Vb 2018: 30 perc alatt elfogytak az izraeli–argentin jegyei

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.28. 15:47
A szurkolók kevesebb mint fél óra alatt elkapkodtak 20 ezer jegyet a legutóbb vb-ezüstérmes argentin labdarúgó-válogatott izraeliek elleni, jeruzsálemi mérkőzésére.

A dél-amerikaiak számára a világbajnoki felkészülés egyik állomása lesz a június 9-i találkozó, amelyen a tervek szerint az ötszörös aranylabdás Lionel Messi is pályára lép.

Csaknem 100 ezer érdeklődő igyekezett a megmaradt belépőkhöz hozzájutni vasárnap este az értékesítést lebonyolító cég honlapján.

„Egyetlen sportesemény sem keltett ekkora hisztériát Izraelben” – mondta a cég szóvivője. Ennek nem csak sportbeli tényezői vannak, az országban ugyanis jelentős argentin közösséget tartanak számon, amelyből sokan kíváncsiak az óhazából érkező futballistákra. Ötezer jegyet előzőleg a válogatott szurkolótáborának adtak el, négyezret pedig jótékonysági szervezeteknek, amelyek hátrányos helyzetű családok gyermekei között osztják szét. A mérkőzést a Teddy Stadionban rendezik.

A legolcsóbb belépőket – mintegy 10 eurónak megfelelő összegért – diákoknak és katonáknak kínálták, míg a legdrágább jegyekért csaknem 200 eurónyi sékelt kellett fizetni, de a feketepiacon 1000 eurónyi összeget is elkértek hétfő délelőtt.

A dél-amerikaiak izraeli programja részleteiben nem ismert, sajtóértesülések szerint azonban a barátságos mérkőzés előtti napon meglátogatják a Szent Sír-templomot és a Siratófalat.

A találkozó március eleji bejelentésekor az izraeli szövetség közölte, hogy hárommillió dollárt fizet az argentin szövetségnek, ugyanakkor az összeg a felére csökken, ha a dél-amerikaiak legnagyobb sztárja, Lionel Messi – elővigyázatosságból, nehogy megsérüljön közvetlenül a vb előtt – nem lép pályára.

Az argentinok a június 14-én kezdődő oroszországi világbajnokságon Izland, Horvátország és Nigéria válogatottjával mérkőznek a csoportszakaszban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik