Vb 2018: a dánok nagy verést mértek a lengyelekre

2017.09.01. 22:52
null
Delaney szerezte a dánok első gólját (Fotó: AFP)
Dánia hazai pályán négygólos győzelmet aratott Lengyelország felett a jövő évi oroszországi labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatának 7. fordulójában. Montenegró is biztosan verte meg Kazahsztánt, Románia viszont csak egy, a ráadásban elért találattal csikarta ki a győzelmet Örményország ellen.

Dánia újra bejelentkezett a világbajnoki részvételért zajló versenybe, miután otthon kiütötte a csoportelső lengyeleket, akik így már csak három ponttal vezetnek a dán, montenegrói duó előtt. A helyi beszámolók szerint az északiak szinte végig irányították a találkozót, amelyen a válogatott a legjobb produkcióját nyújtotta Age Hareide kapitánysága alatt.

A dánok Thomas Delaney fejesével kerültek előnybe az első negyedórát követően, miközben beléptetési problémák miatt sokan még a stadionon kívül várakoztak. A hazaiak a szünet előtt Andreas Cornelius révén duplázták meg az előnyüket. Mindkét találatnál Christian Eriksen adta a gólpasszt, aki a meccs vége fele maga is feliratkozott a gólszerzők közé. Előtte még Nicolai Jörgensen is eredményes volt, így a dánok egy rendkívül és meglepően magabiztos sikert arattak.

A románok sokáig nem bírtak a nem túl acélos örményekkel, a csereként beállt Alexandru Maxim sarkazása a 91. percben hozta meg a győzelmet. Előrébb viszont nem tudtak lépni, mivel Montenegró a korábbi meccsen nyerni tudott Kazahsztánban.

VB 2018, SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA
E-CSOPORT, 7. FORDULÓ
Kazahsztán–Montenegró 0–3
(Vesovics 31., Becsiraj 53., Szimics 63.)
Dánia–Lengyelország 4–0 (Delaney 15., Cornelius 42., N. Jörgensen 59., Eriksen 80.)
Románia–Örményország 1–0 (Maxim 91.)

AZ ÁLLÁS
1. Lengyelország 7 5 1 1 15–11 +4 16
2. Montenegró 7 4 1 2 17–7 +10 13
3. Dánia 7 4 1 2 14–6 +8 13
4. Románia 7 2 3 2 8–7 +1 9
5. Örményország 7 2 5 7–15 –8 6
6. Kazahsztán 7 2 5 4–19 –15 2

 

Legfrissebb hírek

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
6 órája

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Férfi röplabda Eb: a címvédő lengyelek jutottak elsőként nyolc közé

Röplabda
2026.09.19. 17:08

Új fegyelmi módszer Romániában: jön a fekete lap a gyerekek védelmében

Minden más foci
2026.09.11. 14:10

Vay Ádám a dán élvonalba szerződött

Jégkorong
2026.09.09. 18:56

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Markgráf Ákos: Visz előre a koppenhágai közeg

Légiósok
2026.09.06. 11:22

Bobál Gergely góllal mutatkozott be Romániában

Légiósok
2026.08.01. 12:43