2003: meghalt egy nagyszerű ember, Marc-Vivien Foé

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2013.06.06. 20:08
A 2003-as Konföderációs Kupa tipikusan az a sportesemény, amelyet egy emberi tragédia maga alá gyűrt: erre a versengésre senki sem azért fog emlékezni, mert itt-ott kiváló futballt és megérdemelt francia győzelmet láthattunk, hanem azért, mert a kameruni Marc-Vivien Foé összeesett a kolumbiaiakkal vívott mérkőzés közben, és hiába követtek el mindent az orvosok, nem tudták megmenteni az életét.
Egy ember, akire örökre emlékezni fogunk.

A tornára ezúttal hét csapat kapott meghívót a rendező és egyben Európa-bajnok franciáktól: a világbajnoki címvédő brazilok, az Afrikai Nemzetek Kupája-győztes Kamerun, a 2001-es Copa América nyertese, Kolumbia, az Ázsia-bajnok Japán, Óceánia legjobbja, Új-Zéland, az Arany-kupa-győztes Egyesült Államok; valamint nyolcadikként a vb-bronzérmes török labdarúgó válogatott (a világbajnokság döntőjében veszítő németek nem kívántak élni az indulás jogával).

Az A-jelű (a mindenkori házigazdát megilletően könnyű) csoport élén a gallok végeztek, mellettük a japánokat és az új-zélandiakat is legyőző kolumbiaiak léptek tovább. A másik kvartettből az igen összeszedetten és keményen futballozó Kamerun válogatottja emelkedett ki, míg az ezúttal különösképpen tartalékosnak nem mondható brazilok és a több fiatal tehetséget bevető törökök négy-négy pontot szereztek, de a több rúgott gól egykori megszállóink mellett döntött. Az utolsó helyen az Egyesült Államok zárt, egy döntetlennel és két „szűk” vereséggel.

Nemrégiben még futballista volt. Ma már legenda, többek között Fehér Miklóssal együtt...
Nemrégiben még futballista volt. Ma már legenda, többek között Fehér Miklóssal együtt...

Az első elődöntőben Kamerun és Kolumbia csapott össze egymással, és a mérkőzést Pius N'Diefi korai találata döntötte el – ám ez csak keveseket érdekelt, mivel a 72. percben Marc-Vivien Foé kocogás közben hirtelen összeesett, majd 45 perc múlva elhunyt. A dél-amerikaiak a végére mindent beleadtak, ám csak két kapufáig jutottak, Mario Yepes és Víctor Aristizábal révén. A másik ágon a a tragédia által sokkolt (többen jól ismerték Foét, aki ráadásul ott hunyt el, Lyonban, ahol éveken át futballozott) házigazdák 3–2-re legyőzték a lelkes törököket, úgy, hogy a végeredmény már a 48. percben kialakult. Viszont a 88. percben a „félholdasok” Okan Yilmaz révén büntetőt hibáztak…

A bronzmérkőzésen az akkor éppen a Bursasport erősítő Okan (akit nem összetévesztendő az Interben is megfordult Okan Burukkal) javított, hiszen 1–1-es állásnál a 86. percben győztes gólt szerzett.

Bár sokáig gondolkodtak rajta, a Foé család kérésére végül is kiálltak a kameruniak a franciák ellen a fináléban. Az afrikai játékosok mind Foé 17-es számával díszített fekete mezben melegítettek be, majd egy roppant eseménytelen 90 percet produkáltak a házigazdákkal. Végül aranygól döntött: a végig agilis Thierry Henry a 97. percben egy kissé kacska mozdulattal Idriss Kameni hálójába térdelt egy beadást. Gólörömként Foéra emlékezvén az ég felé mutattak, mindenféle örömködés nélkül. Franciaország ezzel az aranygóllal megnyerte a tornát, és végrehajtotta a Konföderációs Kupa első címvédését.

A Zinedine Zidane nélkül kiálló hazaiak megérdemelten tartották otthon a serleget, bár a szerencsével sem álltak hadilábon. Az egy év múlva rendezett kontinenstornán viszont csúfosan lebőgtek, de a 2006-os világbajnokságon javítani tudtak, és csak egy paraszthajszál választotta el őket az aranyéremtől. A kameruniak hiába rendelkeznek még ma is csodás játékosokkal, azóta sem tudtak diadalmaskodni az ANK-n, a németországi vb-re pedig ki sem jutottak. A 2002-es vb-bronzérmes legendákkal (Rüstü Recber, Alpay Özalan, Bülent Korkmaz, Yildiray Bastürk) és fiatal ígéretekkel (Tuncay Sanli, Okan Yilmaz, Gökdeniz Karadeniz) felálló török válogatott a torna meglepetéscsapata volt, bár a 2006-os Mundialt ők is kihagyták.

A Giovanni Hernández vezette kolumbiaiak a 2004-es Copán még elődöntőt játszottak, ám azóta igencsak döcögősen fut szekerük, akárcsak az új-zélandiaknak, akik mellől az óceániai térségben az örök rivális Ausztrália elpártolt az Ázsiai Labdarúgó-szövetséghez, így alighanem a Konföderációs Kupa örökös résztvevői lesznek (kivéve, ha megviccelik őket a Tahiti-nagyságrendű futballtörpék).



A-CSOPORT

Új-Zéland–Japán 0–3 (0–1)
2003. 06. 18., Párizs, 36 ezer néző. Vezette: Coffi Codjia (benini)
Gól: Nakamura S. (12., 75.), Nakata H. (65.)

Franciaország–Kolumbia 1–0 (0–0)
2003. 06. 18., Lyon, 39 ezer néző. Vezette: Cortez Batista (portugál)
Gól: Henry (39., 11-esből)

Kolumbia–Új-Zéland 3–1 (0–1)
2003. 06. 20., Lyon, 23 ezer néző. Vezette: Carlos Batres (guatemalai)
Gól: López (58.), Yepes (75.), Hernández (85.), ill. de Gregorio (27.)

Franciaország–Japán 2–1 (1–0)
2003. 06. 20., Saint-Etienne, 33 ezer néző. Vezette: Mark Shield (ausztrál)
Gól: Pires (43., 11-esből), Govou (65.), ill. Nakamura S. (59.)

Franciaország–Új-Zéland 5–0 (2–0)
2003. 06. 22., Párizs, 37 ezer néző. Vezette: Maszud Moradi (iráni)
Gól: Kapo (17.), Henry (20.), D. Cissé (71.), Giuly (91.), Pires (93.)

Japán–Kolumbia 0–1 (0–0)
2003. 06. 22., Saint-Etienne, 25 ezer néző. Vezette: Jorge Larrionda (uruguayi)
Gól: G. Hernández (68.)


A csoport végeredménye:

Franciaország 3 3 8–1 +7 9
Kolumbia 3 2 1 4–2 +2 6
Japán 3 1 2 4–3 +1 3
Új-Zéland 3 3 1–11 -10 0



B-CSOPORT

Törökország–Egyesült Államok 2–0 (1–1)
2003. 06. 19., Saint-Etienne, 17 ezer néző. Vezette: Jorge Larrionda (uruguayi)
Gól: Okan Y. (40., 11-esből), Tuncay S. (73.), ill. Beasley (37.)


Brazília–Kamerun 0–1 (0–0)
2003. 06. 19., Párizs, 46 ezer néző. Vezette: Valentyin Ivanov (orosz)
Gól: Eto'o (83.)

Kamerun–Törökország 1–0 (0–0)
2003. 06. 21., Párizs, 44 ezer néző. Vezette: Carlos Amarilla (paraguayi)
Gól: Geremi (91., 11-esből)

Brazília–Egyesült Államok 1–0 (1–0)
2003. 06. 21., Lyon, 20 ezer néző. Vezette: Cortez Batista (portugál)
Gól: Adriano (22.)

Brazília–Törökország 2–2 (1–0)
2003. 06. 23., Saint-Etienne, 29 ezer néző. Vezette: Markus Merk (német)
Gól: Adriano (23.), Alex (93.), ill. Gökdeniz (53.), Okan Y. (81.)

Egyesült Államok–Kamerun 0–0
2003. 06. 23., Lyon, 19 ezer néző. Vezette: Mark Shield (ausztrál)


A csoport végeredménye:
Kamerun 3 2 1 2–0 +2 7
Törökország 3 1 1 1 4–4 0 4
Brazília 3 1 1 1 3–3 0 4
Egyesült Államok 3 1 2 1–3 -2 1



ELŐDÖNTŐ

Kamerun–Kolumbia 1–0 (1–0)
2003. 06. 26., Lyon, 13 ezer néző. Vezette: Markus Merk (német).
Kamerun: Idriss Kameni – Pierre Njanka, Rigobert Song, Lucien Mettomo, Bill Tchato – Geremi Njitap, Marc-Vivien Foé (Valéry Mézague, 75.), Modeste M’Bami, Eric Djemba-Djemba – Mohamadou Idrissou (Ngassam Falemi, 89.), Pius N’Diefi (Thimothée Atouba, 74.).
Kolumbia: Oscar Córdoba – Gonzalo Martínez, Mario Yepes, Iván Córdoba, Gerardo Bedoya (Elkin Murillo, 70.) – Jairo Patino, Jorge López, Geovanni Hernández, Rubén Velasquez (Elson Becerra, 46.) – Arnulfo Valentierra, Víctor Aristizábal.
Gól: Pius N’Diefi (9.)

Franciaország–Törökország 3–2 (3–1)
2003. 06. 26., Párizs, 42 ezer néző. Vezette: Jorge Larrionda (uruguayi).
Franciaország: Grégory Coupet – William Gallas, Marcel Desailly, Lilian Thuram, Mikael Silvestre – Olivier Dacourt – Robert Pires (Olivier Kapo, 70.), Benoit Pedretti, Sidney Govou (Djibril Cissé, 66.) – Sylvain Wiltord (Ludovic Giuly, 78.), Thierry Henry.
Törökország: Rüstü Recber (Ömer Catkic, 36.) – Ibrahim Üzülmez, Fatih Akyel, Alpay Özalan, Bülent Korkmaz – Gökdeniz Karadeniz, Yildiray Bastürk (Necati Ates, 81.), Selcuk Sahin (Volkan Arslan, 85.), Ergün Penbe – Okan Yilmaz, Tuncay Sanli.
Gól: Thierry Henry (11.), Robert Pires (26.), Sylvain Wiltord (43.), ill. Gökdeniz Karadeniz (42.), Tuncay Sanli (48.).


A HARMADIK HELYÉRT:

Kolumbia–Törökország 1–2 (0–1)
2003. 06. 28, Saint-Etienne, 18 ezer néző. Vezette: Mark Shield (ausztrál).
Kolumbia: Oscar Córdoba – Gonzalo Martínez, Mario Yepes, Iván Córdoba, Gerardo Bedoya – Jairo Patino, Jorge López (Arnulfo Valentierra, 28.), Giovanni Hernández, Rubén Velasquez – Víctor Aristizábal, Elson Becerra (Eudalio Arriaga, 41.)
Törökország: Ömer Catkic – Ibrahim Üzülmez, Fatih Sonkaya (Selcuk Sahin, 60.), Servet Cetin, Ibrahim Toraman – Serkan Balci, Deniz Baris, Volkan Arslan (Ergün Penbe, 87.), Gökdeniz Karadeniz – Necati Ates (Okan Yilmaz, 66.), Tuncay Sanli.
Gól: Giovanni Hernández (63.), ill. Tuncay Sanli (2.), Okan Yilmaz (86.)

DÖNTŐ:

Kamerun–Franciaország 0–1 (0–0) – aranygóllal
2003. 06. 29., Párizs, 52 ezer néző. Vezette: Valentyin Ivanov (orosz).
Kamerun: Idriss Kameni – Jean-Joel Perrier-Doumbé, Rigobert Song, Thimothée Atouba – Modeste M’Bami – Geremi Njitap, Eric Djemba-Djemba, Lucien Mettomo, Valéry Mézague (Achille Emana, 91.) – Mohamadou Idrissou, Pius N’Diefi (Samuel Eto'o, 67.).
Franciaország: Fabien Barthez – Willy Sagnol (Lilian Thuram, 76.) William Gallas, Marcel Desailly, Bixente Lizarazu – Olivier Dacourt (Olivier Kapo, 90.) – Benoit Pedretti, Ludovic Giuly, Sylvain Wiltord (Robert Pires, 65.) – Thierry Henry, Djibril Cissé.
Gól: Thierry Henry (98.).


A torna gólkirálya:
1. Thierry Henry (francia) 4 góllal, 2. Giovanni Hernández (kolumbiai), Robert Pires (francia), Nakamura Sunszuke (japán), Tuncay Sanli (török) és Okan Yilmaz (török) 2-2 góllal, 3. Adriano (brazil) és Gökdeniz Karadeniz (török) 2-2 góllal.

A torna aranycipőse:
1.Thierry Henry (francia), 2. Tuncay Sanli (török), 3. Nakamura Sunszuke (japán).

KERETEK:

Franciaország
Kapusok: Fabien Barthez (Manchester United), Grégory Coupet (Olympique Lyon), Mickael Landreau (FC Nantes)
Hátvédek: Jean-Alain Boumsong (AJ Auxerre), Philippe Mexes (AJ Auxerre), Marcel Desailly (Chelsea), William Gallas (Chelsea), Bixente Lizarazu (Bayern München), Willy Sagnol (Bayern München), Mikael Silvestre (Manchester United), Lilian Thuram (Juventus)
Középpályások: Ousmane Dabo (Atalanta), Olivier Dacourt (AS Roma), Ludovic Giuly (AS Monaco), Jerome Rothen (AS Monaco), Olivier Kapo (AJ Auxerre), Benoit Pedretti (Sochaux), Robert Pires (Arsenal), Sylvain Wiltord (Arsenal)
Csatárok: Djibril Cissé (AJ Auxerre), Sidney Govou (Olympique Lyon), Thierry Henry (Arsenal), Steve Marlet (Fulham)
Szövetségi kapitány: Jacques Santini

Japán
Kapusok: Kavagucsi Josikacu (Portsmouth), Narazaki Szeigo (Nagoya Grampus Eight), Doi Joicsi (FC Tokyo)
Hátvédek: Akita Jutaka (Kashima Antlers), Narahasi Akira (Kashima Antlers), Hattori Tosihiro (Jubilo Iwata), Jamada Nobuhisa (Urawa Reds), Morioka Rjuzo (Shimizu S-Pulse), Mijamoto Cunejaszu (Gamba Osaka), Cuboj Keiszuke (Urawa Reds)
Középpályások: Oku Daiszuke (Yokohama F-Marinos), Nakata Hidetosi (AC Parma), Alex (Shimizu S-Pulse), Nakamura Sunszuke (Reggina), Ogaszavara Micuo (Kashima Antlers), Nakata Kodzsi (Kashima Antlers), Inamoto Junicsi (Fulham), Endo Jaszuhito (Gamba Osaka), Mjodzsin Tomokazu (Kashiwa), Jamada Nobuhisza (Urawa Red Diamonds)
Csatárok: Okubo Josito (Cerezo Osaka), Nagai Juicsiro (Urawa Reds), Takahara Naohiro (Hamburger SV), Macui Daiszuke (Kyoto)
Szövetségi kapitány: Zico (brazil)

Kolumbia
Kapusok: Oscar Córdoba (Besiktas), Juan Carlos Henao (Caldas), Luis Martínez (Envigado)
Hátvédek: Iván Córdoba (Internazionale), Mario Yepes (FC Nantes), Edgar Ramos (Santa Fe), José Mera (Deportivo Cali), Gerardo Vallejo (Deportivo Cali), Gerardo Bedoya (Racing Club), Gonzalo Martínez (Napoli), Andrés Mosquera (Deportivo Cali)
Középpályások: Arnulfo Valentierra (Caldas), Geovanni Hernández (Deportivo Cali), Elkin Murillo (Deportivo Cali), Oscar Díaz (Deportivo Cali), Rubén Velasquez (Caldas), Jorge López (Millonarios), Jairo Patino (Deportivo Cali)
Csatárok: Elson Becerra (Tolima), Víctor Aristizábal (Cruzeiro), Herly Alcazar (Centauros), Eudalio Arriaga (Atletico Junior), Martin Arzuaga (Atletico Junior)
Szövetségi kapitány: Francisco Maturana

Új-Zéland
Kapusok: Jason Batty (Caversham), Mark Paston (Napier City Rovers), Michael Utting (Football Kingz)
Hátvédek: Gerard Davis (Tampere), Danny Hay (Walsall), Ryan Nelsen (DC United), Scott Smith (Kingstonian), David Mulligan (Barnsley), Duncan Oughton (Columbus Crew), Chris Zoricich (Newcastle Australia)
Középpályások: Mark Burton (Football Kingz), Raf de Gregorio (Football Kingz), Simon Elliott (L.A. Galaxy), Noah Hickey (Tampere), Chris Jackson (Football Kingz), Aaran Lines (Ruch Chorzów), Ivan Vicelich (Roda JC), Gavin Wilkinson (Portland Timbers)
Csatárok: Kris Bouckenooghe (KSK Ronse), Vaughan Coveny (South Melbourne), Chris Killen (Oldham), Shane Smeltz (Adelaide City), Michael Wilson (Stanford University)
Szövetségi kapitány: Mick Waitt

Brazília
Kapusok: Dida (AC Milan), Fabio (Vasco da Gama), Júlio César (Flamengo)
Hátvédek: Maurinho (Cruzeiro), Juliano Belletti (Villarreal), Kléber (Corinthians), Gilberto (Grémio), Edu Dracena (Cruzeiro), Juan (Bayer Leverkusen), Lúcio (Bayer Leverkusen), Fábio Luciano (Corinthians)
Középpályások: Eduardo Costa (Girondins Bordeaux), Émerson (AS Roma), Kléberson (Atlético Paranaense), Dudu (Vitoria), Ricardinho (Sao Paulo), Adriano de Souza (Atlético Paranaense), Alex (Cruzeiro), Ronaldinho (Paris St. Germain)
Csatárok: Adriano (Parma), Luis Fabiano (Sao Paulo), Gil (Corinthians), Ilan (Atlético Paranaense)
Szövetségi kapitány: Carlos Alberto Parreira

Egyesült Államok
Kapusok: Joe Cannon (RC Lens), Marcus Hahnemann (Reading), Tim Howard (New York/New Jersey)
Hátvédek: Gregg Berhalter (Energie Cottbus), Carlos Bocanegra (Chicago), Dan Califf (Los Angeles), Steve Cherundolo (Hannover 96), Frankie Hejduk (Columbus), Greg Vanney (Bastia), Cory Gibbs (St. Pauli)
Középpályások: Chris Armas (Chicago), DaMarcus Beasley (Chicago), Bobby Convey (D.C. United), Chris Klein (Kansas City), Eddie Lewis (Preston), Kyle Martino (Columbus), Pablo Mastroeni (Colorado), Earnie Stewart (D.C. United)
Csatárok: Jeff Cunningham (Columbus), Landon Donovan (San Jose), Jovan Kirovski (Birmingham City), Clint Mathis (New York/New Jersey), Taylor Twellman (New England)
Szövetségi kapitány: Bruce Arena

Kamerun
Kapusok: André Eboué (Beaucaire), Idriss Kameni (Saint-Etienne), Eric Kwekeu (Bamboutos)
Hátvédek: Thimothée Atouba (FC Basel), Ngassam Falemi (Steaua Bucuresti), Lucien Mettomo (Manchester City), Pierre Njanka (Sedan), Jean-Joel Perrier-Doumbé (Rennes), Rigobert Song (RC Lens), Bill Tchato (Kaiserslautern)
Középpályások: Eric Djemba-Djemba (FC Nantes), Joel Epalle (Arisz Szaloniki), Marc-Vivien Foé (Manchester City), Geremi Njitap (Middlesbrough), Mohamadou Idrissou (Hannover 96), Valéry Mézague (Montpellier), Modeste M’Bami (Sedan)
Csatárok: Achille Emana (Toulouse), Samuel Eto’o (Real Mallorca), Joseph-Désiré Job (Middlesbrough), Pius N’Diefi (Sedan), Parfait Ngon Adjam (Canon Yaoundé), Gustave Bahoken (Livingston)
Szövetségi kapitány: Winfried Schäfer (német)

Törökország
Kapusok: Rüstü Recber (Fenerbahce), Ömer Catkic (Gaziantepspor), Murat Sahin (Adanaspor)
Hátvédek: Fatih Sonkaya (Roda JC), Bülent Korkmaz (Galatasaray), Fatih Akyel (Fenerbahce), Alpay Özalan (Aston Villa), Ahmet Yildirim (Besiktas), Deniz Baris (Genclerbirligi), Ibrahim Üzülmez (Besiktas), Servet Cetin (Denizlispor)
Középpályások: Ergün Penbe (Galatasaray), Volkan Arslan (Galatasaray), Yildiray Bastürk (Bayer Leverkusen), Serkan Balci (Genclerbirligi), Selcuk Sahin (Istanbulspor), Ibrahim Toraman (Gaziantepspor), Gökdeniz Karadeniz (Trabzonspor)
Csatárok: Tuncay Sanli (Fenerbahce), Okan Yilmaz (Bursaspor), Huseyin Kartal (Ankaragücü), Necati Ates (Adanaspor), Nihat Kahveci (Real Sociedad)
Szövetségi kapitány: Senol Günes
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik