Vb 2018: Bale elhibázta a meccslabdát, Szerbia büntetett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.12. 22:47
null
Bale hiába lőtt gólt, Szerbia pontot rabolt Walesből (Fotó: Action Images)
Wales labdarúgó-válogatottja hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott Szerbiával a világbajnoki selejtezősorozat D-csoportjának 4. fordulójában.

WALES–SZERBIA

Wales még sohasem győzte le Szerbiát, legutóbbi tizenegy összecsapásukon három döntetlen mellett nyolc szerb siker született. A mai találkozónak mégis az Eb-elődöntős Wales volt az esélyese, és fél óra elteltével meg is szerezte a vezetést.

Matija Nasztaszics labdát veszített Hal Robson-Kanuval szemben, aki Gareth Bale-hez passzolt. A Real Madrid szélsője a tizenhatosról ballal lőtt, középre menő labdája Vladimir Sztojkovics hathatós közreműködésével, a kapus hóna alatt áthaladt a gólvonalon (1–0). Bale az előző 14 válogatottbeli mérkőzésén 15 gólban volt benne – 11-szer ő talált be, négyszer a gólpasszt adta.

A vendégek nem estek össze a kapott góltól, sőt a helyzeteik is megvoltak az egyenlítéshez – de ugyanez elmondható Walesről is, a hazaiak eldönthették volna a mérkőzést.

Erre a 85. percben kis híján sor került, Aaron Ramsey indította a nagy helyzetben kilépő Bale-t, aki azonban csak a jobb kapufát találta el. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, rögtön büntetett az ellenfél, Szerbia a következő támadásból kiegyenlített. Antonio Rukavina a jobb szélről beadta a labdát, és az érkező Alekszandar Mitrovics hét méterről a jobb sarokba fejelt (1–1). Kicsit gyorsabb reakcióval itt is háríthatott volna a kapus...

A hátralévő percekben Ramsey még megnyerhette volna az összecsapást Walesnek, a partjelző azonban lest jelzett – Sztojkovics egyébként is jól jött ki kapujából, maradt a döntetlen. Chris Coleman együttese továbbra is a csoport harmadik helyét foglalja el, míg Szerbia nem tudta visszaelőzni az Ausztriában győzedelmeskedő Írországot.


McClean gólja döntött (Fotó: Action Images)
McClean gólja döntött (Fotó: Action Images)

AUSZTRIA–ÍRORSZÁG

Ellentétes utat járt be idáig a selejtező során a két együttes, Ausztria az első fordulóbeli győzelmét (Grúzia, 2–1) követően mindössze egy pontot szerzett két meccsen, míg Írország a szerbiai döntetlen (2–2) után mindkét összecsapását megnyerte.

Ennek ellenére az osztrákok számítottak a találkozó esélyesének, a vezetést mégis az írek szerezték meg a szünetet követően pár perccel. Szép kontra részeként Wesley Hoolahan hatalmas labdát adott James McCleannek, a West Brom játékosa pedig a kaputól tíz méterre, kissé kisodródva nagyszerűen kilőtte a bal alsó sarkot (0–1).

A vendégek korábban kihagytak már egy hatalmas helyzetet, mégis az osztrákok játszottak fölényben – mindhiába. Írország egyetlen kaput talált lövésével megnyerte a mérkőzést, és átvette a vezetést a csoportban a Walesben döntetlent játszó Szerbiától.

A csoport harmadik mérkőzésén Grúzia és Moldova 1–1-re végzett egymással, utóbbi első pontját szerezte a selejtezősorozatban.

VB 2018
SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA, 4. FORDULÓ
D-CSOPORT

Wales–Szerbia 1–1 (Bale 30., ill. Mitrovics 86.)
Ausztria–Írország 0–1 (McClean 48.)
Grúzia–Moldova 1–1 (Kazaisvili 16., ill. Gatcan 78.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Írország 4 3 1 7–3 +4 10
2. Szerbia 4 2 2 9–5 +4 8
3. Wales 4 1 3 8–4 +4 6
4. Ausztria 4 1 1 2 6–7 –1 4
5. Grúzia 4 2 2 3–5 –2 2
6. Moldova 4 1 3 2–11 –9 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik