Vb 2014: Indonéziában a ramadánnal sem enyhül a futball-láz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.29. 12:31
A radikális iszlamisták azzal fenyegetőztek, hogy megtámadják  a „tisztátalan” – a focivébé nézését lehetővé tevő s közben még alkoholt is árusító – bárokat, szórakozóhelyeket.

Ázsiában kezdetét vette vasárnap a ramadán muzulmán böjti hónap, így a világ legnagyobb muszlim népességű országában, Indonéziában is, ahol a radikális iszlamisták azzal fenyegetőztek, hogy megtámadják a „tisztátalan” – a focivébé nézését lehetővé tevő s közben még alkoholt is árusító – bárokat, szórakozóhelyeket.

Az ázsiai kontinensen nemcsak Indonéziában tartják meg a ramadánt, hanem például Malajziában, Afganisztánban, a Fülöp-szigeteken vagy Srí Lankán is. Indonéziában a 250 millió lakosból 225 millió a muzulmán: s mégis vannak bárok, mulatók, amelyek – az iszlám törvények tiltása ellenére – a ramadán idején is árulnak szeszes italt.

Salim Alatas, aki az Iszlám Védelmezőinek Frontját vezeti a fővárosban, Jakartában, bejelentette, hogy csoportja „figyelni fog minden erkölcstelen cselekedetet a ramadán idején”. Figyelmeztetett, hogy „ha a rendfenntartó erők képviselői nem tesznek semmit az erkölcstelen cselekmények ellen, akkor mi majd minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a magunk módszereivel véget vessünk azoknak”.

Ám e fenyegetéseknek csekély hatásuk van e mérsékelt muzulmán országban, ahol a futball igen népszerű. A labda szerelmesei, a szurkolók özönlenek a helyiekkel és külföldiekkel zsúfolt jakartai bárokba. Helyi idő szerint vasárnapra virradóra is lelkesen nézték a tv-képernyőkön a brazíliai vb brazil–chilei nyolcaddöntőjét – ahogy az AFP francia hírügynökség tudósítói beszámoltak róla.

„A böjt nem igazán zavarja a futball-világbajnokság iránti lelkesedésemet” – mondja Intania Permata 22 éves diák, aki Jakarta egy zsúfolt dél-amerikai éttermében nézte a brazil–chileit. Hasonlóképpen nyilatkozott a 27 esztendős Setiadi Putra is, aki szerint a döntő közeledtével e láz – és a szórakozóhelyek zsúfoltsága – bizonyára csak nőni fog.

A ramadán dilemmát jelent a muzulmán vallású focisták és szurkolók számára egyaránt, amikor a két esemény egy időben zajlik, amint az korábban az 1982-es spanyolországi vb idején is történt. Különös súllyal vetődik föl e probléma azokban a muzulmán országokban, amelyek csapatai részt vesznek a megmérettetésen – így Algériában, amely története folyamán először nyolcaddöntős, és hétfőn Németországgal kerül szembe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik