Vb 2018: a Liverpool-klasszis döntött, Egyiptom kijutott!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.08. 21:06
null
Mohamed Szalah volt az egyiptomiak nyerőembere (Fotó: AFP)
Egyiptom 2–1-re legyőzte Kongót a 2018-as világbajnoki selejtezősorozat afrikai zóna 3. selejtezőkörének 5. fordulójában, aminek köszönhetően biztosította helyét a tornán.

Egyiptom azzal a tudattal lépett pályára a kvartett utolsó helyén tanyázó Kongó ellen, ha nyer, 1990 után ismét világbajnoki részvételt ünnepelhet.

A hazai pályán játszó „fáraók” sokáig nem tudták feltörni a vendégreteszt, a 62. percben viszont megtört a jég, Mohamed Szalah estében átpöckölte a labdát a kapus felett. Az egyiptomiak óriási őrjöngésbe kezdtek, még a cserejátékosok is berohantak ünnepelni, de nem sokon múlott, hogy a végén országos komorságba csapjon át a hangulat.

Három perccel ugyanis a rendes játékidő vége előtt egyenlített Kongó, döntetlen esetén pedig az utolsó meccsen kellett volna kiharcolnia Egyiptomnak a vb-részvételt – Ghána ellen, idegenben...

A hazaiak szerencséjére Szalah lába nem remegett meg, és a 95. percben tizenegyesből kilőtte Egyiptomot a világbajnokságra, így kezdődhetett az igazi fieszta – a helyszínen 86 ezer néző előtt. 2–1

Szalah 2011 óta válogatott, és azóta 32 gólt szerzett a nemzeti mezben, amivel már az ötödik legeredményesebb játékosa a „fáraóknak”. És még csak 25 éves!

VB-SELEJTEZŐK
AFRIKAI ZÓNA

E-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Egyiptom–Kongó 2–1
(Szalah 62., 95. – a másodikat 11-esből, ill. Ndockyt 87.)

E-CSOPORT
1. Egyiptom
5
4

1
7–3
+4
12
2. Uganda 5
2 2
1
2–1
+1
8
3. Ghána 5
1 3
1
6–4
+2
6
4. Kongó 5
1 4 4–11
–7 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik