Vb 2018: a legszomorúbb holland győzelem pótselejtezőt ért a svédeknek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.10. 22:42
null
Arjen Robben fájdalmas arccal vette tudomásul, hogy Hollandia nem lesz ott a vb-n (Fotó: AFP)
Bár Hollandia 2–0-ra legyőzte Svédországot a világbajnoki selejtezősorozat európai zónájának utolsó fordulójában, az oranje számára ez is kevésnek bizonyult a második hely megszerzéséhez, így Arjen Robbenék 16 esztendő után először maradnak le egy vb-ről. Franciaország hazai sikerrel biztosította a helyét a csoport élén, egyúttal a tornán, míg Bulgária 1–1-es döntetlent játszott Luxemburgban.

Hét gól. Ekkora különbséggel kellett volna Hollandiának legyőznie a svédeket, hogy legalább a pótselejtezőt érő második helyre odaérjen a válogatott. Dick Advocaat fiai ennek megfelelően kezdték az összecsapást, és a 16. percben ki is harcolták a vezetést: a kezezésért megítélt tizenegyest Arjen Robben értékesítette – a szélső panenkázva szerzett gólt, igaz, nem sok kellett volna Robin Olsennek, hogy lábbal kipiszkálja a labdát (1–0).

A megszerzett előny még jobban feltüzelte a hazaiakat, de azt csak a hajrában tudták növelni Robbenék: a Bayern München játékosa Ryan Babel visszatett labdáját bombázta a tizenhatosról a hosszú felsőbe (2–0). Robben ezzel a góllal beérte Dennis Bergkampot (37 gól) a holland örökranglistán, és már „csupán” 13 találatra van az éllovas Robin van Persie-től (50).

A második félidőre elfogyott a holland lendület, és ahogy telt az idő, egyre kisebb lelkesedéssel ment előre a hazai csapat. Újabb gól már nem született, így Hollandia hiába győzte le Svédországot az utolsó fordulóban, utóbbi játszhat pótselejtezőt a világbajnokságra való kijutásért.

Az oranje 16 év után először nem lesz ott a vb-n, ráadásul lehet, hogy az egyik legnagyobb klasszis is elköszön a nemzeti együttestől: sajtóhírek szerint ugyanis Robben korábban úgy határozott, hogy bejelenti a visszavonulását a válogatottól, ha az nem jut ki a vb-re – s ennek valószínűségét igencsak megerősítette, hogy a veterán játékos a himnusz alatt elsírta magát...

Franciaország abban a tudatban lépett pályára Fehéroroszország ellen, hogy ha nyer, biztosítja a helyét a világbajnokságon. A félidő derekán néhány perc leforgása alatt kétgólos előnyre tett szert, és bár a szünet előtt szépítettek a vendégek, Olivier Giroud-ék megőrizték a vezetést, egyúttal az Oroszországba szóló jeggyel felérő első helyet. És ha már az Arsenal támadójáról szó esett: a második találatot szerző Giroud beérte a válogatott örök-góllövőlistájának hetedik helyén tanyázó Youri Djorkaeffet (37 gól).

A csoport harmadik mérkőzésén Bulgária nem bírt Luxemburggal, amely így óriási meglepetésre megelőzte Fehéroroszországot a végelszámolásnál.

VB-SELEJTEZŐK
EURÓPAI ZÓNA
A-CSOPORT,
10. FORDULÓ
Franciaország–Fehéroroszország 2–1
(Griezmann 27., Giroud 33., ill. Szaroka 44.)
Luxemburg–Bulgária 1–1 (Thill 3., ill. Csocsev 68.)
Hollandia–Svédország 2–0 (Robben 16., 40. – a másodikat 11-esből)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 10 7 2 1 18–6 +12 23
2. Svédország 10 6 1 3 26–9 +17 19
3. Hollandia 10 6 1 3 21–12 +9 19
4. Bulgária 10 4 1 5 14–19 –5 13
5. Luxemburg 10 1 3 6 8–26 –18 6
6. Fehéroroszország 10 1 2 7 6–21 –15 5
A CSOPORTMÁSODIKOK SORRENDJE
1. Svájc 8 7 1 18–6 +12 21
2. Olaszország 8 5 2 1 12–8 +4 17
3. Dánia 8 4 2 2 13–6 +7 14
4. Horvátország 8 4 2 2 8–4 +4 14
5. Svédország 8 4 1 3 18–9 +9 13
6. Észak-Írország 8 4 1 3 10–6 +4 13
7. Görögország 8 3 4 1 9–5 +4 13
8. Írország 8 3 4 1 7–5 +2 13
9. Szlovákia 8 4 4 11–6 +5 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik