Eb 2020: teniszlabdák a pályán, büntetik az ír szövetséget?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.28. 14:20
Büntetésre számíthat az Ír Labdarúgó-szövetség (IFA), amiért kedden, a válogatott hazai Európa-bajnoki selejtezőjén a szurkolók teniszlabdákat dobálták a pályára.

Az európai szövetség (UEFA) csütörtöki közleménye emlékeztet, hogy a Grúzia elleni, dublini találkozón – amelyet a házigazdák 1–0-ra nyertek meg – három percet állt a játék. A 14. és a 36. percben pályára dobott labdákkal az ír drukkerek John Delaneyvel szemben fejezték ki tiltakozásukat.

Az 51 esztendős sportvezetőről múlt héten írta meg a sajtó, hogy a rossz anyagi körülmények között működő ír szövetség havi 3000 eurót fizet a lakbérére. Delaney 14 éven keresztül volt az IFA ügyvezető-igazgatója, éves fizetése 360 ezer euró volt.

Az IFA szombaton azonnali hatállyal felmentette ügyvezető-igazgatói posztjáról Delaneyt, de rögtön kinevezte ügyvezető elnökhelyettesnek. Az UEFA fegyelmi bizottsága május közepén hoz döntést az ügyben.

Írország két győzelmet aratott az Eb-selejtező első két fordulójában, és jelenleg a D-csoport első helyén áll.

Március 23., szombat
Grúzia–Svájc 0–2
Gibraltár–Írország 0–1
Március 26., kedd
Írország–Grúzia 1–0
Svájc–Dánia 3–3

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Írország 2 2 2–0 +2 6
2. Svájc 2 1 1 5–3 +2 4
3. Dánia 1 1 3–3 0 1
4. Gibraltár 1 1 0–1 –1 0
5. Grúzia 2 2 0–3 –3 0
Legfrissebb hírek

Válogatott: jövő hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
10 órája

Az írek nagy csatában legyűrték odahaza az örményeket

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:46

Ír kapitány: „Magyarországnak nagy szerencséje volt az örmények ellen”

Foci vb 2026
2025.10.14. 10:22

A portugál szövetségi kapitány csak a korai gólt hiányolta

Foci vb 2026
2025.10.12. 10:51

Cristiano Ronaldo tizenegyest hibázott, Portugália nehezen győzte le az íreket

Foci vb 2026
2025.10.11. 22:41

Szoboszlaiék másfél éve nem nyertek a Puskás Arénában – itt az idő!

Magyar válogatott
2025.10.11. 08:11

Kétmeccses eltiltást kapott Sallai Roland, az örmények ellen sem játszhat

Magyar válogatott
2025.09.19. 08:50

Kapitányváltás lehet labdarúgó-válogatottunk csoportellenfelénél – sajtóhír

Foci vb 2026
2025.09.18. 14:18
Ezek is érdekelhetik