„Puskás konyakkal mentette meg Lev Jasin életét” – a futballvilág nem felejt

Vágólapra másolva!
2018.07.14. 08:41
Puskás Ferenc emléke él és örökké élni fog – ez volt az egyik legfőbb üzenete annak a megemlékezésnek, amit a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet a magyar és az orosz labdarúgó-szövetséggel, valamint a Puskás-alapítvánnyal és a Nemzetközi Sportújságíró Szövetséggel (AIPS) közösen szervezett a moszkvai FIFA-múzeumban az Aranycsapat legendás csatárának emlékére.
A MEGEMLÉKEZÉSRŐL KÉSZÜLT GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A MEGEMLÉKEZÉSRŐL KÉSZÜLT GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

Marco Fazzone, a FIFA-múzeum vezetője köszöntötte a száznál is több megjelentet, majd Hegyi Anita, a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet vezetője is felvezette az eseményt, és hangsúlyozta: nagy felelősség Puskás Ferenc hagyatékának őrzése, mivel nemcsak Magyarország, hanem az egész futballvilág sokat köszönhet neki. A rövid bevezető után átadta a szót Valentyina Jasinának, az 1990-ben elhunyt legendás szovjet kapus, Lev Jasin özvegyének, aki rögtön anekdotázni kezdett.

„Lev és Puskás játszottak egy csapatban egy gálameccsen, jó barátok voltak – így Valentyina Jasina. – Hadd meséljek el egy történetet, amelyből kiderül, milyen ember is volt Puskás Ferenc. Az 1982-es spanyolországi világbajnokság előtt Lev szívrohamot kapott, gondok voltak a szívével. Azt javasolták neki, hogy igyon konyakot, ha rosszul van. Lev nagyon ideges volt az egyik mérkőzés előtt, a lelátón ült, és sajnos ismét rosszul lett. Véletlenül összefutott Puskással, és mondta neki, hogy konyakra van szüksége, mert nem érzi jól magát. Puskás rögtön autóba ült, és sorra járta az éttermeket, de egyik sem árulhatott alkoholt. Amikor már elfogyott a türelme, azt mondta az egyik tulajdonosnak, hogy összetöri a berendezést, ha nem ad neki egy üveg konyakot. Megkapta, és rögtön visszasietett a stadionba, hogy odaadja Levnek, aki jobban lett. Másnap reggel kórházba kellett szállítani, és kiderült, hogy újra szívrohama volt, de Puskás előző este megmentette az életét.”

Az özvegy hozzátette: az 1998-as világbajnokságon Párizsban együtt reggelizett Puskással, közös fotó is készült róluk, amelyre a mai napig nagyon büszke. Nem kevésbé az Nyikita Szimonjan, az Orosz Labdarúgó-szövetség (RFU) alelnöke, aki a Népstadion nyitó mérkőzésén játszott az Aranycsapat kiválósága ellen, sőt, gólt is szerzett azon a meccsen.

„Először is nagyon hálás vagyok Magyarországnak, hogy soha nem feledkeztek meg Puskásról. Mindig elmegyek a Bazilikába Puskás sírjához, ha Budapesten járok. Ez történelem – mondta Nyikita Szimonjan. – Nagyszerű dolog, hogy a magyar futballszeretők a mai napig azt gondolják, ez az Aranycsapatuk. Sokan csak legyintenek, hogy a labdarúgás abban az időszakban más volt. De ha nincs az az időszak, akkor nem lenne ma sem olyan a futball, amilyen.”

A szovjet válogatott és a Szpartak Moszkva korábbi csatára megállt egy pillanatra, majd egy nagy levegőt vett, és úgy mondta fejből az Aranycsapat összeállítását, mint általános iskolás gyerek a Petőfi-verseket felelésnél. A kis kitérő után így folytatta:

„Emlékszem, amikor a Real Madrid az Anderlechttel találkozott. Di Stéfano és Puskás játékát élmény volt nézni: ahogyan értették egymást a pályán, amilyen gyönyörű gólokat szereztek, lenyűgöző volt. Pelé, Maradona, Puskás, Jasin és a hozzájuk hasonló legendák emléke örökké élni fog, nagyszerű emberek egytől egyig. Biztos vagyok benne, hogy a magyar Aranycsapat ma is a legjobbak közé tartozna.”

Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője társszervezőként és Puskás-szakértőként méltatta a FIFA-múzeumot, amiért nagy szerepet szántak a magyar legendának. Hozzátette: talán kevesek által ismert tény, de a FIFA a hivatalos riportjában Puskás Ferencet választotta az 1954-es világbajnokság legjobb játékosának. „Természetesen nagyon büszkék vagyunk rá, és arra is, hogy a világfutball nem felejtette el őt. Játékoskarrierje után edzőként is megállta a helyét, mindenhol szerették. Több kontinensen dolgozott, és terjesztette többek között a fair play eszméjét. Nem véletlen, hogy a FIFA két korábbi labdarúgóról nevezett el díjat, Lev Jasinról és Puskás Ferencről.”

Az anekdotázást Keir Radnedge, a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) futballbizottságának elnöke – akinek több mint 50, labdarúgással kapcsolatos könyve jelent meg – folytatta. „Puskás Angliában is nagyon különleges, elárulom, miért. El tudják képzelni, hogy a válogatottjuk először szenved vereséget hazai pályán, ráadásul úgy, hogy hat gólt kap? És a közönség mégis imádja azt a játékost, aki az ellenfélnél szerepel? – utalt a Wembleyben rendezett találkozóra, melyet az Aranycsapat 6:3-ra nyert meg, és az évszázad mérkőzéseként vonult be a históriás könyvekbe. – Az Eintracht Frankfurt elleni BEK-döntő, amelyen Puskás négy gólt szerzett, minden idők egyik legnagyobb meccse volt. Azon szerencsések közé tartozom, akik láthatták játszani személyesen.”

Puskás Spanyolországban töltött éveiről Daniel Cerejido, a La Liga oroszországi képviselője elevenített fel néhány emléket. Az est részeként bemutatták a 2009-ben alapított Puskás-díjat (az adott idény legszebb gólját szerző futballista nyeri el), valamint filmet vetítettek Puskás Ferenc életéről és karrierjéről. Varga Sándor, az Oroszországban elismert játékosmenedzser 1954-ben született, és elárulta, az első futballemléke az 1966-os világbajnoksághoz kötődik, amikor a magyar válogatott a Szovjetunióval találkozott.

„Sosem gondoltam volna, hogy azokkal a futballistákkal lehetőségem lesz találkozni – vágott bele Varga Sándor. – Bármerre jártam a Szovjetunióban, sőt az egész világban, mindenhol nagy tisztelettel és szeretettel kezeltek, és nem tudtam, hogy miért. Egy dolog miatt: Puskás Ferenc miatt, mert én is magyar vagyok. Őt mindenki ismerte és szerette.”

És szeretik a mai napig, amit bizonyít, hogy a Moszkvában rendezett emlékestre megtelt a FIFA-múzeum, amely egyébként a világbajnokság végéig elérheti a százezer látogatót. Nemzetközi (többek között ausztrál) és orosz televíziós stábok is érkeztek, s a Puskásról vetített rövidfilmet mindenki áhítattal nézte, minden résztvevő egy Puskás-életrajzot kapott ajándékba angol vagy orosz nyelven.

Nyikita Szimonjan és Valentina Jasina (a képen balról az első kettő) is részt vett a megemlékezésen
Nyikita Szimonjan és Valentina Jasina (a képen balról az első kettő) is részt vett a megemlékezésen
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik