Visszavágás vagy újrázás: Anglia és Horvátország ismét egymásnak feszül

Vágólapra másolva!
2008.09.05. 14:15
A horvát labdarúgó-válogatott szombaton Kazahsztán, majd szerdán Anglia ellen játszik világbajnoki selejtező mérkőzést. Utóbbi találkozót fokozott érdeklődés övezi, hiszen a két csapat versenyfutása az előző Európa-bajnoki kvalifikációs sorozat talán legnagyobb párharca volt. Az angol vonal ráadásul nem is egy szálon fut Horvátországban – Slaven Bilic szövetségi kapitányt állítólag szigetországi klubcsapat környékezte meg.
A tavalyi angol–horvát utáni kép: Bilic öröme, az angolok bánata
Fotó: Imago
A tavalyi angol–horvát utáni kép: Bilic öröme, az angolok bánata
A tavalyi angol–horvát utáni kép: Bilic öröme, az angolok bánata
Fotó: Imago
A tavalyi angol–horvát utáni kép: Bilic öröme, az angolok bánata

Az Európa-bajnoki selejtezősorozat egyik legkiélezettebb csoportja volt az E jelű hetes, amelyből Horvátország és Oroszország jutott ki az Euro 2008-ra – mégpedig Anglia kárára. Déli szomszédunk akkor két emlékezetes mérkőzésen is megverte a „háromoroszlánosokat”.

A zágrábi meccsen a később egy angol bajnokin súlyos sérülést szenvedő Eduardo (a csatár azóta sem hadra fogható) és Gary Neville öngóljával (emlékezetes momentum volt, Paul Robinson hatalmas luftja után) nyertek 2–0-ra a horvátok, míg a sorsdöntő londoni összecsapáson 3–2-re sikerült győzniük – ezzel az angol válogatott 1994 utáni legnagyobb bukását és Steve McClaren menesztését okozva.

PAUL ROBINSON EMLÉKEZETES „LUFTJA” AZ EB-SELEJTEZŐN



Így miközben Modricék az Eb-n bizonyíthattak (egészen a negyeddöntőig jutva), addig a vesztes félnél új kapitány után néztek, és a szurkolók nagy elégedettségére meg is találták Fabio Capellót, aki valóban alkalmas lehet arra, hogy felrázza a vert hadat.

204 CSAPAT, EGY CÉL – BÖNGÉSSZE ÖN IS AZ NSO VB-ADATBANKJÁT!


Az angol játékosok, például Frank Lampard és Wayne Rooney önbizalma visszatérni látszik, és úgy nyilatkoznak, hogy visszavágnak Bilic együttesének a rájuk mért kudarcért (ám előbb idegenben, Andorra ellen „hangolnak” a rangadóra). Azután pedig létfontosságú lesz számukra (mint minden továbbjutni szándékozó csapatnak) a hazai győzelem, ugyanis a hattagú csoportból (Andorra, Anglia, Fehéroroszország, Horvátország, Kazahsztán, Ukrajna) csak egy csapat jut ki egyenes ágon a vb-re.

Miközben a két együttes hatalmas elánnal készül az ádáz küzdelemre, az Alan Curbishley távozása miatt edző nélküli maradó West Ham United – többek között – Bilicet szemelte ki új menedzserének.

Bár a „kalapácsosok” vezetősége, úgy tűnik több vasat is tart a tűzben (még Paolo Di Canio is beajánlotta magát), Bilic megkeresésének komolyságára utal, hogy Vlatko Markovic, a Horvát Labdarúgó-szövetség elnöke is kénytelen volt reagálni az ügyben.

„Lehetetlen küldetés megszerezni, Bilic nem mehet. Ha veszít is a csapat Anglia ellen, őt nem engedjük el, mert nagyon elégedettek vagyunk vele.”

Markovic kemény szavakkal reagált arra, hogy adott esetben a pénz dönthet. „Igen, talán van pénzük, de nekünk is van, és a Horvát Labdarúgó-szövetség elég gazdag ahhoz, hogy megvásárolja a West Hamet…” – mondta érezhetően nem minden düh nélkül a horvátok első embere.

A HORVÁTOK KERETE

Kapusok: Stipe Pletikosa (Szpartak Moszkva), Vedran Runje (Lens)
Védők: Vedran Corluka (Tottenham Hotspur), Dario Knezevic (Juventus), Robert Kovac (Borussia Dortmund), Ivica Krizanac (Zenit), Dario Simic (AS Monaco), Josip Simunic (Hertha Berlin),. Hrvoje Vejic (Tom Tomszk)
Középpályások: Jerko Leko (AS Monaco), Niko Kovac (Red Bull Salzburg), Luka Modric (Tottenham Hotspur), Nikola Pokrivac (AS Monaco), Danijel Pranjic (Heerenveen), Ivan Rakitic (Schalke 04), Darijo Srna (Sahtyor Donyeck) Ognjen Vukojevic (Dinamo Kijev)
Csatárok: Nikola Kalinic (Hajduk Split), Ivan Klasnic (Nantes), Mario Mandzukic (Dinamo Zagreb), Ivica Olic (Hamburg), Mladen Petric (Hamburg)


AZ ANGOLOK KERETE

Kapusok: David James (Portsmouth), Paul Robinson (Blackburn Rovers), Robert Green (West Ham United)
Védők: Rio Ferdinand (Manchester United), Ashley Cole (Chelsea), John Terry (Chelsea), Wayne Bridge (Chelsea), Wes Brown (Manchester United), Glen Johnson (Portsmouth), Matthew Upson (West Ham United), Joleon Lescott (Everton)
Középpályások: David Beckham (Los Angeles Galaxy), Frank Lampard (Chelsea), Joe Cole (Chelsea), Gareth Barry (Aston Villa), Stewart Downing (Middlesbrough), Jermaine Jenas (Tottenham Hotspur), David Bentley (Tottenham Hotspur), Jimmy Bullard (Fulham)
Csatárok: Emile Heskey (Wigan Athletic), Wayne Rooney (Manchester United), Jermain Defoe (Portsmouth), Theo Walcott (Arsenal)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik