Cafu: Csalódás volt a brazil válogatott vb-szereplése

2018.07.12. 12:46
null
Cafu szerint jó döntés volt a videobíró bevezetése (Fotó: AFP)
Nosztalgikus hangulatot teremtettek a vb-házigazdák a moszkvai Vörös téren, egy kispályás gálameccs erejéig több korábbi kiváló futballista húzott újra stoplis cipőt. A „Legendák Kupáján” a kék mezes csapatban pályára lépett többek között Míchel Salgado, Pascal Zuberbühler és Diego Forlán, a pirosban játszó ellenfélnél pedig egyebek mellett Lothar Matthäus, Nuno Gomes, Cafu és Jorge Campos.

A kétszer húsz perces találkozón az említett exfutballisták egytől egyig bizonyították, hogy nem felejtették el egykori mesterségüket. A 9–9-re végződő mérkőzésen Nuno Gomes pazar szólókkal, Jorge Campos látványos védésekkel és a tőle megszokott színes mezzel tűnt ki a mezőnyből. Cafú és Juan Pablo Sorín fejelgetve vitte végig a labdát a pályán, a 48. életévében járó korábbi brazil válogatott jobbhátvéd ollózós góllal fejezte be a támadást. A gálameccs után Cafúval beszélgettünk.

– A negyeddöntőben a nyolc csapatból hat, az elődöntőben pedig mind a négy együttes európai volt. Mi az oka ennek a dominanciának?
– Talán csak szerencséjük volt – nevetett Cafu a Nemzeti Sport kérdésére válaszolva, majd komolyra fordította a szót. – Azt hiszem, nincsen rá tudományos vagy szakmai magyarázat. Egy világbajnokságon bármi megtörténhet, főleg az egyenes kieséses szakaszban. Sok csapat azonos szinten futballozott, mindenkinek megvolt az esélye a továbbjutásra. Nagyon nehéz megmondani azt is, ki lesz a világbajnok.

– Ezen a világbajnokságon bevezették a videobírót, aminek használata még nem teljesen tökéletes, több kérdéses szituációt is láthattunk. Ön mit gondol róla?

– Örülök neki, hogy a FIFA úgy döntött, hogy alkalmazza a rendszert a világbajnokságon is. Egyértelműen kevesebb a hiba, sokat segít a játékvezetőknek a döntések meghozatalában.

– Brazília a negyeddöntőig jutott a 2018-as világbajnokságon. Mit gondol a csapat szerepléséről és a sokat kritizált Neymar teljesítményéről?
– A selecao a várakozásokon alul teljesített, Brazíliában mindig nagyon sokat várnak a válogatott-tól. Csalódás volt, hogy a negyeddöntőben búcsúztunk. Neymar nem tudta hozni a tőle megszokott teljesítményt, de attól még egy fantasztikus futballista, ez nem változott. Egy világbajnokságon harminc perc is elég ahhoz, hogy valaki történelmet írjon, erre láttunk példát idén is.

– Maradjunk egy kicsit Neymarnál, aki jelenleg a Paris Saint-Germainben futballozik. Elképzelhető, hogy a világbajnokság után egy olyan nagy klubhoz igazol, mint mondjuk a Real Madrid, hogy még jobb játékossá váljon?
– Ezt nem tudom elképzelni. A Barcelona után egy másik nagy klubhoz szerződött, a PSG-hez, ezen a szinten ez már nincs befolyással a teljesítményére.

– Mit gondol Cristiano Ronaldo Juventushoz szerződéséről?
– Nagyszerű dolog, nemcsak Cristianónak és a Juventusnak, hanem az egész olasz labdarúgásnak is, hogy a világ legjobbja ott fog játszani. Ezzel egyértelmű esélyesei lettek a Bajnokok Ligája megnyerésének.

Legfrissebb hírek

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
4 órája

Brazília és Hollandia vívta minden idők egyik legdurvább világbajnoki meccsét – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
Tegnap, 12:01

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
2026.07.02. 14:50

„Szeretnék ott állni Budapest valamelyik nagy terén a FIFA-trófeával” – exkluzív interjú a brazil mesterrel, aki az egész világ számára elérhetővé tette a vb-trófeát

Foci vb 2026
2026.07.01. 08:15

„Próbálja meg újra a következő vb-n” – Neymar odaszúrt a német jósnak

Foci vb 2026
2026.06.30. 10:59

Neymar kispados a braziloknál Japán ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.29. 17:50

CR7 kemény kritikát kapott az uruguayi ikontól

Foci vb 2026
2026.06.29. 17:20

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
2026.06.29. 08:16
Ezek is érdekelhetik