Vitán felül – Csillag Péter jegyzete

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2020.03.17. 23:37

Nincs mit ragozni, az egyetlen racionális döntést hozta a keddi videokonferencián az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és az 55 tagszövetség: az Aleksander Ceferin elnök vezette egyeztetés nyomán a résztvevők egyöntetűen úgy határoztak, hogy az idén nyáron esedékes Európa-bajnokságot csak 2021 júniusában és júliusában rendezik meg. Túl azon, hogy világjárvány idején keresve sem találhatnának veszélyesebb lebonyolítási formát a Michel Platini sokat bírált ötlete nyomán kialakított, 12 helyszínes, a kontinensen ide-oda cikázó futballturistákat garantáltan mozgásban tartó megoldásnál, a tornarendezés biztonságát amúgy is jó ideje aláásta a koronavírus miatt kialakult helyzet.

Bár a betegség terjedésének várható ütemét, a tavaszi melegedés remélt lassító, visszaszorító hatását a szakemberek is csak találgatják, egyes forgatókönyvek szerint a Kínában már lecsengőben lévő járvány Európa egyes vidékein – így akár hazánkban is – éppen a nyár elején tetőzhet, ebben az esetben az Eb-mérkőzések megrendezése objektív akadályba ütközik. S ha netán addigra vissza is zökken az élet a normális kerékvágásba – erre jelenleg kevés jel mutat –, akkor is ott marad a futballkapcsolatok és a csonka futballversenyek kezelhetetlen helyzete. Az európai döntéshozók bölcsen belátták (valószínűleg nem most kedden, hanem már napokkal korábban), hogy a bajnokságok és a nemzetközi kupák kényszerű leállítása miatt kialakult logisztikai nehézségeket enyhíteni egyféleképpen lehetséges csak: a nyári időszak felszabadításával, vagyis úgy, hogy a júniusi és a júliusi befejezést akadályozó Eb-t jó messzire tolják.

Magyarországot a döntés nem csupán mint a koronavírus árnyékában élő országot érinti, hanem mint rendezőt és mint esetleges résztvevőt is. Ami a Bulgária elleni pótselejtező júniusra halasztását illeti, ehhez nem tudunk mást hozzátenni, mint hogy a döntést helyeslőleg tudomásul vesszük. A Puskás Arénában rendezendő négy mérkőzéssel és a készülő budapesti futballünneppel kapcsolatban pedig érdemes a józan belátásra hagyatkozni, bízva a zavartalan 2021-es pótlásban. Némelyek hajlamosak a mostani krízishelyzetet a világháborús kényszerállapotokhoz hasonlítani, alighanem túlzóan. Hisszük, a párhuzam a budapesti rendezést tekintve is sántít: az első világháború az 1920-ra tervezett budapesti olimpiát sodorta el, a második pedig az 1946-os budapesti-bécsi-prágai világbajnokság harmincas évek végén körvonalazódó, halvány tervét oszlatta szét.

Budapestnek most nem kell lemondania a kiváltságról, csak várnia kicsit – és legyen ez a legnagyobb ár.

Legfrissebb hírek

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44
Ezek is érdekelhetik