Vb 2018: Görögország hozta a kötelezőt, Szlovákia lemarad a vb-ről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.10. 22:38
null
A görögök a novemberi pótselejtező után is ünnepelnének (Fotók: AFP)
A görög labdarúgó-válogatott hazai pályán 4–0-ra megverte Gibraltárt a világbajnoki selejtezősorozat európai zónájának utolsó fordulójában, ezzel megőrizte második helyét a H-csoportban, és kiharcolta a pótselejtezőn való szereplés jogát. A kilenc csoportmásodik közül a szlovákok gyűjtötték a legkevesebb pontot, így számukra szertefoszlott a vb-álom.

A görög válogatott számára a csoportmásodikok közötti összevetésben nem volt tétje a Gibraltár elleni mérkőzésnek – mivel az utolsó helyezettek ellen elért eredmények e vonatkozásban kiesnek –, a második hely megőrzéséhez azonban kellett neki a kötelező három pont. A 2004-es Európa-bajnok az első fél órában még nem tudta megszerezni a vezetést, utána azonban fokozatosan felőrölte a vendégeket. Nagy Ádám klubtársa, a Bolognát erősítő Vaszilisz Toroszidisz fejes góljával a 32. percben megtört a jég, majd a második félidőben a Marseille csatára, Kosztasz Mitroglu duplázott. A pontot az i-re Jannisz Janniotasz tette fel (4–0).

SZLOVÁKIA NEM JÁTSZHAT PÓTSELEJTEZŐT

A szlovákok csak abban az esetben kerülhettek volna be a nyolc jobbik csoportmásodik közé, ha kedden a bosnyákok megelőzik a görögöket a H-csoportban. Erre nem került sor, így Marek Hamsíkék lemaradnak a pótselejtezőről és a világbajnokságról.

Ahogy azt elvárták tőlük, a görögök magabiztos győzelemmel tették biztossá a második helyüket, amivel kiharcolták a pótselejtezőn való részvételt.

A csoportelső belgák a két Hazard-ral, Edennel és Thorgannal, valamint a 97. válogatott mérkőzésén pályára lépő, ezzel nemzeti csúcstartóvá avanzsáló Jan Vertonghennel a kezdőcsapatukban fogadták Ciprust, amelyet könnyedén legyőztek. A Chelsea-ben játszó Eden Hazard szerzett vezetést a 12. percben, aztán a fordulás után a Mönchengladbachban futballozó öccse, Thorgan, majd tizenegyesből ismét Eden volt eredményes. A negyedik gólt a csereként beálló Romelu Lukaku lőtte, aki 13 meccséből 12-n gólt szerzett, amióta a Manchester Unitedbe igazolt.

A belgák 43 találattal zárták a kvalifikációs sorozatot, ami rekord a vb-selejtezők történetében. Ugyanennyi gólt szereztek a németek a C-csoportban.

A csoport harmadik meccsén a bosnyákok 2–1-re nyertek Észtországban. Ezen a mérkőzésen a gólok mellett a vendégszektorból görögtüzek is potyogtak…

GÖRÖGORSZÁG–GIBRALTÁR 4–0

BELGIUM–CIPRUS 4–0

Thorgan és Eden Hazard összesen három gólig jutott a ciprusiak ellen
Thorgan és Eden Hazard összesen három gólig jutott a ciprusiak ellen

A BOSNYÁK SZURKOLÓK ÍGY TÜNTETTEK HAZÁJUK SPORTÁGI SZÖVETSÉGE ELLEN

VB-SELEJTEZŐK
EURÓPAI ZÓNA

10. FORDULÓ, H-CSOPORT
Belgium–Ciprus 4–0 (E. Hazard 12., 63. – a másodikat 11-esből, T. Hazard 52., R. Lukaku 78.)
Észtország–Bosznia-Hercegovina 1–2 (Antonov 75., ill. Hajrovic 48., 84.)
Görögország–Gibraltár 4–0 (Toroszidisz 32., Mitroglu 61., 63., Janniotasz 78.)

A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Belgium 10 9 1 43–6 +37 28
2. Görögország 10 5 4 1 17–6 +11 19
3. Bosznia-Hercegovina 10 5 2 3 24–13 +11 17
4. Észtország 10 3 2 5 13–19 –6 11
5. Ciprus 10 3 1 6 9–18 –9 10
6. Gibraltár 10 10 3–47 –44 0
A CSOPORTMÁSODIKOK SORRENDJE
1. Svájc 8 7 1 18–6 +12 21
2. Olaszország 8 5 2 1 12–8 +4 17
3. Dánia 8 4 2 2 13–6 +7 14
4. Horvátország 8 4 2 2 8–4 +4 14
5. Svédország 8 4 1 3 18–9 +9 13
6. Észak-Írország 8 4 1 3 10–6 +4 13
7. Görögország 8 3 4 1 9–5 +4 13
8. Írország 8 3 4 1 7–5 +2 13
9. Szlovákia 8 4 4 11–6 +5 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik