Felkészülés: Talán én jelentem a problémát a Real Madridban – Isco

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.28. 12:23
null
Ramos háromszor ünnepelhette Iscót kedd este (Fotó: AFP)
A keddi futballeste egyik legnagyobb meglepetését az immár 18 mérkőzés óta veretlen spanyol válogatott okozta: 6–1-re lepofozta a többek között Messi, Dybala, Agüero, Di María és Icardi nélkül, meglehetősen tartalékosan felálló argentin válogatottat. A találkozó hőse, Real Madrid középpályása, a válogatottban először triplázó Isco volt, aki a mérkőzés után elárulta, a nemzeti csapatban élvezi a bizalmat, ám ez klubjára már nem feltétlenül mondható el.

A spanyol válogatott kispadjára a 2016-os Európa-bajnokság után kinevezett Julen Lopetegui az ötgólos győzelem utáni értékelésében külön kitért Iscóra, és elmondta: nem érti, hogy a 25 éves játékos miért nem tud állandó helyet kiverekedni magának a Real Madrid kezdőcsapatában. Isco a szezonban eddig minden sorozatot figyelembe véve 40 mérkőzésen kapott szerepet, ám csak 6 találkozót játszott végig, 11-szer le, 23-szor becserélte őt Zinédine Zidane.

MIRE MENTEK MESSI NÉLKÜL?
„Argentínában szeretik kritizálni Messit, most láthattuk, mire mentek nélküle. Argentínának vigyáznia kell Leóra, hálásnak kell lenniük, hogy van egy ilyen játékosuk. Ha Messi nem lenne ott nekik, hogyan jutottak volna ki egyáltalán a vb-re?” – mondta az első gólt szerző Diego Costa az argentinok klasszisáról, aki csak a lelátóról követte a meccset – már amíg bírta.

„Őszintén szólva, nem értem, hogy miért kell küzdenie azért, hogy stabil kezdő legyen, aki állandóan végig a pályán van a Realban, de nem fogok a Real Madrid és Zidane döntéseiről beszélni. Nagyon örülök, hogy itt van velünk a válogatottban. Remélem, hogy a következő két hónapban pozitív változás áll be vele kapcsolatban a klubjában, és akkor még boldogabban csatlakozhat hozzánk a nyáron” – mondta Lopetegui a kedd esti meccset követően.

Hogy miért nem stabil kezdő a Real Madridban Isco, azt vélhetően számos Real-szurkoló találgathatja – főleg a tegnapi tripla után –, de amit maga az érintett mondott erről az argentinok legyőzése után, az egészen szomorú.

„Madridban nem érzem azt a fajta bizalmat, amire egy játékosnak szüksége van. Kis túlzással a válogatott mérkőzései tartanak életben, mert itt élvezem az edző bizalmát. Szeretném megmutatni, hogy jó játékos vagyok, és erre Lopeteguinál van lehetőségem. Madridban talán én jelentem a problémát, mert nem tudom, hogy vívjam ki Zidane megbecsülését és bizalmát” – fogalmazott Isco.

Az a tény, hogy Isco maga sem tudja, miért nem játszhatja végig a mérkőzéseket, mindenesetre arra utal, hogy mintha némi kommunikációs zavar lenne Zidane és a játékos között.

Azt azért a tisztánlátás érdekében tegyük hozzá, hogy Isco a fent említett adatok szerint ugyan csupán 6 mérkőzést játszott végig ebben a szezonban a Realban, ám a 40 meccsén a lehetséges 3600 játékperc több mint kétharmadát, összesen 2439 percet a pályán töltött. Ráadásul darabszámot tekintve Iscónál többször csak Lucas Vázquez – 41-szer – szerepelt ebben a szezonban a királyi gárdánál, ugyanakkor az is igaz, hogy Isco a 2439 játékpercével nincs az első tízben.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SPANYOLORSZÁG–ARGENTÍNA 6–1 (2–1)

Madrid, Wanda Metropolitano. Vezette: A. Taylor (angol)
Spanyolország: De Gea – Carvajal, Piqué (Azpilicueta, 72.), S. Ramos, Jordi Alba (Marcos Alonso, 79.) – Koke, Thiago Alcantara (Dani Parejo, 82.), Iniesta (Saúl, 56.) Isco (L. Vázquez, 77.), Asensio – Diego Costa (Aspas, a szünetben). Szövetségi kapitány: Julen Lopetegui
Argentína: Romero (Caballero, 23.) – Bustos (Mercado, 62.), Otamendi, Rojo, Tagliafico – Mascherano (C. Pavón, 58.), Banega (Pablo Pérez, 62.) – Lo Celso (Acuna, 84.), Meza, Biglia – Higuaín (Lautaro Martínez, 61.). Szövetségi kapitány: Jorge Sampaoli
Gólszerző:
Diego Costa (12.), Isco (27., 52., 75.), T.hiago Alcantara (55.), Aspas (73.), ill. Otamendi (39.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik