Raymond Domenech

Vágólapra másolva!
2010.06.10. 15:17
Címkék
Raymond Domenech igazi Mission Impossible-t hajtott végre 2006-ban, hiszen egy olyan gall csapattal jutott a döntőbe, amelynek egyik fele jóllakott, elkényelmesedett és igencsak lelassult világklasszisokból (Zinedine Zidane, Lilian Thuram és társai), a másik kiszámíthatatlan, hektikusan futballozó sztárokból (Thierry Henry, Sylvain Wiltord) és válogatott szinten rutintalan fiatalokból (Florian Malouda, Alou Diarra, Franck Ribéry) állt. A 2008-as kontinenstornára egy sok sebből vérzett gárdával érkezett, és ennek megfelelően is szerepelt. Már ekkor sokan fejét követelték, 2010 nyaráig hosszabbított.

Domenech játékosként sem számított ismeretlennek odahaza, hiszen a kemény hátvéd 1969-ben kezdte meg professzionális pályafutását szülővárosában az Olympique Lyon együttesében. Rögtön első bajnokiján letette fűkoptatói és csontrepesztői névjegyét, hiszen eltörte egy ellenfele lábát brutális belépőjével – igaz, maga Domenech többször is megcáfolta ezt a nevezetes eseményt, mondván, egy csapattársa volt a tettes. Csapattársa, három évvel később edzője volt az az Aimé Jacquet, aki később világbajnoki aranyéremig vezette a gallokat, emígyen kétszeresen is elődje volt Domenech-nek. 1977-ben hősünk a Racing Strasbourgba igazolt, amely csapattal két évvel később megnyerte a Ligue 1 küzdelmeit, majd a fővárosi PSG-be távozott, ahol a változatosság kedvéért szintén nyakába akaszthatnak egy kupaaranyat. Játékos-karrierje végén a Girondins Bordeaux-ban vezetett le, újra Jacquet kezei alatt, majd a Mulhouse tagjaként akasztotta végleg szögre futballcipőjét egy makacs térdsérülés miatt.

RAYMOND DOMENECH

nemzetisége: francia

válogatottságainak száma játékosként: 8/0

születési helye: Lyon

születési ideje: 1952.01.24.

magassága: 176 cm

súlya: 72 kg

posztja: szövetségi kapitány

korábbi klubjai játékosként:

Olympique Lyon, Racing Strasbourg, Paris Saint-Germain, Bordeaux

edzőként:

Mulhouse, Olympique Lyon
sikerei:

játékosként:

Francia Kupa-győztes (1973, 1982), francia bajnok (1979, 1984), francia Szuperkupa-győztes (1973)

edzőként:

a Ligue 2. győztese (1989), a Touloni-torna győztese (1997, 2004) és bronzérmese (2001), a Tournoi de Casablanca győztese (1999), U21-es Európa-bajnoki ezüstérmes (2002), U21-es Európa-bajnoki bronzérmes (1994, 1996), olimpiai résztvevő (1996), U20-as vb-résztvevő (2001), vb-ezüstérmes (2006), Eb-résztvevő (2008), vb-résztvevő (2010)

Az 1973 és 1979 között nyolcszor a válogatottban is pályára lépő Domenech 1985-ben kezdte el edzői munkáját  a másodosztályú Mulhouse-ban, majd három szezon után  a Lyon kispadjára ülhetett le. Az ambiciózus elnökkel, Jean-Michel Aulasszal együtt indították el a Ligue 2-ből a piros-kék-fehéreket a bajnoki rekordokig és BL-vitézkedésig. A szabadidejében csillagászattal és színdarabok írásával foglalkozó szakember (felesége, Estelle Denis sportszerkesztő volt az M6 és TPS Star televízióknál) négy évet töltött el szülővárosa egyesületében, felvitte övéit az első osztályba. Legismertebb játékosai Bruno N'Gotty, Gilles Rousset, Florian Maurice, Remi Garde és James Debbah voltak. 1993-ban váltott, hiszen felkérték a „Les Bleuets", azaz az U21-es válogatott vezetésére. Tizenegy velük töltött éve alatt nyert aranyakat a híres-neves Touloni-tornán, szerzett érmet több Európa-bajnokságon és kivezette legénykéit az 1996-os olimpiára is.


A tekintélyt és rutint szerző mestert már 2002-ben is többen szerették volna a felnőtt válogatott élén látni, de erre még két évet, a portugáliai kontinenstorna kudarcáig kellett várnia. A „Les Bleus" szövetségi kapitányi címére Laurent Blanc, Glenn Hoddle, Bruno Metsu és Jean Tigana voltak legnagyobb vetélytársai. Domenech mellett egyrészt az szólt, hogy kiválóan ismerte az akkori keret tagjait, ráadásul a francia szövetség, az FFF technikai igazgatója az az Aimé Jacquet volt, akivel többször is együtt dolgozhatott. Feladata sem tűnt egyszerűnek, hiszen Zinedine Zidane-ék visszavonulása után rengeteg fiatalt kellett beépítenie, de felvállalta, és bizalmat szavazott a Sébastien Squillaci, Gaël Givet, Alou Diarra, Camel Meriem neveivel fémjelzett vonulatnak.

Santini a Barthez – Gallas, Thuram, Silvestre, Lizarazu – Zidane, Dacourt (Wiltord), Makélélé, Pires (Rothen) – Henry, Trezeguet (Saha) tizeneggyel búcsúzott, Domenech a Coupet – Gallas, Squillaci, Givet, Mendy (Giuly) – Rothen (Pires), Makélélé, Vieira, Evra – Henry, Saha felállásban vívta szeptemberben első világbajnoki selejtezőjét. Makélélé hamarosan visszavonult, Louis Saha súlyos sérülést szenvedett, Robert Pirés összeveszett egy szerencsétlen nyilatkozata miatt kapitányával, azaz Santini kezdőjéből mindössze Gallas, Silvestre, Henry trió élte túl „Ray" első fél évét... Ám az átalakítás nem várt nehézségekkel járt, 2005 elején komolyan kellett azzal a lehetőséggel számolni, hogy csak pótselejtező árán kvalifikálják magukat a németországi világbajnokságra, vagy még úgy sem. Ennek láttán a szövetség Canossa-járásra indult három visszavonult veteránhoz, a Zidane, Thuram, Makélélé „szentháromsághoz", hogy segítsék ki (a vb-re) a gall csapatot.

A szakember Fabien Barthezt is újra meginvitálta keretébe, és a rengetegszer leírt gárdát végül a világbajnoki fináléba vezette, ahol csak tizenegyesekkel maradtak alul az olaszokkal szemben (Barthez – Sagnol, Thuram, Gallas, Abidal – Malouda, Vieira (A. Diarra), Makélélé, Ribéry (Trezeguet) – Zidane – Henry (Wiltord) összeállításban). A döntőbeli Materazzi-dádázás miatti pirossal visszavonuló Zidane kivételével nagyjából ugyanezzel a csapattal csúnyán leégett az Euro2008-on, majd a 2010-es világbajnokságra nem kis mértékben csak annak köszönhetően jutott ki legényeivel, hogy az írek elleni pótselejtező visszavágóján nem vette észre a játékvezető, hogy Henry kézzel adta a mindent eldöntő gól előtti passzt. Franciaországban a drukkerek már vágják a centit, mikor távozik végre, ám ne feledjük: 2006 tavaszán is hasonló hangulat uralkodott körülötte...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik