Vb 2018: Egyiptom ellen teljesen más lesz – Csercseszov

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.14. 20:08
null
Sztanyiszlav Csercseszov végig nyugodt volt, nem mintha sok izgulnivalója lett volna (Fotó: AFP)
Kétsége sem volt csapata felkészültsége felől Sztanyiszlav Csercseszovnak a Szaúd-Arábia elleni 5–0 során, az orosz szövetségi kapitány ugyanakkor elmondta, a következő csoportmeccs Egyiptom ellen sokkal nehezebb lesz. Juan Antonio Pizzi, a szaúdiak argentin szakvezetője szerint az oroszok nem lepték meg őket, csak éppen rosszul játszottak.

„Nem idegeskedtem, mert mindvégig tudtam, hogy elvégeztük a munkánkat. Nagyon jó társaság, szeretek vele dolgozni. Az edző lelkiállapotát nagyban befolyásolja a csapata, de nálunk minden rendben van, ezért nyugodt vagyok, és örülök, hogy boldoggá tettük Oroszországot – mondta Sztanyiszlav Csercseszov szövetségi kapitány. – Az Egyiptom elleni mérkőzés teljesen más lesz. Arra is alaposan fel kell készülnünk."

„Ilyenről még csak álmodni sem mertem soha. Már az nagyon boldoggá tett, hogy a keretbe kerültem – mondta a két gólt szerző Gyenyisz Cserisev. A második gólom? Gyakoroltuk néhányszor az edzéseken. Dzjuba lefejelte a labdát, nem volt időm gondolkozni, csak ellőttem."

„Nehéz meccs volt, súlyos vereséget szenvedtünk, nem számítottunk erre – mondta Juan Antonio Pizzi szaúdi kapitány, akinek a sajtótájékoztatóm egy sor kényes kérdést feltettek, mint például hogy felkészült-e a csapatával külön Oroszországból. – Az oroszok nagyon erősek voltak, mi nem mutattunk jó formát. Ellenfelünk nem lepett meg minket, egyszerűen ennyire rosszul játszottunk. Változtatnunk kell, ezt a meccset pedig elfelejteni, és a következőre összpontosítani. Töretlen a bizalmam a játékosaimban."

Az oroszok kedden Egyiptommal, a szaúdiak szerdán Uruguayjal játszanak a második fordulóban.

FIFA VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ

OROSZORSZÁG–SZAÚD-ARÁBIA 5–0 (2–0)
Moszkva, Luzsnyiki Stadion, 78 011 néző. Vezette: Pitana (argentin)
OROSZORSZÁG: Akinfejev – Mário Fernandes, Kutyepov, Ignasevics, Zsirkov – Gazinszkij, Zobnyin – Szamedov (Kuzjajev, 64.), Dzagojev (Cserisev, 24.), Golovin – Szmolov (Dzjuba, 70.) Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov
SZAÚD-ARÁBIA: al-Majuf – al-Breik, Oszama Havszavi, Omar Havszavi, al-Sahrani – Otajf (al-Muvallad, 64.), al-Dzsasszim, al-Faradzs – al-Sehri (Bahebri, 73.), al-Davszari, al-Szahlavi (Assziri, 84.). Szövetségi kapitány: Juan Antonio Pizzi
Gólszerző: Gazinszkij (12.), Cserisev (43., 91.), Dzjuba (71.), Golovin (94.)
Sárga lap: Golovin (88.), ill. al-Dzsasszim (93.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik