Vb 2018: a D-csoport utolsó köre igazi krimit ígér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.06. 22:41
null
Az osztrákok búcsúznak, de győzelmükkel izgalmassá tették a D-csoportot (Fotó: AFP)
Szerbia nem tudta kivívni a világbajnoki szereplést Ausztria ellen a selejtező D-csoportjának 9. fordulójában, mert 3–2-re kikapott. Az írek hozták a kötelezőt Moldovával szemben, így „bejelentkeztek” az első két hely egyikére.

A szerbeknek az utolsó forduló előtt megvolt a lehetőségük, hogy biztossá tegyék a világbajnoki részvételüket. Ehhez győzniük kellett idegenben a nem túl jó formát mutató osztrákok ellen. Luka Milivojevics a 11. percben meg is szerezte a vezetést…



…de Guido Burgstaller a 25. percben máris egyenlített.



A 76. perc elszállni látszott a szerbek reménye, mert ekkor Marko Arnautovic is betalált, és így már Ausztriánál volt az előny.



Azonban a 83. percben Nemanja Matics egyenlített.



És még mindig nem volt vége! Mert a 89. percben ismét jött Arnautovic, és leheletfinom mozdulattal megszerezte az osztrákok harmadik gólját. Ez már tényleg az utolsó találat volt a mérkőzésen, Ausztria végül mégis legyőzte Szerbiát.



Az íreknek mindenképpen győzniük kellett Moldova ellen, hogy tartsák a lépést a szerbekkel és a walesiekkel a csoportgyőzelemért vagy a második helyért folyó küzdelemben. Nos, nagyon könnyedén megoldották ezt a feladatot. Daryl Murphy 19 perc alatt duplázott, és onnantól már nem változott az eredmény.

A gólok



Az utolsó kör óriási izgalmakat tartogat, mert a szerbeket, a walesieket és a íreket csak egy-egy pont választja el egymástól.

VB-SELEJTEZŐK
EURÓPAI ZÓNA
D-CSOPORT

Ausztria–Szerbia 3–2 (Burgstaller 25., Arnautovic 76., 89., ill. Milivojevics 11., Matics 83.)
Írország–Moldova 2–0 (D. Murphy 2., 19.)
Korábban
Grúzia–Wales 0–1
(Lawrence 49.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia 9 5 3 1 19–10 +9 18
2. Wales 9 4 5 13–5 +8 17
3. Írország 9 4 4 1 11–6 +5 16
4. Ausztria 9 3 3 3 13–12 +1 12
5. Grúzia 9 5 4 8–13 –5 5
6. Moldova 9 2 7 4–22 –18 2

10. FORDULÓ
2017. október 9., hétfő

20.45: Moldova–Ausztria
20.45: Szerbia–Grúzia
20.45: Wales–Írország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik