP)
Hatodik csoportmérkőzésén is nyeretlen maradt a finn labdarúgó-válogatott, amely ezúttal Tamperében kapott ki 2–1-re Ukrajnától a világbajnoki selejtezők I-csoportjában. Horvátország egy reykjavíki vereséggel is az élen maradt, a törökök simán verték Koszovót.

Finnország legutóbbi 19 találkozójából pedig egyszer győzött – január 9-én, felkészülési összecsapáson 1–0-ra Marokkó ellen –, hat döntetlenje mellett immár tizenkét veresége van.

Koszovó hasonlóan ramaty mérleggel bír a vb-selejtezőkön, mint Finnország: a tavaly szeptemberi, Turkuban lejátszott egymás elleni 1–1-es döntetlen óta zsinórban ötödször kapott ki. Ezúttal a hazai pályát az albániai Shkodra szolgáltatta, Törökország azonban simán győzött 3-1-re.

A csoport rangadóján úgy tűnt, nem bír egymással a legutóbbi Európa-bajnokság két résztvevője: de nem hiába volt veszélyesebb az izlandi válogatott a 90. percben szerzett góllal legyőzte Horvátországot.



VB-SELEJTEZŐK
EURÓPAI ZÓNA
I-CSOPORT, 6. FORDULÓ

Finnország–Ukrajna 1–2 (Pohjanpalo 72., illetve Konopljanka, 51., Beszedin 75.)
Izland–Horvátország 1–0 (Magnússon 90.)
Koszovó–Törökország 1–4 (Rrahmani 22., ill. Sen 6., Cengiz Ünder 31., B. Yilmaz 60., Tufan 82.)

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 6 4 1 1 11–2 +9 13
2. Izland 6 4 1 1 9–6 +3 13
3. Törökország 6 3 2 1 11–6 +5 11
4. Ukrajna 6 3 2 1 9–5 +4 11
5. Finnország 6 1 5 4–10 –6 1
6. Koszovó 6 1 5 3–18 –15 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik