Brazília túl nagy árat fizetett a győzelemért - sajtóvisszhang

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.05. 10:46
Joachim Löw húzásait dicséri a német sajtó, a másik negyeddöntővel kapcsolatban Neymar sérülése van terítéken.
750
750

A német válogatott Mats Hummels korai fejes góljával 1–0-ra legyőzte Franciaországot, ezzel sorozatban negyedszer jutott be a négy közé a világbajnokságokon. Természetesen a német sajtó is örömmámorban úszik.

„Bevált a szupertaktika! Vb-trófea, jövünk! Adieu, Les Bleus!” – írja a Bild Joachim Löw húzásáról, miután a szövetségi kapitány visszatette jobbhátvédbe Philipp Lahmot, míg kezdőként vetette be Miroslav Klosét. A lap a hátsó alakzatot, elsősorban Manuel Neuert emeli ki értékelésében, míg Mesut Özil kapta a legtöbb rossz kritikát.

Lahm szélen való szerepeltetése a Süddeutsche Zeitungnál és a Die Weltnél is kiemelt szerepet kapott, utóbbi hozzáteszi, hogy a Bayern München klasszisa megmutatta Benedikt Höwedesnek, milyen is egy szélső hátvéd játéka.

A nemzetközi lapok elsősorban azzal foglalkoztak, hogy a németek sorozatban negyedszer jutottak be az elődöntőbe. Az O Globo véleménye szerint mióta a futball létezik, kevesen tudtak élni a nagy lehetőségekkel, de Németországnak rendre sikerül.

„Több hatékonysággal, mint pompával jutott elődöntőbe a német csapat. Neuer megint hozta magát, ezzel Németország útban van a negyedik világbajnoki siker felé” – írta az Estado de Sao Paulo. A Mundo Deportivónál úgy gondolják, Franciaország legalább a hosszabbítást megérdemelte volna, de Manuel Neuer falként állt előttük.

„Itt a történet vége: Németország búcsúztatta Franciaországot. A korai Hummels-gól után nem tudtuk feltörni a német falat…” – írta a L’Équipe, míg a France Football szerint a végén megint a németek nyertek.

300
300

Hiába győzött a brazil válogatott, a lapok nem elsősorban a meccsel, hanem Neymarral vannak elfoglalva. A brazilok legnagyobb klasszisa ugyanis sérülése miatt már nem szerepelhet a vb-n.

Természetesen a kolumbiaiak is kitérnek az esetre, az El Tiempo nem fedezett fel szándékosságot Juan Camilo Zúniga mozdulatában. Az El Espectador viszont egész fotósorozatot közöl a játékvezetőről mint a vereség okáról. A spanyol Carlos Velasco Carballóval kapcsolatban felemlegetik, hogy elmaradt több sárga lap, nem egyformán ítélte meg a szabálytalanságokat, elvette egy góljukat, valamint a tizenegyesnél nem állította ki Julio César kapust.

Az argentin Clarín című újság szerint rövid úton jutott el Brazília az örömtől a szomorúságig, az Independent pedig úgy írt, hogy Brazília túl nagy árat fizetett ezért a győzelemért. A Lance című lap vezető oldalán is Neymar látható, az újság kérése a játékostársak felé: Érte játsszatok!

Brazíliából tudósító munkatársaink a Sony Xperia Z2 okostelefonok Timeshift Video módjával nagy sebességű (120 fps) klipeket készíthetnek 720p HD felbontás mellett. (x)

EMLÉKEZTETŐ:

VB 2014
NEGYEDDÖNTŐ
BRAZÍLIA–KOLUMBIA 2–1 (1–0)

Fortaleza, Estádio Castelao, 60 342 néző. Vezette: Velasco Carballo (spanyol)
Brazília:
Júlio César – Maicon, T. Silva, D. Luiz, Marcelo – Paulinho (Hernanes, 86.), Fernandinho – Hulk (Ramires, 83.), Oscar, Neymar (Henrique, 88.) – Fred. Szövetségi kapitány: Luiz Felipe Scolari
Kolumbia:
Ospina – Zúniga, Zapata, Yepes, Armero – Guarín, C. Sánchez – Cuadrado (J. Quintero, 80.), J. Rodríguez, Ibarbo (A. Ramos, 46.) – T. Gutiérrez (Bacca, 70.). Szövetségi kapitány: José Pékerman
Gólszerző: Thiago Silva (7.), D. Luiz (68.), ill. J. Rodríguez (80. – 11-esből)

FRANCIAORSZÁG–NÉMETORSZÁG 0–1 (0–1)
Rio de Janeiro, Maracana Stadion, 74 240 néző. Vezette: Pitana (argentin)
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Debuchy, Varane, Sakho (Koscielny, 71.), Evra – Pogba, Cabaye (Rémy, 73.), Matuidi – Valbuena (Giroud, 85.), Benzema, Griezmann. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
NÉMETORSZÁG: Neuer – Lahm, J. Boateng, Hummels, Höwedes – Schweinsteiger, Khedira – Th. Müller, Kroos (Kramer, 90.), Özil (Götze, 83.) – Klose (Schürrle, 69.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Gólszerző: Hummels (13.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik