Vb 2010: Lúcio szerint Brazília jobb játékot akart

Vágólapra másolva!
2010.06.26. 10:49
A brazil labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Lúcio a G jelű négyesben a portugálokkal játszott 0–0-s pénteki döntetlent követően azt mondta, hogy szerettek volna jobb focival kirukkolni, és sajnálja, hogy nem sikerült nyerniük a záró csoporttalálkozón, a legfontosabb azonban mégiscsak az, hogy csoportelsőként folytathatják a legjobb 16 között.

„Tény, hogy futballozhattunk volna jobban is, ám mivel mindkét gárda abban a tudatban lépett pályára, hogy továbbjutó, nem kívánt kockáztatni. Kikapni ugyanis sem ők, sem mi nem akartunk” – magyarázta a bizonyítványt a dél-amerikai ország együttesének középhátvédje.

„A fő az, hogy a csoport legjobbjaként jutottunk tovább, és van időnk nyugodtan felkészülni a következő meccsünkre” – mondta Lúcio.

Brazília az egyenes kieséses szakaszban, a legjobb nyolc közé jutásért hétfő este (20:30 óra) játszik Chilével Johannesburgban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik