Videó: a bosnyákok edzője kiütötte a görög játékos fogát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.11. 12:59
Csúnya jelenettel ért véget a Bosznia-Hercegovina–Görögország labdarúgó-mérkőzés (0–0) az európai vb-selejtezők H-csoportjában. A hazaiak másodedzője kiverte a vendégek egyik játékosának fogát.

Az egész csetepaté két Roma-játékos, a bosnyák Edin Dzeko és a görög Kosztasz Manolasz összeszólalkozásából alakult ki. Ők ketten viszonylag gyorsan lehiggadtak, akkor azonban már néhány cserejátékos és edző is ott volt a dulakodó felek között. Jannisz Janniotasz, az Olympiakosz középpályása a kispadról vetette bele magát a „küzdelembe", ám balszerencséjére rossz emberrel kezdett ki. Stéphane Gilli, a bosnyákok francia másodedzője előbb megrúgta őt, majd egy jobbegyenessel kiütötte az egyik fogát.

Hogy min vesztek össze Dzekóék, nem tudni, Manolasz mindenesetre a mérkőzés után elmarasztalóan beszélt a hazai szurkolókról.

„A bosnyákok szégyellhetik magukat, amiért nem mutattak tiszteletet a himnuszunk iránt" – mondta a Roma védője.

Az indulatok a nézőtéren is elszabadultak, a görög szurkolókat a bosnyák rohamrendőröknek kellett megfékezniük.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik